- Ha egy állatnak joga van ott élni, akkor talán nekem is. Vagy ha nem, akkor lőjenek ki engem is. Akkor rám se vonatkozik a vadászati tilalom.

- Borzasztó igazságtalannak tartom, hogy van, akinek semmilyen támogatása nincs, van, aki minimál nyugdíjból él, és van, aki egy hónap alatt keres annyit, mint egy tanár három év alatt. Legyünk már szociális és keresztény és normális ország! 

Ha egy állatnak joga van itt élni, akkor talán nekem is - index.hu

Néhány hete Farkaslakán jártam. Sokadszor léptem át Tamási Áron egyszerű szülői házának kapuját, ahonnét eleven és nagy igazságú gondolatok erednek. Mint például a négy feleséget szerető férfi tapasztalata által diktált mondat: "A szerelem húsvéti dolog, szenvedéssel és hozsannával..."; vagy a székelyudvarhelyi diákként már megélt igazság:"Tiszta és nagy dolgokhoz csak tiszta és egyenes úton lehet eljutni."; vagy éppen az Amerikát megjárt utazó lelki-szellemi tapasztalata: "A madárnak (...) szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége."; s a nemzeti tudat büszke erejét mutató gondolat: "Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan." Innét eredt a legközismertebb és legtöbbet idézet gondolata is: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."

De van-e mindenkinek otthona? Vagy nem? És egyre többeknek jut az otthontalanság otthona?! A felvételen szereplő embereknek biztosan mást jelent ez a szó, mint nekünk, akiknek tető van a feje felett.

Sokaknak nem is akármilyen tető jut. Mert bizony egészen más tetőre futja segélyből, közmunkából, minimál nyugdíjból, diplomás alapbérből, és sorolhatnánk akár a MNB elnöki pénztárcájáig. De rendjén van-e ez így? Nyilván a felsorolás vége csak azért érdekes, mert a felsorolás elejéig sem jutó hajléktalanok az állatoknál kivetettebbek. Megrendítő mondatok: "Ha egy állatnak joga van ott élni (mármint a Pilisi Parkerdőben), akkor talán nekem is. Vagy ha nem, akkor lőjenek ki engem is. Akkor rám se vonatkozik a vadászati tilalom." Megrendítő, mert tudjuk a paragrafusos választ: nincs joga ott élni. Továbbá azét is megrendítő, mert nem a jobbágyság elavultnak tartott korában, nem egy diktatúra idején hangzik el, hanem az anyagi jólét okozta apátiában fuldokló korszakban. Amikor a közvagyon, annak haszna, hasznosíthatóság és felhasználása már nem a közé, így menedéket nem lelhet a perifériára sodródott egyén.

Bújt az üldözött ´s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szertenézett és nem lelé
Honját a´ hazában.
Bércre hág és völgybe száll,
Bú ´s kétség mellette...

Az emberek világa nagyon nyomorult, mert kifosztják / kifosztjuk egymást, illetve hagyják / hagyjuk kifosztani a másikat. Lustaságból, nemtörődömségből, közömbösség miatt vagy túlterheltség okán? Teljesen mindegy, mert az eredmény ugyanaz: vannak, akik szenvednek. Olyannyira, hogy saját bőrükön tapasztalják meg, hogy mit jelent Jézus beszéde: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az Emberfiának nincs fejét hová lehajtania. (Lukács 9,58) 

De ebbe nem nyugodhatunk bele, mondván, mindenki vegye fel a maga keresztjét. Hiszen ezeket a kereszteket részben mi, emberek faragjuk! Az ácsszerszám neve pedig: álságos kapzsiság. Pedig ehelyett mindnyájunknak együtt érző, krisztusi és jóra törekvő tulajdonságokkal rendelkező szívvel kellene bírnunk. Akkor közeledhetnénk a szociális, keresztény, normális ország felé.