Csermely Péter (Budapest, 1958. október 7. –) Széchenyi-díjas magyar biokémikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézetének egyetemi tanára. 2008 és 2010 között a Sólyom László köztársasági elnök által életre hívott Bölcsek Tanácsának tagja volt.  Csermely Péter (biokémikus) - wikipedia.org

Roska Botond (1969. december 17. –) magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a bázeli Institute of Ophthalmology Basel (IOB) igazgatója. A Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője.  Roska Botond - wikipedia.org

Freund Tamás (Zirc, 1959. június 14. – ) Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től pedig élettudományi alelnöke. A biológiai tudomány doktora, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa.  Freund Tamás - wikipedia.org

Gondolom, nem vagyok egyedül, akit kifejezetten érdekel, hogy komoly tudósok, hogy élik meg a hitüket, mennyire más az ő rendszerük, mennyire látják máshogy a világot, s benne (fölötte, mellette, benne, mögötte...) az Istent..? A mai reposztban három nemzetközileg elismert természettudós, Csermely Péter, Roska Botond és Freund Tamás vallomásaiból szeretnék idézni szerintem nagyon tanulságos gondolatokat Szőnyi Szilárd (szerk.): Vallomások Istenadta tehetségről és felelősségről c. könyve alapján.

...velem is előfordult, hogy amikor – evangélikus létemre – betévedtem egy katolikus templomba, és az imámban arra a sok szennyre gondoltam, ami körülvesz minket, hogy egyszer csak egy Hang szólalt meg bennem: „ Péter, te nem ezen az elmocskosodott földön jársz. Te Isten kegyelmében jársz.” Ahogy ez felzendült, a szorosan becsukott szemem mögött gyönyörű fehér világosság támadt. Kinyitottam a szemem. Izzó fényárban úszott az egy perce még sötét templom. A tisztelendő úr éppen akkor kapcsolta fel az összes izzót az esti miséhez. Véletlenül. Véletlenül? Valóban, a kisgyermek naivitásával, játékosságával állok a hithez – de egyben egy kisgyermek különállásával is. Mindig kerültem a formális helyzeteket, mert megölik a játékot. Az értelmes játéknak viszont az is része, hogy tiszteljük a hagyományokat. (…) Rendszeresen imádkozom, de nem rendszerhez kötve. Ha ugyanis kötöttségként élném meg az imát, az rögtön formálissá válna, ami aztán bűntudatot szülne bennem. Úgy gondolnám, szembe köptem az Istent, ahelyett hogy vele lettem volna... (Csermely Péter)

...életem első harmadában – igaz, akkor ez még nem tudatosult bennem – követtem a családi hagyományokat. Semmit, így a hitet sem kérdőjeleztem meg. Fokozatosan érett meg bennem a kételkedés gondolata, és 28-30 éves koromban leültem, hogy szembenézzem önmagammal, hitemmel, vallásommal. Semmi közvetlen indítékom nem volt, nem akartam lázadni, nem akartam megtagadni a múltamat, nem álltam válaszút előtt a pályámon, nem voltam magánéleti válságban. Csak úgy éreztem, hogy mivel alapvető kételyeim merültek fel a hittel kapcsolatban, őszintén nem tudok hívő ember maradni. (…) Sokat gondolkodom, mert megpróbálom megérteni a hitet, próbálok rájönni, hogy hívő vagyok vagy sem. De úgy vélem, hogy a hit a legtöbb embernél lelki késztetés, ajándék. Ha valakinek küzdelemre van ahhoz szüksége, hogy ezt megtartsa, akkor szerintem nem érdemes ezt megtartani. (…) Kételyeimet senkivel nem osztottam meg, pap bátyámtól sem kértem tanácsot. Szüleim tudják, hogy nem az értékrendem változott meg, nem a materializmus áldozata lettem. (…) Minden bizonnyal vonzódom a vallásos lelkülethez, tehát közvetve mégiscsak részese vagyok mindannak, amivel a hit gazdagítja az életet. Számomra a stagnálás nem érték. Ezért gondolom, hogy a hitről vallott nézeteim is változnak majd idővel... (Roska Botond)

...rengeteg hívő keresztyént találunk az idegtudományok képviselői között. Olyan nagyságokat, mint atyai mesterem, Szentágotai János, Európa utolsó polihisztora, az angol, amerikai, szovjet és a vatikáni tudományos akadémia tagja, aki mélyen vallásos ember volt és evangélikus presbiterként szolgált. Vizi E. Szilveszter volt akadémiai elnök vasárnaponként szintén ott van a templomban, Hámori József is gyakorló katolikus. Szerintem ennem egyszerű oka van, nemcsak az, hogy vallásos családba születtek. A gyermeki hitet könnyű elveszíteni, ha nem nyer megerősítést a felnőtté vált ember agyában. Az idegtudós az anyag evolúciójának csúcsát, az agyat vizsgálja. Azt a szervünket, amelyen keresztül a lelkünk megnyilvánul az anyagi világ számára. És olyan funkciók produkálására is képes, amire más biológiai, fizikai, kémiai anyag nem. Ha a neurobiológus megismeri az idegsejthálózatokat, nehezen tudja elképzelni, hogyan lesznek ebből új gondolatok, hogyan tehet föl az idegsejtek hálózata olyan kérdéseket, mint hogy mi az élet értelme. Akármennyire komplex terméke az agy az evolúciónak, nem gondolom, hogy képes kitermelni egy olyan nem anyagi entitást – nevezzük elmének, éntudatnak, szabad akaratnak, léleknek, de leginkább ezek együttesének – amely irányítóként hat vissza az őt létrehozó idegsejtek hálózatára. Inkább azt tudom elképzelni, hogy mint az anyag evolúciójának a csúcsa, az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a Teremtő-eredetű lélek meg tudjon nyilvánulni az anyagi világ és ami fontosabb, a többi lélek számára. (…) Nincs abban semmi különleges, ha egy tudós istenhívő. Inkább abban látom a különlegességet, ha egy tudós ateista. Olyan hiedelemrendszerben kell élnie aminek én nem látom értelmét. Én a dolgok létezésének értelmét keresem, a legegyszerűbb idegrendszeri törvényszerűségek magyarázatától az élet értelméig. A legnagyobb rejtély a gondolkodó, szabad akarattal rendelkező ember keletkezésének az értelme, a lelkünk eredete, küldetése, sorsa. Ezek olyan kérdések, amelyekre a természettudomány sohasem fog választ adni. Ha pedig a hitünk más kérdésekkel foglalkozik, mint a tudomány, akkor miért ne lehetne a kettő összeegyeztethető, egymást kiegészítő..? (Freund Tamás)