Az Egyesült Államokban népszerűek a tévéprédikátorok, akik keresztény csatornákon buzdítják a híveket adományozásra. Cserébe isteni gondviselést ígérnek.
Ezek a prédikátorok szokszor Ferrarikkal és saját magánrepülőkkel járnak, luxusházakban élnek.
A kaliforniai Larry elmesélte a BBC-nek, hogyan adta szinte minden pénzét ilyen prédikátoroknak, miközben tönkrement az élete.
Egy texasi keresztény alapítvány felvette a harcot az anyagi jólétet hirdető gyülekezetekkel szemben, hogy aztán kiderüljön: az amerikai törvények értelmében ezek az emberek szinte érinthetetlenek.Szegényektől kunyerálnak, közben elképesztő luxusban élnek - 444.hu
Az a hír, hogy Amerikában vannak olyan tévéprédikátorok, akik arra bíztatják nézőiket, hogy adományaikat juttassák el számukra, ennek következtében pedig elképesztő luxusban élhetik életüket, csak látszólag szól Amerikáról és a pénzről. Jól lehet mindazok, akik erről olvasnak, először nem is tudnak másra gondolni. Felháborodnak és olyan jelzőket használnak, mint: döbbenetes, hihetetlen, aljas, elítélendő. Szerencse, hogy ilyesmi nálunk nem fordulhat elő, távol vagyunk mindattól, amiről itt hallunk. Valóban?
Amerika messze van. Csak abban a számunkra sok tekintetben furcsa országban fordulhat elő, hogy vannak olyan lelkészek, akik számára megadatik, hogy rendszeresen a TV képernyőjére kerülve hirdetik az Igét. Milliókat szögeznek időről-időre a képernyők elé. Vigasztalást, bátorítást keresnek mindazok, akik nézik ezeket a műsorokat. Arra várnak, hogy különböző élethelyzetükben, döntéseikben segítsen nekik valaki, útmutatást adjon. Nekünk talán furcsa egy kicsit, hogy azok az emberek, akik ilyen módon vesznek részt egy istentiszteleten, miért nem keresik meg a helyi gyülekezeteket, miért nem személyesen keresik a megoldást problémáikra, miért nem szemtől-szemben állva teszik fel kérdéseiket, fejezik ki, hogy segítségre lenne szükségük. Persze, Amerikában nagyobbak a távolságok, embertől emberig is.
A Kaliforniában élő Larry Fardette-nek számos megpróbáltatással kellett szembenéznie. Lánya súlyos beteg volt, ő maga is egészségügyi problémákkal küzdött. Vállalkozása is rosszul működött. Amikor egy alkalommal az egyik tévéprédikátortól arról hallott, hogy a hitből adott adomány sokszorosan fog megtérülni majd, nem késlekedett. Abban bízott – hiszen ezt hangsúlyozta a lelkész -, hogy a pénz, amelyet elküld, valóban mag lesz, mely később bőséges termést hoz számára. Olyasmi, mint egy Isten előtti kedves illat, elnyeri vele Isten tetszését, aki ezért cserébe gazdagságot, egészséget, sikereket fog neki ajándékozni. Nehezen érthető, hogyan jutott el ez a kétségbe esett ember odáig, hogy többször is adakozzon. Egészen addig, míg végül ő maga teljesen elszegényedett. Annak ellenére is adott, hogy mindaz, amiben reménykedett, végül nem vált valóra. Nem lett egészséges sem ő, sem lánya, nem indult be a vállalkozása sem, sőt, minden mintha még rosszabb lett volna. Próbálkozott azonban, igyekezett elnyerni Isten jóindulatát.
A pénz, amit Larry Fardette küldött, célba érkezett. Azokhoz került, akik a TV-műsor mögött álltak. Az ő vagyonuk valóban gyarapodott, gazdagok lettek, sok mindent megengedhettek maguknak, olyan dolgokat, amelyektől mi megint csak távol érezhetjük magunkat.
Mintha ez a történet egy olyan amerikai sikertörténet (persze, csak a tévéprédikátorok számára) lenne, amely a pénzről szól. Valójában azonban arról a tanításról, gondolkodásmódról, amely a hátterét adja mindannak, ami történt. Ez a teológiai látás pedig már egyáltalán nem csak amerikai sajátosság. A lényege az, hogy azzal az emberrel, aki igazán hisz, nem történhetnek rossz dolgok. Nem lehet szegény, nem lehet beteg, mert az annak a jele, hogy nem hisz elég erősen és utat engedett a rossznak az életében. Vagy valamilyen bűn van az életében, amelyet nem vallott meg, nem tagadott meg, nem hagyott el. Aki igazán hisz, annak Isten áldása egyértelműen látszik az életén. És nemcsak lelki módon, hanem láthatóan is. Isten megáldja őt az anyagiak terén is. Sok mindent megengedhet magának, bőségben élhet. Ha valaki nem ezt tapasztalja, annak oka van. Ezt meg kell keresni, fel kell tárni, orvosolni kell. Mintha létezne egy ki nem mondott megállapodás Isten és ember között. Az emberi oldalt az erőfeszítések, a hit megfelelő cselekedetekben való megnyilvánulása jelenti, az istenit pedig az ezért járó jutalom, áldások. Kényes egyensúly áll fenn a kettő között, amit csak az ember tud felborítani, neki kell éppen ezért mindent meg is tenni azért, hogy újból helyre álljon. Ennek pedig egyik módja, hogy ajándékokkal, melyeket Istennek adunk, megmutatjuk előtte hitünk valódiságát, nagyságát.
Istent azonban nem lehet megvesztegetni, befolyásolni. Ajándékait, áldásait „csak” kapni lehet, kierőszakolni, megérdemelni nem. Jézus soha nem ígért követőinek könnyű, problémáktól és nehézségektől mentes életet. Soha nem hívott senkit azzal a felszólítással, hogy: Kövess engem és sikeres, gazdag életed lesz! Mégis, sokszor ezt várjuk. Ezt sugalljuk, amikor kijelentjük: nem ezt érdemeltük volna. Nem ezt vártuk Istentől. Vagy amikor másokkal kapcsolatban mondjuk ki: Olyan erős hite van – hogyan történhetett akkor ez vele? Biztosan nem jól imádkozott, nem jól kérte, nem jól csinált valamit.
Az igaz kérdés pedig arról szó, hogy felismerjük-e saját gondolatainkat, élet-látásunkat akkor, amikor úgy tűnik: egy távoli ország furcsa történetéről hallunk?
