Az 1812-ben, Napóleon Oroszország ellen indított hadjáratának idején játszódó regényt, az orosz és a világirodalom egyik meghatározó művét országszerte több helyszínen olvassák fel, egyebek mellett Jasznaja Poljanában, ahol az író élt, és a csecsenföldi Groznijban is. Az 1812-ben, Napóleon Oroszország ellen indított hadjáratának idején játszódó regényt, az orosz és a világirodalom egyik meghatározó művét országszerte több helyszínen olvassák fel, egyebek mellett Jasznaja Poljanában, ahol az író élt, és a csecsenföldi Groznijban is.
Felolvasómaraton a Háború és békéből

Bizonyos könyvek ránézésre riasztják az átlagolvasót. Talán ezért híresült el annyira Lev Tolsztoj regénye, a Háború és béke, amely hol két, hol négy kötetben jelent meg. Annyi biztos, volt súlya. Fiam szerint egy pofonnál hatásosabb büntetés, ha valakinek a Háború és békét kell elolvasnia – wingdings betűtípussal.

Néha nem árt az embereket az olvasás élményével beoltani. Részleteket felolvasni, filmadaptációkat készíteni, hogy kedvet kapjanak az eredeti mű megismeréséhez. Ezért nagyszerű ötlet volt az a téli orosz kezdeményezés, amely során egy felolvasási maraton keretében megismertették a nagyközönséget ezzel a csodálatos remekművel.
Mert a Háború és béke az egyik legélvezetesebb és egyben legtartalmasabb nagyregénye nemcsak az orosz, de a teljes világirodalomnak is. Totális műről van szó, s ezzel Tolsztoj maga is tisztában volt „…olyan ez, mint az Iliasz.” Különös történelmi munka ez, magában foglal esszéisztikus részeket, amelyek értelmezik az ábrázolt történelmi helyzetet, nevezetesen Napóleon oroszországi hadjáratát, és az orosz győzelem okait, de ezen túlmutatva kísérletet tesznek egy teljes történelemfilozófia felmutatására. Az esszé nem fojtja meg a cselekményt, amely orosz arisztokrata családok sorsát szövi össze ebben a nagy történelmi viharban. John Lukács szerint az író számára az egyes emberi történések, a fiatalok szerelmének alakulása tulajdonképpen nem érdekli annyira Tolsztojt, mint maga a történelem, amelyben ezek az emberek mozognak. Vitatkoznék ezzel. Tolsztojt elsősorban az ember érdekelte, az a számtalan banálisnak tűnő emberi viszonyulás, ami meghatározza az egyes életét, de ami valójában történelmet alakít. Tolsztojt még arra is kitért, mennyiben befolyásolta Napóleon súlyos náthája a történelem menetét. Ennél is jobban érdekelte, mit éreznek, gondolnak, mit élnek meg szereplői. Tolsztojt mindennél jobban érdeklik az élet közhelyei. Boldogság, boldogtalanság, szerelem, házasság, vagy éppen hit. Kevés olyan emlékezetes főhőse akad az irodalomnak, mint a kedves Pierre Bezuhov, vagy Natasa, akit mindenki szeret, s aki végül jellegzetesen asszonyi módon lesz feleség és anya. Saját emlékünkké válik a szánkózás a nagy orosz télben, a melegedés és a finom falatok a szánkózás után.
A világirodalom legszebb halálközeli jelenetei a Háború és béke Andrej hercegéhez köthetők. Felemelő és katartikus a borogyinói csata során, ahogy felismeri súlyos sebesülésében az élet tragikumát, mégis talán egyik legszebb az austerlitzi csatatéren leírt élménye, ahol a „magas ég” Isten közelébe viszi a főhőst. „Hogy nem láttam meg én azelőtt ezt a magas eget? De boldog vagyok, hogy végre megismertem! Igen! Hiúság minden és csalás, csak ez a végtelen ég nem az! Nincs is, nincs is kívüle semmi. De még az ég sincs, nincsen semmi sem, csak csönd és nyugalom. Hála Istennek!...”
Mert a szabadság és szükségszerűség, vagy a történelem és a történelemformáló ember viszonyában Tolsztoj mindig a történelemben munkáló Istent fedezte fel. Valójában ez az, ami szereplőinek is végső konlúzióként megmarad. Mint ahogy Andrej herceg is felismeri a halál küszöbén: „Részvét, szeretet felebarátaink iránt, a bennünket szerető és a bennünket gyűlölők iránt egyképpen, szeretet ellenségeink iránt, igen, az a szeretet, amelyet az Isten hirdetett a földön, amelyre Marja hercegnő tanított engem, és amelyet én nem értettem meg; ezért sajnálom én az életet, ez az, ami még megmaradt volna nekem, ha meg nem halnék.”