...a Nat 2018 Művészetek műveltségterület anyagában jelenjen meg a dráma és tánc, a bábjáték, illetve a mozgóképkultúra és médiaismeret műveltségterülete, és mindkét iskolafokozatban kötelezően választható tárgyként tanítani lehessen ezeket a tárgyakat.
Magyar Drámapedagógiai Társaság: Közlemény (2018. szeptember 20.)

Múlt héten kettős színházi ünnep volt. A Színházak Éjszakája és a Magyar Dráma Napja nagy mozgolódást kavart a nagyobb magyar városokban. De a kettős ünnep kiegészült egy segélykiáltással. A Magyar Drámapedagógiai Társaság a magyar dráma napjának előestéjén publikálta a NAT tervezethez írt észrevételét.

A Nemzet Alaptanterv munkaanyagát augusztus 31-én tették közzé, társadalmi egyeztetése a hónap végén zárul. Csépe Valéria a tervezetet készítő kutatócsoport vezetője úgy nyilatkozott,
hogy „középpontjában az ismeretcentrikus tanítás helyett a tudás felépítése és a mindennapi életben való alkalmazhatósága, valamint az élménypedagógia áll.” Bódis József az EMMI oktatásért felelős államtitkára augusztus végén azt mondta, hogy „nagyon szép anyag született, a végső változat azonban a pedagógusok visszajelzésétől is függ.”

Azóta szakmai és politikai sortűz alatt áll a vitaanyag. A képet nem kicsit kuszálja tovább, hogy mindkét politikai oldalról ropognak a fegyverek a munkaanyagra.

A kritikák egyike a fent említett, mely a drámapedagógiát hiányolja a tervezetből, pontosabban a dráma tantárgy hiányát rója fel (a tánc, a mozgóképkultúra és médiaismerettel együtt). A NAT Művészetek műveltségterületéből ugyanis kimaradtak a fentiek, ráadásul úgy, hogy az 1995-ös NAT már „valamilyen formában már megköveteli a dráma oktatását, ekkor jött létre az úgynevezett tánc és dráma tantárgy. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenhol önálló órában oktatják, de elvben van rá lehetőség.” Kaposi László, a hazai drámapedagógia jégtörő hajója tehát hangsúlyozza, hogy a drámapedagógia alkalmazásának elsődleges területe a közismereti tárgyak világa.

A drámapedagógiai társaság tehát nem azt kéri, hogy tovább terheljük az általános iskolásokat egy újabb tantárggyal, hanem éppen ellenkezőleg: a drámapedagógia eszköztárát a közismereti tárgyak oktatási módszertanába építhető többletét. Ha emellett lehetőség van egy iskolában önálló drámapedagógiai foglalkozásokat tartani, azzal csak mindenki nyer. Ahogy a közlemény fogalmaz: „…a Nat 2018 Művészetek műveltségterület anyagában jelenjen meg a dráma és tánc, a bábjáték, illetve a mozgóképkultúra és médiaismeret műveltségterülete, és mindkét iskolafokozatban kötelezően választható tárgyként tanítani lehessen ezeket a tárgyakat.”

A mi iskolánkban újraindulásunktól kezdve tartott az a kegyelmi állapot, hogy a drámát külön tantárgyként választhatták a művészeti oktatás keretén belül. (Nem hagyhatom ki a tanszak vezetőinek felsorolását – legalábbis, akiket már én is ismerhettem: Bethlenfalvy Ádám, Egervári György és Selmeci Márta.) Nem színészképzés folyt. Gondolkodásra, önkifejezésre, az önálló gondolatok artikulálására, ön- és társismeretre, közösségben való gondolkodásra és cselekvésre sarkallt. Nem frontális módszerrel, hanem – és ez a kulcs – játékkal.

Mindennek az elmúlt két évtizedben akkora szakmai tudásanyaga (nem csak szakemberekről, hanem szakirodalomról és fordításokról is szó van), amit egyenesen bűn lenne kihagyni.

Bűn, mert az ember teremtésénél fogva játékos lény. Homo ludens. Egy játékos Isten alkotása, aki a játék által tanulhatja meg a legmaradandóbb módon mindazt, amit egy életen át kell gyakorolnia. Nem véletlen, hogy a református oktatás első fél évezredében (oké, felőlem még korábbi időkre is visszamehetünk, egészen a misztérium játékokig) kiemelkedő teret adtak őseink. A világhírű pedagógus, Comenius, a pataki református kollégiumban, egy akkori közszereplő, Lórántffy Zsuzsanna nagyvonalú anyagi támogatásával (a nyugati egyetemeket meghaladó honoráriummal támogatta a tudós munkáját) már több, mint 450 évvel ezelőtt tudta, hogy a drámajáték „megóvja, ill. visszaadja az elme elevenségét is.”

Comenius valami egészen elképesztő módon szinte az egész tananyagot dramatizálta. Ez lett a Scola Ludus, a Játékos Iskola. Az iskolai színjáték nevelő elvei között megemlíti, hogy „biztosítja a nevelő érdekeltségét is a tanulási folyamatban, a drámajátékban felismerhetővé válnak a tehetségek, valamint hozzászoktat a fesztelen viselkedéshez, hozzájárul a kommunikációban való gyakorlottsághoz.” Az ő esetében még „csak” színdarabokról beszélhetünk, de a célok és a főbb eszközök tekintetében szerintem nem túlzás az első drámapedagógiai szakemberként is beszélni róla. Ugyanebben a szövegben olvassuk róla azt is, hogy „A műveltség, –ugyanis  szerinte- nem csupán tudományos, irodalmi, művészeti, erkölcsi, vallási ismeretek körét jelenti, hanem ennél sokkal többet az  elméleti tudás mellett viselkedési szabályok, normák ismeretét, emberi viszonyulások, együttélések kezelni tudását, működtetni tudását is.”

Legyen hát része a drámapedagógia az új alaptantervnek, mert kell nekünk a játékos iskola, mint egy falat kenyér.

Részletek:
- a Magyar Drámapedagógiai Társaság közleménye
- Közzétették az új Nemzeti Alaptanterv tervezetét
- Csépe Valéria: Tanulni kell megtanulni
- Fontos az együttműködés az oktatás szereplői között
- Kaposi László: Érezzük, hogy falakat bontunk
- A Pannon Egyetem drámapedagósus hallgatóinak nyílt levele oktatóik elbocsátása miatt
- A Schola Ludus az eleven enciklopédia
- A magyar reformáció irodalmi hagyományai (A protestáns iskoladráma: 33. o.)