Ugyanakkor a Csillagpont nemcsak igényes kulturális és szórakozási lehetőségeket kínál, hanem egyben találkozási pont is, ahol a résztvevők együtt gondolkodhatnak a világról, közös értékeikről és Istenről. A találkozó idei mottója: Re:formálj!, vagyis az előadók ebben az évben megvizsgálják majd, mit jelentett Jézus számára a reformáció; mit jelent a Jézussal való személyes kapcsolat; valamint az is szóba kerül, hogy a résztvevők hogyan viszonyulnak a reformációhoz.
Köszönöm Fiúk és Lányok, református fiatalok a nagy ötletet, hogy meghívtátok az elöregedő egyházi képviseletet az idei Csillagpontra. Ott kellene lennem most veletek. Merthogy én is képviselővé öregedtem. Ott kellene lenni, közösen imádkozni, bulizni, megérezni a még nagyon is közeli táborozás hangulatát. Merthogy jómagam is negyed századon át táborokban töltöttem a nyarat, talán éppen sokakkal közületek a Balaton mellett, Szárszón, majd Fenyvesen. Átéltem olyan két hetet, hogy napfényt alig láttunk. Néha leszakadt az ég, s a sátorokból cipeltük ki az emeletes vaságyakat a viharban leszakadt ágak között. Akkor is kellett programot csinálni, amikor nem balatoni volt az idő, s a dagonyázó sárban jókedvet kerekíteni, amikor szárazak csak a közösségi termek voltak. De volt, hogy elégetett a nap. Szó szerint ájulásig, s meg sem álltam olykor két kis beteggel a marcali kórházig.
Negyed század! Utána számolok, s nem, több volt az néhány évvel. 1995 nyarán voltam először, a tavaly legutóbb. Egy kivételével minden évben. A nyarat, s benne a júliust mindig ehhez szabtuk. Sok kedves arc, alkalom, visszajelzés maradt emlékezetemben.
Úgy beszélek, mint öregember. Pedig még nem tartanék ott. Ezért is lennék szívesen közöttetek, meglátni és megérezni az első net-nemzedék keresztyén, szabad együttlétét. A megtérések forró lángját. Mert biztosan a ti számotokra is fontosak a személyes találkozások, a csendes imák, az értékrend és az azonosulás lehetősége. Sokakat éppen az a hagyomány tartott az egyház közelében, amit példaként, értékként láttatok szüleitek, nagyszüleitek életében. Tudom milyen, én is ilyen közegből indultam. Sosem volt nyűg, inkább biztos pont és támasz, ha láttam meghasonulni embereket a világgal vagy Istennel. Igazi értékére később döbbentett rá, megtanított hosszú távon hűségesnek lenni Istenért, az ő ügyéért. És megtanultam, hogy Isten végig kísér az úton. Hol csendben, hol halk neszek kíséretében jön velünk. De mindig biztos lehetsz benne, hogy a VAGYOK, AKI VAGYOK titkában önmagát kijelentő Isten, örökké ott van. Ezért is számomra fontossá válnak történetek, pillanatok. Vályi Nagy Ervin vallomásában olvastam, valamikor a múlt század ötvenes éveiben, talán ’56 után bevitték a pápai rendőrség fogdájába. A félelem légkörében, amikor mindenki magáért rettegett az öreg Trócsányi Dezső, egykori könyvtáros meghallva ezt, becsoszogott botjával a rendőrségre. S mivel senki sem akart útbaigazítást adni, beengedték az öreget gyanútlan cinizmussal az üres udvarra, hogy találja meg, akit keres. Az öreg felnézve a fogda ablakaira találomra elkiáltotta magát: Ne félj Ervin, velünk az Isten! A megrettent rendőrök rohantak utána és kilökdösték onnan, egyebet nem tudtak tenni egy öregemberrel. De hogy milyen erőt jelentett a raboknak ez a semmibe kiáltott mondat, arról vallomások születtek.
Ti legalább ekkora kihívások előtt álltok. A gonosz nehezebben lett beazonosítható. Az Isten rendjét összekavaró diabolikus erők nem konfrontálódnak, hanem elhitetni akarnak. Ma az ellenállás más formáit kell vállalni, olyan formákat, amelyekben hősökké ritkán lehet az ember.
Nektek talán nehezebb, mert az áldozatok idejét éljük. Nem tudjuk meddig lesz így. Nem tudjuk, hogy az idei békességes időket, melyeket csak meg-meglegyint a félelmek messzi híre nem váltja-e majd valami más. De azt tudjuk, hogy bármi történik: velünk az Isten! Jézus értünk és hozzánk jött! A ti nemzedéketekért és hozzátok is.
Szeretnék jókedvetekben osztozni, veletek úrvacsorázni, s nézni bennetek két évtizeddel korábbi önmagamat, akinek nem adatott meg a nagy fesztiválozások lehetősége.
De a csillag az mindig viszonyítási pont maradt.
Otthon vagyok most egy régi házban. Nagyapám építette. A tornácról a reggeli napfelkeltében szemmagasságban csillan a csillag a templomtorony tetején.
Csillag közelben vagyunk mindannyian. Ti a Csillagponton, én „pont” látom az identitást meghatározó csillagot. Köszönöm, hogy meghívtatok! Bár most nem sikerült, de szeretnék egyszer testben is veletek lenni és ünnepelni!