Persze, tudtam, hogy ha sikerül megdönteni a diffrakciós határt, az hatalmas felfedezés lesz, de amikor nekikezdtem, nagyon szegény voltam, és nem éreztem magam a tudományos társadalom elit klubjának tagjai között. Nem a Harvardra, a Yale-re vagy a Berkeley-re jártam, nem mozogtam ilyen körökben. Azért csináltam, mert élveztem. Lenyűgözött, tudtam, hogy érdemes vele foglalkozni.
Unta a munkáját, úgyhogy megdöntötte a fizika egyik kőbe vésett törvényét - Origo

Gyerekkoromban a technikán kívül a fizika tűnt a legtaszítóbb tantárgynak. Valami ormótlan testekről volt szó, amik csak úgy gurulnak, és nekem ki kell számolni a sebességüket, a tömegüket, a súrlódásukat, s közben kiderül, hogy soha nem számoltam bele olyan erőket, amikről elfelejtettek értesíteni. Legborzasztóbb mumusa ennek egy jobb sorsra érdemes, szigorú tekintetű, régi vágású tanárember volt, aki kicsit hajlott vállal felénk magasodott fehér köpenyében, és már rég nem érdekelte, hogy minket sem érdekel. Közben franciakockás füzetébe Németh László idézeteket gyűjtött. A sárga füzet sem sejtette, hogy a fizika és a matematika önmagában is művészet és kreativitás, őrült kiáltás lehet Istenről, egy nagy hitvallás a teremtés csodája mellett. És hogy az igazi matematika mint tudomány és mint felismerések sokasága a fantázia nélkül elképzelhetetlen.

Kár, hogy annyi sótlanságot kevernek minden tudományba. Mert az igazi felismerések, az igazi nagy felfedezések a legnagyobb kreativitást, valami bolondos kötetlenséget feltételeznek. Unni kell és utálni a hagyományos akadémikusságot. Csak így lehet újabb eredményekhez jutni. Egy heurékához (tudták, hogy ez egyébként egy aoristos?), amikor az ember kiugrik a kádból, mert ott találta meg a választ. És mindez egy emberi életpályán belül, amiben minden hétköznapi előfordul, bevásárlás, számlák kifizetése, család, munkahely. Erdős Pál, a modern matematika egyik legnagyobb alakja képtelen volt arra, hogy gondoskodjon magáról. Evés, ruházat: mindez nem érdekelte. Barátai vették körül anyai, atyai gondoskodással ruházták, felügyelték, befizették a számláit, megvendégelték. De ma, aki azzal büszkélkedhet, hogy Erdős Pálnak akárcsak ismerőse lehetett, azt a matematika világa ugyanazzal a szeretettel veszi körül, mint az egykori mestert. Akinek Erdős-száma van, azaz írt valamit közösen a nagy tudóssal, azt szó szerint számon - Erdős-számon - tartják. Az Erdős-számoké olyan zseniális emberi hálózat a világban, amire alapozni lehet.
Niels Bohr története talán csak legenda, de állítólag vizsgán azt kérdezték tőle, hogy tudja megmérni egy barométer segítségével egy felhőkarcoló magasságát. Miután ő felsorolt vagy öt lehetőséget, a barométerre kötött kötél hosszúságának megmerésétől, aztán az árnyékok megmérésén át, a tűzlétra igénybevételéig, és egyéb vicces megoldásokig, hozzátette, hogy az unalmas iskolai módszerrel is meg lehet tenni, azaz kiszámítani a légnyomáskülönbséget a föld és a tető között. Majd állítólag még hozzátette: A legegyszerűbb, ha hónunk alá csapjuk a barométert, bemegyünk a portáshoz, és azt mondjuk neki: „Itt ez a szép új barométer. Ha megmondod nekem, hány méter magas az épület, megkapod érte.”
A laikus azt hiszi, a matematikában és fizikában minden ismeret rendelkezésünkre áll. Nincs megfejtetlen rejtély. Eközben mindkét tudomány folyamatosan támasztja az újabb rejtélyeket, mert tükör által homályosan lát. Aki pedig érzékeli ezt a homályt, talán egészen új módszerekhez lát. A kvantumfizika számos kérdése a mai napig eldöntetlen, megoldatlan, hiába vitatkozott már Bohr és Einstein is, nem is beszélve aztán több mint fél évszázadnyi kutatásról. Hiszen ez olyan új felismerésekhez vezetett, amelyeket a mai napig nem lehet magyarázni a klasszikus fizikával.
Az egymásra emlékező részecskék, a teleportálható fotonok, az összefonódó állapot, a párhuzamos univerzumok: mindez olyan későbbi kilátásokat vetít elénk, amiket ma még nem tudunk elképzelni sem. Hacsak! Hacsak fiataljaink képzelete és nonkonform gondolkodása nem ad új távlatokat a tudománynak.
Nemrég megint elhangzott kormányzati szinten a tehetséggondozás kérdése. A tehetséggondozás elsődleges feltételei azok az iskolák, amelyek magával ragadó, nagyszerű tanárokat tudnak alkalmazni. Labor és egyebek mind másodlagosak ehhez képest. Kiválasztják-e a jó diákokat, foglalkoznak-e velük? Vagy aki vidéki, megreked feltétlenül? Természetesen nem, de ebben az állami gondoskodásnak egyelőre viszonylag kevés szerepe van. Ebben még mindig az a híres magyar tudományos szívósság a mérvadó. Mert már bocsánat, de egy jó matematikus, egy jó fizikus még szerelemből is… Családilag tudom, hogy léteznek jó tehetséggondozó helyek. Drukkolni kell meglétükért. Mert a motiváció, az ösztönzés hihetetlen erő egy tizenéves számára. És ne kösse gúzsba a kényelem és a konformista gondolkodás. Mert a kívülről nézve oly szürkének tetsző tudományhoz kell a bátorság.