„Majtényi ennek kapcsán Hannah Arendtet idézi, aki szerint a felülről jövő elnyomáshoz hasonlóan fontos a társadalmi közöny, a megtörésekkel elért apátia, a tömegtársadalom beletörődése, hogy az ember sem magáért, sem másokért nem igazán képes kiállni. A totalitarizmus valójában a terror és a közöny összefüggéseinek zárt rendszere.”

Kolozsi Ádám: Egy forint a krumplis lángos… (index.hu, 2018. 08. 05.)
 

 

Ha nyár, akkor strand, ha strand, akkor lángos - vagy pizza? nem, inkább lángos :), és ha lángos, akkor nosztalgia. Itt most egész pontosan Kolozsi Ádám könyvismertetőjének témája: a Kádár rendszer iránti nosztalgia. Még pontosabban: a rendszer társadalmának részletes, városi legendák alapjait alaposan kifürkésző leírása. (Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos)

Olyan kor elemzéséről szól a cikk, amelyre a mai napig vagy nosztalgiával gondolunk, vagy, és ez még aggasztóbb, annak srófjára élünk a mai napig. A reposztban hat éve már született arról egy blogbejegyzés (további pontosítás következik), hogy a Kádár rendszer iránti nosztalgia az egyháztagságunkban is túlélte a rendszer halálát: Kádár korszak, nosztalgia, keresztyénség.
 

Kádár meghalt, de a rendszere mintha tovább élne. Kompromisszumainkban, igényeinkben, vagy azok hiányában, a szabadság kis köreinek illúziójában, (amelyeket mintha mégsem akarnánk olyan elszántan megvalósítani), személyes túlélésre való berendezkedésünkben, másokért való felelősség hiányában (Ad notam: apátia, beletörődés, közöny). Ezt örököltük, és akarva-akaratlanul örökítjük tovább.

De nem vagyunk mi borúlátók. Á, dehogy, kiút mindig van, csak az a baj, hogy az a tömegek számára sose vonzó. Érdekes párhuzamra figyel fel a hat évvel ezelőtti Köntös-írás is, amikor azt állítja, hogy a (IMF kölcsönből finanszírozott relatív) jóléttel letakart Kádár-érával párhuzamosan fejlődött a Nyugat jóléti államának ethosza, talán éppen a szocializmustól való félelem miatt. Ma pedig ennek a jólétnek az illúziója erodálja tovább mindazt, amiben a ’89-ig tartó rezsim is annyira sikeres volt.

Mindenesetre a cikket érdemes végigolvasni, és az alapján a könyvet is. (Könyvismertetésre még visszatérünk.)

Summa summárum, a kádári hagyatékunk sírni valóan röhejes. De nem búsongunk, mert ahogy Szerb Antal frappánsan megfogalmazza a Jellemesek előnyben c. offline blog bejegyzésében is, (A varázsló eltöri pálcáját): „Hidd el, a jellemmel is úgy van, mint a csókkal: gyakorold és ne magyarázd.”

Csupán a meleg front nyomása alatt rögzítjük a jegyzőkönyv számára:

Azóta is ugyanazt a lángost esszük. Pupig van pakolva sajttal, tocsog a tejföltől, csorog is le az állunkon, olyan a kezünk, a tálcánk és a strand műanyag asztalkája, csak épp a torkunkon nem akar lecsúszni. Kiköpni meg nem akarjuk. Hisz megvettük. Csak még mindig fizetjük az árát.