Több napig egy izraeli kórházban ápolták a Gázai övezetet irányító Hamász radikális szervezet egyik vezetője, Iszmáil Haníje lányát, aki a tel-avivi intézmény szóvivője szerint egy rutin beavatkozás nyomán kialakult szövődmények miatt szorult életmentő kezelésre.

Izraeli kórházban kezelték a Hamász-vezető lányát - hirado.hu

Csak 70 km-t a távolság, de a különbséget  a két végpont között zongorázni lehetne. Mindössze ennyi kilométer választja el ugyanis Gázát Tel Avivtól. A kettő között ott húzódik a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó szigorúan őrzött határ, mely a többség számára áthatolhatatlan. Akik bennrekedtek, azoknak nem nagyon van kiút onnan, akik kinn vannak, azok nem igen kívánkoznak be oda. Legtöbbször csak azt olvassuk, halljuk, hogy menetrendszerűen kiújulnak a harcok, onnan lőnek ki, innen lőnek be. Onnan gyűlölnek ki, innen gyűlölnek be. El sem tudom képzelni, hogy élhet benn kb. 1.5 millió ember, akik közül 70-80%-ban munkanélküli. Mit várhatnak, mit remélhetnek a jövőtől? De kinn sem jobb a helyzet abban az értelemben, hogy nehéz elképzelni, milyen  pszichés megterhelés az állandó fenyegetettség akár az övezet felől, akár az igencsak instabil többi közel-keleti állam részéről. Mi a megoldás? Állandósul a kinn és a benn, a gyűlölet, a harag, a félelem és az elkeseredettség? Meg kell tanulni ezekkel együtt élni egy kőhajításnyi távolságon belül?
Az élet azonban kikényszerít olyan pillanatokat, mikor nincs más segítség, csak az, aki a közelben, a közvetlen szomszédban van, mert egyszerűen az időfaktor az ember ellen dolgozik. Minden másra, a távolira várással lepergő perc, másodperc egyre nagyobb bajt vetít előre. Ilyenkor már lemállik az emberről minden: az ellenérzések, a félelmek, az előítéletek, a gyűlölet. Ilyenkor előjön a logikán túli reménység, a máskor indokolhatatlan, kiszolgáltatottságból is táplálkozó bizalom, hogy a másikból csak kibukik most az EMBER, és segít. Akkor is, ha nem is nagyon tudtunk egymásról semmit, akkor is, ha talán nem is köszöntem neki, akkor is, ha volt már néhány kellemetlen szóváltás köztünk. Egyszerűen ő van ott, rajta múlik minden. Övé az eszköztár, az ő kezében van a megoldás kulcsa, a másik oldalon még a teljes kiszolgáltatottság.
Vajon miért és milyen lelkülettel küldi egy Hamasz vezér beteg gyermekét, rokonait a gyűlölt Izrael valamelyik kórházába? Mert hirtelen szüksége lett a gyors segítségre. Mert ott volt a legközelebbi hathatós ellátásra remény. Persze feltételezem, hogy a tel avivi magánkórház sem csupán az irgalmas samaritánusról vett példát, hanem szépen kiszámlázta a kezelést a megfelelő hozzátartozónak. De mit érne a Hamasz vezér akármekkora magánvagyona, ha nem tudná a közelben, a szomszédban gyógyulásra, életre váltania, mert a „baráti” arab államok, Európa vagy az USA túl messze van? Nem tudom, elgondolkozott/zik-e ezen a Hamasz vezér, mikor újra magához öleli a meggyógyult hozzátartozót? Vajon ugyanúgy fröcsög-e belőle a gyűlölet mint előtte a szomszéd felé? Vajon rádöbben-e arra, hogy az segít végső soron rajta, akinek az elpusztítására törekedett eddig, akit gátolni próbált pl. egy magas szintű egészségügyi ellátórendszer fenntartásában is? Vajon elgondolkodik-e azon, hogy az általa propagált ideológia hány ember számára mérgesíti el a szomszédi viszonyt, és hogyan fosztja meg őket a jó szomszédságban rejlő lehetőségektől?


„Rossz szomszédság török átok” - mondjuk mi is gyakran Arany János halhatatlanná tett Péterjének és Páljának szomszédi vitáját megéneklő verset idézve. Nem járt jól a fülemile-pörben egyik fél sem, minden befektetett kenőpénz ellenére sem.
A szomszéd kulcsfigura lehet az ember életében. Sok múlhat egy jó szomszédi viszonyon, akárcsak egy rossz szomszédi iszonyon. Míg az előbbi gazdagíthat, boldoggá tehet, biztonságérzetet növelhet, az utóbbin sokat lehet veszíteni, az utóbbiba bele lehet rokkanni, vagy akár bele is lehet halni.
Talán érdemes lenne időt, energiát, de mindenek előtt nyitottságot, érdeklődést, segítőkészséget, figyelmességet fektetni szomszédi viszonyainkba. A szomszéd lakásban, házban élőkbe, a szomszéd irodában dolgozókba, a szomszéd gyülekezetekbe, a szomszéd felekezetekbe, a szomszéd településekbe, a szomszéd országokba stb... Csak, mert ott vagyunk egymásnak! Nem kéne kivárni a muszáj helyzeteket, amikor már minden mindegy, hogy végre megszólítsuk egymást, hogy megbékéljünk, mert sok múlhat a szomszédságon.

„Többet ér a közeli szomszéd a távoli testvérnél.” Példabeszédek 27:10