Ismeretlenek ismét meggyalázták a szentendrei evangélikus templom előtt felállított betlehemet szilveszter éjjel, közölte a Jobbik. Mint írták, a tettesek lefejezték és leköpdösték a kisded Jézus jászolban fekvő szobrát.
Lefejezték és leköpték a betlehemi Jézust Szentendrén - origo.hu
Karácsonyt követő vasárnap történt, hogy a szentendrei evangélikus templom mellé állított nagy betlehemes figuráit megcsonkították, a Jézust ábrázoló figurát leköpdösték és darabokra törték. Szilveszter éjjel újra megtörtént a betlehemes meggyalázása.
Lefejezni egy csecsemőt, még ha gipszből öntötték is, olyan mint lefejezni a bennünk élő jövőt, elvágni magunkat saját apa- és anyaképünktől, archaikus szokásainktól. Amikor az irracionális és hajmeresztő dolgok üzenetté lehetnek, amikor a kultúra elleni lázadás az egyházat is eléri, s a válságok normális kereteivé válnak az életnek, az ember gyilkossá lesz.
Inkább úgy kellene kérdeni, hogy „csak” kétszer estek neki a Jézust ábrázoló betlehemesnek? Hányszor került már az ember olyan „lelki állapotba”, hogy a vallás- és emberellenes erők együtt tomboltak benne? Mi történt Szentendrén? A hatalomelosztó tekintélyek ellen lázad így az ember? A politikai keresztyénség – amúgy is szakadozó vitorlája volt a cél? Az ember annyi gyilkos fegyverre (lelki fegyverre is) szert tett, hogy a másik ember rémületét tekinti a non plus ultrá-nak, ráadásul istentelenségéhez, az élet profán kereteihez már régen hozzászokott. A hír önmagában mégsem lenne "eladható". A gipszből vagy fából faragott Jézuska elpusztítása nem lenne országos hírérték, ha a történtek politikai olvasata nem tudta volna összeilleszteni a torzó kisdedet sokszor ízléstelen egyházfóbiával. A félelmekről, kétségekről, egy párthoz való túlzott lojalitás veszélyeiről - dialogizáló hangnemben - ezen a blogon is olvashattunk az elmúlt hetekben. Az áthallások természetszerűen adják magukat.
Számomra a lényeg, a brutális tett lényege azonban egyáltalán nem az egyházak állami támogatásának kérdésköréről, politikai platformokról, de még nem is vallásellenes felbuzdulásokról szól. Szomorú lenne, ha ennyit látnánk a történtekben. Az egyház így nem írható le. Ha csak az egyházra kimondott „nem”-et ismernénk, nem lenne spirituális „igen” sem. A patriarchális tekintélyek óriásplakátjai mögött, de az ördögi tombolás hangzavarán túl – láthatóvá tudjuk-e tenni egyházi közösségeinkben, csonka történeteink között is Krisztus szeretetét. A rombolás életre (halálra) hívói, "kivitelezői", eszement árnyalakjai nem az egyetlen szereplők. Nem mellesleg itt vannak a történetben a szentendrei evangélikusok, akik nem vonultak ki a történetből, akik nem gyalázkodtak, hanem maguk is hitvallásos nyilatkozatot tettek az erős Istenről: "A kisded most nem menekül. Nem menekítjük. Az őrző-védő szolgálat, a security, a térfigyelő kamera nem segít. A rendőrség által hivatalból felajánlott áldozatvédelmi tájékoztatást nem kértünk. Az áldozat Krisztus. Kiállunk mellette, de ő akkor sem szorul védelemre..." Félelmetes ez az ördögi indulat, horda-szellem, apokalipszis düh amely ezekben a primitív emberekben munkált, akik így akartnak lázadni isteni vagy/és emberi hatalmak ellen, de ez nem minden.
A brutális történet – akár akarjuk, akár nem – előhívja a kérdést, hogy akarok-e egy szent történet részévé lenni. Tudok-e az Isten által kijelölt helyhez „levetett saruval” közeledni? Mert nemcsak az ördögöt kell megnevezni a keresztyén embernek, hanem Krisztust is. A szentség lényege, egy tárgy vagy épület szent volta a viszonyuláson dől el. Önmagában nem valószínű, hogy jelentős értéket képviselt volna az utcára kitett betlehemes. Önmagába zártan, a másik életére irigyen, ittasan vagy artikulálatlanul ordítozva, egyre kisebbnek, egy torzabbnak érzi magát az ember. Ady Endre így írt Az Úr érkezéséről, hogy „De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.” A költő is jól ismerte a „háborús éjjelt”, de azt is hogy a szent, a numinózus vezeti rá az embert arra, hogy nem pusztítani, hanem formálni akarjon.
Ha nem lenne szent, nem remélhetnénk, hogy a betlehemes harmadszor és negyedszer is meg fog épülni. Valahogy úgy képzelem, hogy a jászol készítői még sem keseredtek el. A betlehemi gyermek a nyitottság képe, különben nem remélhetnénk, hogy szent hellyé lehet egy kocsma, egy lakótelepi garzon, a templom és a templom melletti beszélgetés. A nem emberkéz építette templomnak, a nem kézzel faragott betlehemesnek Isten ad jelentést. Annak az esélyét hordozza, hogy az ember képes legyen meghaladni saját válsága kereteit.
Hozzászólások