Sok minden megmagyarázhatatlan számomra az életben. Azokon mindig csodálkozom, s azokat mindig irigyeltem, akik mindenre tudnak magyarázatot. Akiknek minden olyan magától értetődő. A minap például a Pannonia Reformata Múzeum Hajlék az Örökkévalóságban c. kiállítását próbáltam meg valakinek elmagyarázni, s mondtam, hogy a kiállítás a halál-problematikával kezdődik. Azzal a kérdésfelvetéssel, hogy miért halunk meg? De csak nézett rám, s már a kérdést sem értette. Szóval, titkok között élünk, már ha az ember képes még kérdezni és csodálkozni. Számomra a legnagyobb titok az Egyház. Azért, mert ismerem belülről: tökéletlen emberek sokasága, magamat is beleértve. Ha valami halálra van ítélve, akkor az az Egyház. Ehhez képest kétezer év óta létezik, s bármilyen sokan és bármilyen sokszor megjósolták is a végét, csak nem bír megbukni. Az Egyház megmagyarázhatatlan.
S már itt is vagyunk Pünkösdnél, ahogy mondani szokták, az Egyház születésnapjánál. Olvashatjuk a történeti beszámolót, megpróbálhatjuk rekonstruálni az eseményeket, de csak addig jutunk, hogy valami történt. De hogy mi, megmagyarázhatatlan. Ha a történelemértelmezés mai, szekuláris és ateista normáit vesszük alapul, akkor nyilván csak a szociálpszichológia eszköztára jöhet szóba. Meg elő lehetne szedni mindenféle történeti - társadalmi - kontextuális magyarázatot. A lényeg ezekben a magyarázatokban az, hogy a világból magyarázza a világot, s elvileg kizárja egy olyan értelmezés lehetőségét, amely a pünkösdi eseményt nem az ember világából vezeti le. Ezt hívják ma racionalitásnak.
Csak a probléma, hogy ezzel még nem sokra jutunk, hiszen Pünkösdkor tényleg valami olyasmi történt, amit elég bajos lenne valamiféle tovatűnő tömegpszichózisnak tartani. Létrejött egy közösség, az Egyház. Mondhatnánk, betört a világba valami, amely alapvetően megváltoztatta a történelem menetét, vagy mondjuk inkább úgy, hogy alapvetően új látást hozott a történelem menetéről. S mindez kétezer évvel ezelőtt történt.
Nem elég tehát az, hogy a pünkösdi esemény önmagában is megmagyarázhatatlan, ami tovább fokozza a rejtélyt, maga az Egyház, amely teret követelt magának a világban, s amelynek a ma is tartó történeti folytonossága valójában érthetetlen. Mondhatnánk akár azt is, hogy ha a történeti tartósságot tanítani kellene, akkor a legjobb tanítómester az Egyház lehetne. Hatalmak jönnek és mennek, de az Egyház marad. De nem mondjuk ezt. Nincs az a menedzser, aki ki tudná találni a történeti maradandóság receptjét. Az Egyház nem tehet arról, hogy mindent túlélt. Nem rajta múlt.
S hogy mégis van, s hogy mégis, ma is pünkösdöt ünnepelhetjük, az egyedül ls kizárólagosan annak tulajdonítható, hogy az Egyház nem önmagából eredezteti önmagát. Az Egyház titka nem az Egyházban van, hanem Istenben. Ő, mármint Isten, az önmagát kijelentő, s önmagát az emberrel közlő Isten a magyarázat.
Be kell látnunk, hogy ez a magyarázat a mai beszűkült gondolkodás számára eléggé fogyatékosnak tűnik, mert ez az evilági, nagyképű racionalitás nem ismeri a titok fogalmát. Az egyház titka abban van, hogy egy olyan üzenetet közöl, amely nem tőle jön. A titok titok marad, de ami még botrányosabb az ész számára, hogy ezt a titkot nem is kell feloldani.
Mindig csodálkozom azokon a keresztyéneken, akik egyfolytában azért aggódnak, hogy a keresztyén üzenet nem ér el az emberekig. Meg hogy az Egyház nem tudja megszólítani az embereket, s ezért valamit tenni kéne. Valahogy be kellene segíteni az Úristennek, hogy érthetőbb nyelvet használjon.
Csak hát, mint Pünkösd története pontosan megmutatta, még Isten megértése is Isten munkája, s nem valamely emberi erőfeszítés eredménye.
Ez ellentmondás? Az hát. De ki mondta azt, hogy Isten önközlése az emberi logika mentén működik? Az Egyház titka nem az Egyházban van, hanem Szentháromság Istenben, aki úgy döntött, hogy a feltámadott Jézus Krisztussal a Lélek által az ember kapcsolatba kerülhet.
Szóval, az Egyház titka az, hogy miközben a világban van, nem lehet a világból megmagyarázni.