Miért a gyűlölködés és kirekesztés melegágya a Magyar Református Egyház?
Balavány György, az igazi keresztyén, amúgy liberális, vagy mi, ezt a kérdést bírja megfogalmazni a hvg.hun: „Miért a gyűlölködés és kirekesztés melegágya a Magyar Református Egyház?” Balavány György számíthat ránk. Végtére is, ráfér egy kis promóció a valaha szebb napokat látott HVG-re, s a valamikor nem így gondolkodó publicistájára is. Továbbá nem árt, ha ez a „gyűlölködő” és „kirekesztő” magyar reformátusság is szembesül azzal, hogy milyen az, amikor a gyűlölet és a kirekesztés elleni küzdelem professzionális harcosa prófétai hevülettel tükröt tart elé. Mégpedig igazi keresztyén szeretetből. Mert ugyebár az, aki küzd a gyűlölet ellen, nem lehet gyűlölködő. Hogy úgy mondjam, ez ontológiailag kizárt. Ez olyan lenne, mint a zsidó antiszemita, avagy a liberális fasiszta. De mint tudjuk, ilyen nincs. Hogyan is lehetne Balavány úr és a HVG gyűlölködő?
Szóval, én egyfolytában csak csodálkozom, hogyan is lehet egy ilyen kérdésbe bújtatott durva állítást megfogalmazni? Csak a református egyházi belügyekben kevésbé járatos olvasónak mondom, a Magyar Református Egyház a világ minden táján élő magyar reformátusok összessége (szemben a Magyarországi Református Egyházzal, amely az országhatáron belüli reformátusságra utal). Balavány úrnak sikerült a magyar reformátusok összességéről ezt a megbélyegző, démonizáló mondatot leírnia, s a HVG-nek, amely mégis csak egy országos jelenlétű portál, megjelentetnie. Tehát nem a nyilvánosság legaljáról beszélünk. A magyar reformátusok, éljenek tehát bárhol is a világon, megtudhatják ebből az igazi keresztyén mondatból, hogy valójában milyenek is ők. Gyűlölködnek és kirekesztenek. Na, jó, mondja Balavány, „akadnak kivételek”, de ő a „nagy képről” beszél.
De miért is ilyenek a magyar reformátusok? Balavány nem ad rá magyarázatot, ő csak kérdez, ugyebár. Még csak kísérletet sem tesz arra, hogy a kérdésében megfogalmazott súlyos állítást, egészen pontosan rágalmazást, valamiképp alátámassza. Ő állít. Az írás arról szólna ugyebár, hogy ma, a Reformáció 500. évfordulóján hol vannak a reformátorok? Ezt a kérdést természetesen fel lehet tenni. Nincs ezzel semmi baj. De sajnos Balavány György ezt a vonalat hamar félredobja, hogy aztán teret engedjen árnyaltságot éppen nem mutató véleményének. Ime: „Most, 2017. október 31-én az egyház, beleértve mindegyik keresztény felekezetet, világszerte rettenetes állapotban van. (Adjunk a tisztességnek: akadnak kivételek, de itt most a nagy képről beszélek.) A szekuláris világ hétköznapi tapasztalata az egyházzal kapcsolatban a következőképp foglalható össze: képmutatás, széthúzás, gyűlölködés, korrupció, harc a hatalomért, a képmutatást már mondtam, más vallások gyalázása, kárhozattal való fenyegetőzés, kirekesztés, megbélyegzés, türhőség, műveletlenség, maradiság, ítélkezés, szexuális és gazdasági visszaélések, gyermekek megrontása, és persze képmutatás.”
Nos, attól tartok, ez így egy eléggé elnagyolt és egyoldalú vélemény, s talán nem ártott volna, ha Balavány György képes lett volna arra a finom distinkcióra, hogy önmaga és az általa képviselt csoport egyházképét nem azonosítja a „szekuláris világ hétköznapi tapasztalatával”. Ha más nem, az azért engem elgondolkodatott volna, hogy vajon miért van az, hogy a mai Magyarországon egy kulturálisan keresztyén hátterű pártszövetség élvezi a legnagyobb támogatottságot? Ha az emberek tényleg ennyire utálják az egyházakat és a történeti keresztyénséget, akkor én egy politikus helyében az egyházat, a keresztyénséget ki sem ejteném a számon. Semmilyen közösséget nem vállalnék velük. S vajon miért van az, hogy ma a keresztyénséggel – hogy is mondjam? – ambivalens viszonyt ápoló pártok épp a túlélésért küzdenek? Szóval nem tudom, Balavány György miért állítja be az egyházutálatot és a keresztyénség gyűlöletét úgy, mint valamiféle egységes és általános „szekuláris” érzetet? Attól tartok, amit itt Balavány úr közvetít, az messze nem általános vélemény, hanem azoké a kulturális csoportoké, a kultúripar azon szereplőié, akiknek a történeti keresztyénség, az egyház az útjában áll, s akik mindent megtesznek azért, hogy az egyházat, a keresztyénséget démonizálják, kirekesszék és szalonképtelenné tegyék. De ezt ismerjük. A krisztofóbia régi európai jelenség, még ha valamely rejtélyes oknál fogva nem is kerülhetett be a politikai korrektség amúgy fóbia-szavaktól hemzsegő szótárába. Valamely rejtélyes oknál fogva a sok gyűlölködés elleni militáns csoport és amúgy nagy emberjogi harcos a keresztyénség gyűlölete, sőt a világ más tájain tapasztalható üldözése és módszeres kiirtása ellen alig emeli fel a szavát. Sőt épp Balavány úr volt az, aki a keresztyénirtást elspiritualizálva volt szíves felhívni a figyelmünket, hogy az „áldozatok nem a keresztények”. Köszönjük. Ha tehát arról van szó, hogy ki a bűnös, a keresztyéneket néven lehet, sőt néven kell nevezni. Amúgy emberjogilag. Ha viszont a keresztyénség áldozat, akkor jobb a szenvedésüket viszonylagossá tenni, mert az ellentmondana a Balavány úr által leírt "szekuláris világ" állítólag egységes és egyetemes egyházképének. De van egy rossz hírem Balavány úrnak: elegünk van már abból, hogy a "bűnös keresztyénség" témát úgy állítsák be, mint valamiféle egyeduralkodó és kizárólagosan érvényes értékítéletet, amely úgymond jogot ad arra, hogy a keresztyénségbe a politikai korrektséget is félredobva ott rúgjanak bele, ahol csak akarnak. S jobb, ha a keresztyének is látják, még mielőtt a kultúripar meghatározó részének keresztyénségellenes nyomása alatt a kardjukba dőlnének, hogy nem akármilyen erők dolgoznak itt a keresztyénség teljes ellehetetlenítéséért.
Viszont Balavány úr írásának befejező mondata, ez a kérdésbe bújtatott, minden alátámasztást nélkülöző állítás, már túlmegy az árnyalatlan kritikán is, avagy a bevallottan a történeti keresztyénség ellen intézett elvi alapú támadáson. Azzal ugyanis nem lenne semmi baj. De itt nem kevesebb van állítva, mint az, hogy a Magyar Református Egyház gyűlölködő és kirekesztő. Miért is? A cikkből nem derül ki. Vannak ugyan feltételezéseim az írás valódi okára nézve, de ez most legyen mellékes.
Ami igazán szembetűnő, ahogyan Balavány semmibe veszi a mai európai normákat és értékeket, amelyeknek ő, csakúgy, mint a HVG, nagy harcosa. Ilyen ítéletet, még ha az kérdésbe is van csomagolva, a mai Európában nem mondunk. Senkiről sem. Az európai értékek liberális világa épp azt tanította meg nekünk, hogy óvatosan kell eljárnunk akkor, ha egy identitás-csoportról ítéletet alkotunk. Ezt amúgy Balavány úr pontosan tudja – remélem. Világnézeti különbségek, szellemi frontok ide vagy oda, az azért ma már elfogadott konszenzus, hogy egész közösségeket nem homogenizálunk, s nem bélyegzünk meg. Nem gyártunk kollektív alanyokat, s nem aggatunk rájuk negatív jelzőket. Tegyünk egy próbát: vegyük ki Balavány mondatából a Magyar Református Egyházat, s gondolatban helyettesítsük be más közösségekkel: „Miért a gyűlölködés és kirekesztés melegágya a(z) …?” Egy ilyen kérdés elviselhetetlen lenne. Feltehetünk-e olyan kérdést, hogy milyenek a zsidók? Avagy milyenek a muszlimok? Állíthatjuk-e egy közösség egészéről, hogy gyűlölködő és kirekesztő, még ha álságos és sunyi módon kérdésbe is burkoljuk állításunkat? Balavány egy másik írásában – nagyon helyesen – arra hívja fel a figyelmet, hogy nem létezik iszlám terrorizmus. Nem azonosíthatjuk a terrorizmust az iszlám egészével. Mert teljességgel elfogadhatatlan, ha egy egész közösséget bélyegzünk meg. Ez a mai európai értékvilágba egyszerűen nem fér bele. Mert egy ilyen kérdés mögött egy olyan szemlélet sejlik föl, amelyet szokványosan fasizmusnak hívunk. De hívjuk kulturális rasszizmusnak. De hát egy liberális hogyan is lehetne fasiszta? Ez ugyebár ontológiailag kizárt. Nem igaz?
Viszont Balavány úr és a HVG valamiért mégis úgy gondolja, hogy az európai értékek tisztelete alól felmentést kap, ha az egyházról, a keresztyénségről, és azon belül is magyar reformátusokról van szó. Képes egy ilyen mondatot leírni a Magyar Református Egyházról. Ez nem szép. S ezt nem csak azért mondom, mert magyar református vagyok. Senkiről sem mondunk és írunk ilyen mondatot.
Nos, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Balavány úr küzdelmét az általa gyűlöletkeltőknek gondolt magyar reformátusok ellen a gyűlölet táplálja. Valamiért ő, az igazi keresztyén, amúgy – „hitelvek tekintetében” – református, nagyon utálja a reformátusokat. En bloc.
Imádkozom azért, hogy a gyűlölet lelke azért ne vegye el teljesen Balavány úr eszét. Amúgy pedig a református egyházon, mint ahogyan minden közösségen, lenne mit kritizálni. Akik benne élnek, ezt pontosan tudják.
De a gyűlölet nem jó tanácsadó. Ezúttal tartózkodnék attól, hogy – Balavány úr példáját követve – bibliai mondatokat bunkósbotként használjak. Inkább arra hívnám fel kellő tisztelettel a HVG figyelmét, hogy Balavány Györgynek ez cikke politikailag nem korrekt. Meghazudtolja azt is, ami az európai liberális érték-ideológiában jó és helyes. Például azt, hogy egész identitáscsoportokat nem bélyegzünk meg. Se a zsidókat, se a muszlimokat, se a keresztyéneket, se a magyar reformátusokat.
De csak így tovább egy keresztyén hátterű pártszövetség újabb elsöprő győzelme felé. Semmit sem értenek és semmit sem tanultak.
Balavány úr és a HVG számíthat rám. Nem árt, ha minél többen megismerik, miként is küzdenek ők a gyűlölködés ellen.
Hozzászólások