Most már biztos, jó darabig nem lesznek e-napló és adminisztrációs szoftverek az iskolákban, a Közbeszerzési Döntőbizottság ugyanis kilencből nyolc esetben szabálytalannak találta a kiírt közbeszerzési pályázatokat, és megsemmisítette őket.

Kedves gyerekek, mit szólnátok, ha inkább nem kapnátok érdemjegyeket? - index.hu

Ha együtt utazunk, mindig a férjem vezet. Eleinte furcsáltam, mert én is megteszem Debrecent oda-vissza egy nap alatt biztonsággal… Sebaj, legalább van időm nézegelődni! Tegnap este feljöttünk a Balatonhoz (földrajzosoktól elnézést kérek ezért az északra tartást kifejező helytelenségért!), és útközben felfigyeltem a játszóterekre. Már-már kisebb összehasonlító elemzést végeztem el koruk, anyaguk, biztonságuk, vélt kihasználtságuk, környezetük alapján. A közéletnek is vannak játszóterei, amelyek néha jobban, néha kevésbé jobban, sőt néha kiemelkedően jobban teljesítenek. Ilyen játszótere a közéletnek az iskolaügy. Sokféle játék van rajta: közétkeztetési mérleghinta; pedagógus-életmodell libikóka; értékelési homokozó, benne e-naplós homokozó lapáttal; tanulmányi versenyes mászófalak… de az egész mégsem játék, hanem nagyon is komoly dolog. Egyéni életek, életutak, sorsok, valamint társadalmi rétegek és a társadalom közel- s távoljövője múlik rajta.

A technika fejlődésével sok dolog megváltozott az iskolákban. Ahol több pénz jut a fejlesztésre, ahol több gyermek tanul, ott intenzívebb a fejlesztés. Három iskolában tartok órarendbe iktatott hittanórákat, de egyik helyen sincs részem kártyás beléptetőben, digitális táblában, projektor használatában, e-naplózásban. Semmi ilyen technikai bravúr nem vesz körül. Nem mintha akadályozna ez a „tananyag” átadásában, csupán néha hiányzik, ám akkor a kis létszámú csoportjaimmal összekucorodunk a laptopom előtt. Akik eddig digitális és e-s dolgokat használtak, jobban megérzik az e-napló hiányát. Időutazás visszafelé!

Évezredekig e- nélkül adták tovább a tudást egymásnak a generációk. Da Vinci nem digitalizálva ötlötte ki találmányait, és még korábban nem is papírra vetették a nagy terveket és hadügyi sikereket, hanem agyagtáblákra, s mi magyarok sem irkáltunk, hanem fára róttuk a betűket. Nem arra akarok következtetni, hogy egy darab rovott fát, vagy egy frissen égetett agyagtáblát küldjön haza a pedagógus a szülőnek, hanem azt szeretném, hogy az értékelés mögötti egyik célt, a szülő értesítését lássuk meg. Valamilyen formában értesülnie kell. Értesül is. Ebben nincs változás, csupán abban van eltérés, hogy milyen úton-módon. Végül is mindegy ám, hogy korunk kis-Karinthyei milyen adathordozó tartalma miatt magyarázzák a bizonyítványukat. (Ha egyáltalán magyarázkodnak még, vagy minden jó, ahogy van, és családi közmegegyezés van arról, hogy a pedagógus a hibás.)

A rugalmas pedagógus, iskolavezetőség, szülő és gyermek alkalmazkodik a helyzethez, a többiek pedig egymást felspékelő lázongásba kezdenek, aztán ugyanazt a helyzetet élik meg, mint az elfogadóbbak, mert végül bele kell törődni. E- nélküliségünkben is elkészültek az órarendek, kiosztották a tankönyveket, megtartják a tanévnyitót, lezajlanak a tanórák, értékelése lesz a szóbeli és írásbeli teljesítményeknek, a szülők értesülnek erről és a fogadó órák időpontjáról is. Az azonban zavar, hogy miért augusztus végén kell ezzel szembesülni az e- nélküliséggel, az pedig elkeserítő, hogy milyen ügyek vannak a háttérben. Azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy sehol sincs fegyelem és korrektség? Lám-lám itt is bemutatási és elszámolási gondok vannak.

Kedves e- nélkül maradt szülő, gyermek és pedagógus! Vigasztalásként csak annyit javaslok: idézz fel egy számodra fontos vagy általad sokat emlegetett tanárt; majd vedd számba, hogy mi miatt maradandóbb ő számodra. Nagy valószínűség szerint azért, amit mondott, és nem azért, amivel rögzítette azt.

A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által – írja Pál apostol egyházi klasszikusában (Róm 10,17). Ez a kijelentés pedig nagyon fontos abból a szempontból, hogy mérlegeljük és/vagy felülvizsgáljuk lelkészek és hitoktatók a tevékenységünket. Vajon a szolgálataink során Isten igéje hallhatóan középpontban marad, vagy rárakódó rétegként elfedik modern módszerek, eszközök, szemléltetők és e-s dolgok?