A hősiesség relativitásának nem annyira diszkrét, mint groteszk bája mindaddig meg fog maradni, amíg ember ember tükrében méri önnön cselekedeteit, s úgy teszi mérlegre életét, hogy a másik serpenyőben egy másik ember élete méretik. Modern technika ez. Zrínyi és Arany János hősei komolyabb tükröt tartottak maguk előtt. Mit is üzen Arany János Szondija? „Jézusa kezében kész a kegyelem: egyenest oda fog folyamodni.” Mert ugye, különbség van tükör és tükör között.
'56 homályos tükre – Reposzt

A hősiesség relativitásának nem annyira diszkrét, mint groteszk bája mindaddig meg fog maradni, amíg ember ember tükrében méri önnön cselekedeteit, s úgy teszi mérlegre életét, hogy a másik serpenyőben egy másik ember élete méretik. Modern technika ez. Zrínyi és Arany János hősei komolyabb tükröt tartottak maguk előtt. Mit is üzen Arany János Szondija? „Jézusa kezében kész a kegyelem: egyenest oda fog folyamodni.” Mert ugye, különbség van tükör és tükör között.
E sorok a Reposzt első posztját zárták 2011. november 28-án, adventben.

Mitől vásott el Vásánd majd minden lakosának a foga? Ezen tűnődik a fővárosból érkezett fiatal fogorvos a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a bakonyi faluban. Idillt keresett, ehelyett összetört, elvásott fogú embereket talált vidéken. Nem tudni, a megfigyelés, a besúgás munkál-e egy-egy beszélgetés mögött. A kádárizmus világa egyszerre fenyegető valósággá válik a fiatalember számára. Ezek az elvásott, széttört fogak vajon milyen sötét titkokról árulkodnak?
Bal nyolcas - fülszöveg

Egy falu, ahol minden mögött van egy más valóság. Ki kicsoda Vásándon, mit akarnak egy fiatalembertől a kádárizmus hétköznapjaiban? És főként: lehet-e megmaradni igaznak, embernek akkor és ott, ahol úgy tűntetik fel, mintha nem is létezne „igazság” és „emberség”?

Nagy-Britanniában szokássá vált, hogy a Messiás legismertebb részlete, a kórus által előadott Halleluja alatt a közönség állva hallgatja a zenét. A szokás eredete II. György királyhoz (1683–1760) fűződik, aki a londoni premier előadásán felállt a Halleluja hallgatása közben, a közönség pedig követte őt.
Messiás (Händel) - Wikipédia

Nemrég láttam egy felvételt egy flashmobról. A filmet egy bevásárlóközpont zsúfolt büfé-részében készítették. Rengetegen ültek az asztaloknál: ettek, pihentek. Ám egyszerre váratlanul egy fiatal nő felállt és énekelni kezdett. Mégpedig gyönyörűen. Hamarosan többen csatlakoztak, ki székre állt, ki kezében egy táblát tartott. Händel népszerű darabját, a Messiás oratórium Halleluja tételét adták elő. A furcsa, hétköznapi környezetben szépen összeállt a darab. Az ott ülők láthatóan meglepettek voltak, és örültek.
Amit ez a kórus éneket, az egy lendületes, magával ragadó Isten-dicsőítés. Rögtön felmerül az emberben a film közben, vajon mennyire figyelt oda énekes és hallgatóság a zenedarab tartalmára? A zsoltárok egyik visszatérő fordulata, 23-szor olvassuk: Dícsérjétek az Urat! Halleluja! Ahogyan Isten lehajol hozzánk, Isten dicsőítésével úgy emeljük fel felé szívünket mi, amikor Isten nagyságáról beszélünk. De az a környezet, az a világ, amiben élünk, nem mindig kedvez annak, hogy mások számára is nyilvánvalóvá tegyük Isten iránti hálánkat és csodálatunkat. Méltó és alkalmas környezet-e a pláza büféje?

A kádárizmus világa egyszerre fenyegető valósággá válik a fiatalember számára. Ezek az elvásott, széttört fogak vajon milyen sötét titkokról árulkodnak? A tisztának látszó kibontakozó szerelem miért oly ködös, oly megfoghatatlan és félelmetes? László önnön kérdéseire keresi a választ, de csak újabb titkok és még mélyebb bűnök kuszaságát leli. Hogyan válnak halálos ellenségek egymás cinkosaivá a nagy közösségi bűnben? Milyen aljas szándékok és érdekek húzódnak meg minden emberi cselekedet mögött? Tisztátalan szerelmek, egymás megcsalatása éppoly természetes a falu mindennapjaiban, mint a bűnök gyors elévülése. Pontot tehet-e a hazugság végére egy baleset? Annyi biztos, hogy a bal nyolcas, a bölcsességfog végleg elvész.
Bal nyolcas - Szerelem, halál, élet Kádár alatt

Ha igaz az, hogy „Mélységesen mély a múltnak kútja”, mennyivel inkább igaz, hogy mélységesen mély az alkotás kútja. Mélyről kiált fel az ember: hol a fény? Mi az, hogy reménység? Hogyan értelmezhetem ezt a szót? Megfoghatatlan, mert nincs más körülöttem, csak sötétség! Ki emel fel innen?
Minden alkotás mélységesen mélyről indul. És ahogy mélyről indul, időnként vissza is kell térnie a sötétségbe, mert át kell élni a végső felszabadulást. Ami már maga a kegyelem. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni… Minden igaz mű megjárja azt a megtisztító utat, ami lentről, mélységesen mélyről indul el, s jut fel addig a kegyelemig, hogy útjára bocsátva már önmagában is megáll.

Amit viszont szükséges megcselekedni, azt nem mulaszthatjuk el a botránkozástól való félelem miatt. … Igen a szeretet szabályát itt is meg kell tartani, de csak az oltárig; vagyis a felebarát kedvéért ne botránkoztassuk meg Istent.
Institutio 3.19.13.

Németországban, úgy tűnik, 500 évvel a reformáció után szinte kézzelfogható közelségbe került a katolikusokkal való egyesülés. Egy, a maga esetlenségében is bájos filmecske készült mintegy tiltakozásul, A szépség és az esküvői rémség címmel. Az esetlenség nem csak a képi megjelenítésben érvényesül, de az érvelés gyengeségében, miközben kiérezhető az a szenvedély, amely mutatja, hogy van, aki számára még igenis fontos az Istennel való kapcsolat és az üdvösség kérdése.
Mit mondana Luther? - kérdezi a film ajánlója. A kérdés sokkal inkább az, mit mondasz te? Hogyan állsz majd az Úr Isten elé? Ezt a kérdést mindenkinek magának kell megválaszolnia. Hogy mi az az út, amelyet életében bejár, már földi életében Istent szolgálja, vagy sem – ezt mindenkinek magának kell mérlegelnie.

Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.
Augustinus: Vallomások

Valami light novell-ről beszél. Mondom, az inkább talán kisregény, mint novella. Megbeszéljük, micsoda nagy a káosz az irodalomban: a novell, a Novelle, az Erzählung, és a novella meg regény, egyik sem ugyanazt jelenti.
Később szürcsöli forró teáját, én mosogatok.
- Mi a véleményed az időről? Mi az idő? – kérdezi.
- Tik-tak? – kérdezek vissza.

A csapongás, visszavonás, ide-oda futkározás, habozás, ingadozás, bizonytalankodás, egyszóval a kétségbeesés: nem hit; a hit az, hogy lelkünknek van állandó bizonyossága és erős biztonsága, van mire ráállanunk, hogy lábainkat megvessük rajta.
Institutio 3.13.3.

Kell egy ilyen nagy ünnep, mint az 500. jubileum, hogy kiből-kiből kiszakadjon egy-egy rejtett érzelem a protestáns identitása mellett, vagy mások protestáns identitása ellen. Úgy buggyannak ki az érzelmek, mint megannyi rejtett hőforrás, kénes bugyogó, bűzös mofetta, vagy fenségesen feltörő gejzír. Lesz-e belőle óriási erejű vulkánkitörés? Nem tudhatjuk, de valamit jelez.

Kezdeményezte a Vígszínház Marton László munkaviszonyának megszüntetését. Erről a színház közleményt adott ki, amiben azt írják, hogy a döntés nem jelent, nem jelenthet ítélkezést egy gazdag művészi életút felett.
Kirúgta Marton Lászlót a Vígszínház - Mandiner

Sokat olvashattunk mostanság felháborító szexuális zaklatásokról, s nálunk, Magyarországon egy színházi rendező körül kirobbant botrányról. Múlt héten két Reposzt is foglalkozott a téma egy-egy aspektusával. Nem részletezném, az ügy a bocsánatkérés révén vált a héten különösen érdekessé. Mik is a főbb pontok? Volt egy hosszú évekig tartó abúzus, most kiderül, botrány van, és erre megjelenik egy nyilvános bocsánatkérés. Az ügy kirobbantója elfogadja: úgy tűnik, megtörténik a megbékélés. Ám a megbékélés útján egy lényeges láncszem kimarad, s erről a bocsánatkérő nyilatkozat szövege árulkodik. Abból ugyanis hiányzik az igazi bűnvallás. Márpedig azért – és talán ez a legfigyelemreméltóbb, sőt, bátran mondhatjuk, hogy tendenciózus mozzanat -, mert a bűn elkövetője számára a saját tettei és magatartás nem számít bűnnek. Hovatovább, úgy tűnik, a zaklatással vádolt színházi ember nem tudja értelmezni a bűnt, mint olyant.

...mert a szabadság célja épp az, hogy a jóra lelkesítsen.
Institutio 3.19.6.

Kedves János! Muszáj hozzászólnom legutóbbi posztodhoz. Úgy látom, nagyon eltévedtél. Vagy nem tanították meg neked, hogy az egyházra hallgatni kell?
Kicsoda tagadja ezt? Feltéve, ha semmi mást nem mond, csak ami az Úr igéjéből való.

A reformáció 2017-es jubileuma arra keresi a választ: milyen szerepet játszanak a reformáció értékei a mai korban? Hogyan tudunk belőlük meríteni?
Az Évfordulóról – reformáció 500

Voltunk – vagyunk – leszünk. Igeidők. Annak az emberiségnek igeidejei, amely mindig tudja, hogy Istene kijelentette magát egy névvel, amely a lehető legsokatmondóbban tanít meg örökkévaló, mindenütt jelen való és mindenható létére: A Vagyok. Ahogy megkapjuk saját létezésünk igeidejeit a Vagyoktól, ugyanúgy kapja meg Tőle az egyház a maga lehetőségeit, esélyeit, reménységét.
Ötszáz év: a reformációtól idáig. De hát tulajdonképpen egyidős az emberiséggel, hiszen Istenhez tartozásunk, amely Krisztusban nyert új értelmet egyszerűen újra letisztulttá vált, evangéliumi hangsúlyokat kapott, majd elindult saját útján. De nem lehet lezárni azt az 500-at, és oda kellene még illeszteni jó néhány …-pontocskát, mert Istenbe vetett hitünk és hivatásunk igenis azt mondatja, hogy reménységgel kell lennünk a továbbiakra az idők végéig, a legnagyobb reménységig. Meg lehet fogalmazni örökséget és reménységet, életformát adó tartalmakat évfordulós alkalmak és rendezvények keretében?

Az egyházi hatalom tehát nem végtelen, hanem Isten igéje alá van rendelve, és mintegy belé van zárva.
Kálvin: Institutio 4.8.4.

Azt olvasom, hogy a Nógrád-megyei Pásztón könnyeznek a kis temetői templom Mária-szobrai. Sokakat vonz a hír a településre, van, aki ennek nyomán más csodákat is vár: hirtelen gyógyulást, változást az életben. Az egyházi vezetés ismét óvatosan nyilatkozik. Nem lehet kizárni a másodlagos kultusz megnyilvánulásait, ahol barátságosan elnézik a csodahitet, kép- és szoborkultuszt, noha tudván tudják, hogy mindez valójában vadhajtása a vallásnak.

...kétség nélkül állíthatjuk, hogy a világban látható minden változás Isten kezében titkos munkálkodása folytán történik. Sőt, annak, amit Isten elrendelt, be kell következnie, de nem úgy, hogy feltétlenül, természetéből adódóan szükségszerűnek tűnjön.
Institutio 1.16.9.

Egyik este kisfiammal a véletlenről beszélgettünk. Én már tapasztalatok birtokában mondhattam neki azt, hogy véletlen nincsen, mert minden Isten akaratától függ. Ez a mély református-kálvinista meggyőződés mintegy ismertetőjegyünkké vált. Sokan keverik a predesztináció, azaz eleve elrendelés fogalmával, ami valójában a kettős kiválasztás tana, és nem a hétköznapi életünkre, hanem üdvösségünkre vonatkozik. Nyilván ily módon összefügg teljes életünkkel, nem elválasztható tőle. Ugyanakkor több mint négy évtized élettapasztalata után az ember nagy meggyőződéssel mondhatja, hogy visszatekintve igenis az Úr Isten rendezte az ember útjait, kijelölt pályákat, rendezett, segített. Gondoskodott.

...amikor Isten igéje felragyog az embernek, az olyan, mint amikor a napkelte besugározza a földet; ám ebből csekélyke hasznunk származik, amíg szemet nem ad, vagy szemünket meg nem nyitja ő maga...
Institutio 2.2.21.

Karl Barth, a 20. század egyik – ha nem „A” - legnagyobb teológusa harminc évesen a prédikáció gyakorlati problémáit kutatva nekiállt elolvasni Pál apostol Római levelét. Mégpedig úgy, mint ahogy nagy elei tették, így Augustinus, Luther, és Kálvin, saját olvasatban, mintegy felfedezve egy új szöveget. A döbbenet elementáris erővel érte el, és így kiáltott fel egy levelében: „A Római levélben a 3,20kk sziklatömbjével bajlódom. Mi minden rejlik benne! … Pál – micsoda ember lehetett és micsoda emberek voltak azok, akiknek ezt a tömör dolgot így, néhány bonyolult morzsában odavetette, és mégis volt számukra jelentése! … Bárcsak korábban is odafordultunk volna a Bibliához, hogy most szilárd alap lenne a lábunk alatt!” („Hätten wir doch früher uns zur Bibel bekehrt, damit wir jetzt festen Grund unter den Füßen hätten!”)

Mindig nagyon kedveltem Chsysostomus szép mondását: „a mi filozófiánk alapja az alázat”. Ennél csak Augustinus mondása tetszett jobban: „Egyszer megkérdezték az egyik szónokot, hogy mi az ékesszólás első szabálya? Azt válaszolta: a tagolt beszéd. Na és a második? A tagolt beszéd. És a harmadik? A tagolt beszéd. Nos, ha engem kérdezel a keresztyén vallás szabályairól, azt válaszolom: hogy először, másodszor, harmadszor és mindig: az alázat.” Alázaton pedig nem azt érti, hogy az ember, tudván, hogy valami ereje mégiscsak volna, eláll a kevélységtől és a gőgtől, hanem azt, hogy igazán átérzi, nincs más menedéke, csak az alázat...
Institutio 2.2.11.

Bizonyára van felrázó ereje annak, ha egy magyar kálvinizmusról folyó konferencián valaki igyekszik bebizonyítani, hogy megreformált hitű eleink eleinte nem Kálvinra hivatkoztak, és valójában a „kálvinista” név is csak gúnynév volt, amit az ellenfelek akasztottak a buzgó helvét hitvallásúakra. Így csak a későbbi utókor tekinti őket kálvinistának, ők sokkal inkább egy sajátos ágát képezték a református hitűeknek.Bizonyos értelemben valóban különbözik a magyar kálvinizmus minden más nemzeti kálvinizmustól, ami egy roppant természetes dolog, hiszen a történelmi, kulturális háttér, az egyháztörténet fordulatai egészen más pályát határoztak meg Európa és Észak-Amerika egy-egy régiójában. Azt állítani azonban, hogy más, sajátos teológiai utat jártak be, és ennek bizonyítékául a csekély számú Kálvin-hivatkozást felmutatni, ezt tökéletesen elhibázott gondolatmenetnek és módszernek tartom.

Micsoda?! Talán az asszonyok főkötőjéből áll a vallás, merthogy nem szabad fedetlen fővel járniuk? (…) A legkevésbé! Mert ha egy asszonynak oly sietséggel kell a felebarátja megsegítésére sietnie, hogy nincs ideje fejét betakarni, semmit nem vétkezik, ha fedetlen fejjel teszi a dolgát. Aztán van, amikor legalább annyira illik szólnia, mint máskor hallgatnia.
Institutio 4.10.31.

Ismerjük azt, amikor két órán keresztül írunk egy szöveget és végig érezzük, hogy nem jó? Újra és újra nekifutottam a kérdésnek, amiről már ezeregyszer írtam: hogyan tudnám elfogadtatni, hogy a nők szuverén emberek, akiknek helyét és szerepét nem lehet egy olyan társadalmi idea alapján meghatározni, amely valós társadalmi rendként legfeljebb talán a viktoriánus kor kulisszái között, magasabb társadalmi csoportokban létezett? Szóval hadakoztam, viaskodtam, aztán kimentem a konyhába, és megállapítottam, hogy a gyerekek vacsorára ismét megették a holnapi ebédre szánt ételt, úgyhogy még neki kell állnom főzni. Visszatértem a gép elé, ami azt kérdezte tőlem, akarom-e helyreállítani az előbbi dokumentumot? Hát persze, válaszoltam neki. Tudjuk, mi történt: a két órán keresztül írt szöveg kiment, maradt valami régi dokumentum. Rögtön megértettem, még a gép sem volt elégedett a korábbi szöveggel.

Márpedig mi értelme van a magunk megalázásának, ha nem az, hogy teljesen gyámoltalanul és üresen helyet adjunk Isten irgalmának?
Kálvin: Institutio 3.12.6.

Ismerek egy színésznőt, aki megjelenésre jelentéktelennek mondható. Nem festi szívesen magát, bőre fénytelen, haja kese. Az egész ember mintegy beleolvad környezetébe, és szívesen el is vegyül. Mintha átlátszó lenne. Nem vesszük észre. Ám attól a pillanattól kezdve, hogy mint színésznő – egy szöveg, egy színpadi szerep továbbadására megbízott kiválasztott – megtelik azzal a szöveggel, azzal tartalommal, amit közvetítenie kell. Ettől kezdve az a szürke kis asszonyka, az a láthatatlan edény egyszerre sugárzó szépséggé, hatalommal és üzenettel teli erővé, érzelmek megszámlálhatatlan sípú orgonájává válik. Ő az az edény, aki mindig arra vár, hogy megtelhessen értékes tartalommal és azzal szolgálhasson.

Márpedig, ha az Úr azért küldte el Krisztusát, hogy régi esküjét beteljesítse, nem mondhatjuk, hogy a régi szövetség célja ne Krisztus és az örök élet lett volna mindig.
Institutio 2.10.4.

A reformáció 500. évfordulója az egykori evangéliumi megtisztulás gondolatához méltatlanul olyan reakciókat váltanak ki egyházunkhoz hű emberekből, amelyek tökéletesen szemben állnak a reménység derűjével és a megtisztulás igényével. Egy ilyen helyzetben egyszerre az az indulatos, keserű gondolatom támadt, hogy hát ez nemcsak egy meddő társadalom! Nem ám, emberek! Itt nem a demográfiai mutatókkal van a baj, hanem a gondolatokkal. Meddő gondolatok vesznek körül bennünket! Tipródás a semmiben. Siránkozás egy túlidealizált múlt fölött, amit valójában alig ismerünk, közben előre mutató reménység nulla!

A szövetséget kell tehát középpontba állítanunk, amelyet egyszer már megszentelt, hogy örök és felbonthatatlan legyen. Ennek a betöltése Krisztus, a szövetség tőle kapja hitelét és érvényét.
Institutio 2.11.4.

Karl Heussi kitűnő egyháztörténeti munkájában azt írja Kálvinról, hogy úgymond „a reformáció epigonja volt”. Talán Kálvin nem is tiltakozott volna a kitétel ellen, ha úgy módosítjuk: epigon, ha epigonnak tekintjük azt, aki mindent a Szentírásból kíván levezetni. Hiszen a kegyelemtanban valóban Luther és Melanchton már leírtak hasonló tanokat, de ők sem máshonnan merítettek, mint Pál apostol levelei, illetve Augustinus szintén innen levezetett tanításai.

De amikor a porból vett emberke beszél Isten nevében, akkor éppen Isten iránti kegyes érzésünkről és tiszteletünkről teszünk bizonyságot, ha tanulékonynak bizonyulunk szolgája iránt, holott semmiben sem kiválóbb, mint mi.
Institutio 4.3.1.

Jó néhány lelkész családban a lelkész családtag igehirdetése után a család olykor megjegyzéseket tesz a prédikációra. Sokaknál úgy zajlik ez, mint a vasárnapi ebéd kommentálása: a háziasszony főztjét már kevésbé dicsérik, mert mindig jó, és mindig igyekszik megfelelni a szerettei ízlésének, ezért, ha szó van az ételről, akkor többnyire a kritika kerekedik felül. Miért túl sós, miért sótlan, miért túl sült, miért sületlen, miért sűrű, miért híg? Hát így van több lelkészcsaládban is, hogy a prédikáció inkább kritikát, mint dicséretet kap.

Márpedig ha az Úr a pogányok írásaival és szolgálatával akar segítségünkre lenni a fizika, a dialektika, a matematika és a többi tudományágak területén, éljünk ezzel a segítséggel, nehogy Istennek ezeket a szabadon felkínált ajándékait megvetve, jogosan bűnhődjünk tétlenségünkért.”
Institutio 2.2.16.

Kálvin dialektikája egyszerre humánus és egyszerre istenfélő. A teremtésben csodálja az eredeti teremtést, de mielőtt elmerülne annak imádatában, a bűneset miatti megromlottságot, a teremtmények semmi voltát is hangsúlyozza. Nem tudhatott arról, hogy az emberiség romlottsága végül magát a természetet, a Földet – mint a csodálatos teremtést – is végveszélybe sodorja.
Dialektikája ugyanígy gondolkodik az emberről is. Az ember a jó teremtés legtökéletesebb, legnagyszerűbb koronája. Ám a bűneset miatt természete még akkor is minden ízében romlott, ha a lehető legártatlanabbul próbál élni. A bűn, mint egy lappangó betegség ott van az emberben. Ám az emberben mutatkozik meg a teremtés sok-sok nyoma, ami mind Isten ajándékaként jelenik meg életünkben. Ezek közül az egyik legkülönlegesebb az emberi értelem.