A Művészetek Palotája első alkalommal ad otthont olyan többnapos, nemzetközi kórusfesztiválnak, ami az eddigi legnagyobb is lesz egyben. A rendezvény ötletét és alapját az idén harmincadik évfordulóját ünneplő Énekel az ország kórusprojekt hagyománya adta, melynek keretében évről évre sok száz amatőr énekes ad elő nagyszabású oratorikus műveket. Az esemény ezúttal nemzetközivé bővül: négy kontinens több mint ezer énekesét látja vendégül a Müpa auditóriuma. Az eseménysorozat középpontjában az együtténeklés öröme áll: a hazai és külföldi kórusok hangversenyein kívül workshopok és interaktív gyermekprogramok is szerepelnek a programban, a közönséget pedig több ízben is megpróbáljuk dalra fakasztani.
Budapesti Nemzetközi Kórusünnep - mupa.hu
De a lengyelek tökéletes kiejtésű előadása mindent visz. Nemzetközi kórusünnepet rendez a Művészetek Palotája, a meghívott csapatoktól pedig azt kérték, hogy városukra jellemző módon dolgozzák fel a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt.
Németek, norvégok és kazahok éneklik a Tavaszi szelet - hvg.hu
A mai médiában, akár nyomtatott, sugárzott vagy internetes hímegosztás, még mindig és sajnos egyre inkább érvényes, hogy a jó hír nem hír. Természeti katasztrófák, repülőgép szerencsétlenségek, népirtások igen. Jobb- és baloldali szekértáborok és lövészárkok véleményháborúi és valóságosan is véres harcok dúlnak. Minden állásfoglalásra késztető felelősség érzetem ellenére egyre belefásultabban olvasom, hallgatom. És egyszer csak szembejön ez a hír Magyarországról, Európáról. Egy olyan "világról", amiben szívem szerint élni szeretnék.
Már az is szívmelengető számomra, esendő módon, hogy az anyanyelvemen hallok énekelni más népek szülötteit, úgy, hogy értik is, amit énekelnek. (Hiszen a szervezőktől a kotta és szöveg mellé az angol fordítást is megkapták a kórusok.) Tudom, egy angolnak például ez nem nagy ügy, de nekem igen.
Egy egyszerű népdal, szerelemről, házasságról, boldogságról és bánatról. És látom, ahogy éneklik, hogy valóban értik, belülről tudják, mert mindez olyan egyetemesen emberi. Egy névtelenül jelentéktelen kis emberi sors, megénekelve mégis a maga mélységeivel és magasságaival, hétköznapi hősiességével és esendőségével.
Egyébként valóban lenyűgöző, hogy szinte tökéletes a kiejtésük, talán a jó zenei hallásnak is köszönhetően. A saját hazájukban, városukban készült felvételeken beemelik a szájukba, saját temperamentumukba, kultúrájukba, világukba mindazt, amit ez jelenthet: Virágom, virágom... ("mekkora különbség van az interpretációk között: a németek szinte indulóként éneklik, a lengyelek pedig szinte szakrális műként")
Mindemellett és épp ezért olyan fontos és jó és szép, amit ez a szerveződő kórusünnep megjelenít. Egy olyan Európát, világot, amiben tényleg "hangot kap" a kulturális sokszínűség. Különböző nemzetiségek, gyökerek és tradíciók találkoznak (jódlizás, afrikai zene, kazah folklór, amerikai spirituálé, lipcsei kántorok, ...) Nincsenek határok sem tabuk - legalábbis a zenei műfajok tekintetében.
S mégis mindez integránsan, toleranciában, kölcsönös elfogadásban és megbecsülésben megélve.
Valahogy ilyen az igazi "multikulti", ami Istennek is kedves, amire az emberiségnek is nagy szüksége van. Szívderítő. Ezt a szívderülést kívánom mindnyájunknak.
Virágom, virágom...