„A koszorúérbe ültetett sztenttel nem lehet profi szinten futballozni. Főleg nem kapusként – jelentette ki Juan Antonio Corbalan, a Real Madrid korábbi válogatott kosárlabdázója, aki pályafutása vége óta kardiológusként dolgozik. – Gond nélkül visszatérhet a normál élethez, de a labdarúgást el kell felejtenie.” A brit Daily Mail szerint a Portónál is úgy számolnak, Casillas pályafutása véget ért. Azzal együtt is, hogy a csapatorvos korábban optimistán nyilatkozott a 37 éves labdarúgó állapotáról. A portugál csapatnál jelenleg Casillas felépülését tartják a legfontosabbnak, menet közben azonban elkezdték keresni a lehetséges utódját.

A specialista szerint valószínűtlen Casillas visszatérése - nemzetisport.hu

 

A héten értesült a világ sportközvéleménye arról, hogy Iker Casillas, a spanyolok világ- és kétszeres Európa-bajnok labdarúgója, a Real Madrid egykori, az Fc Porto jelenlegi kapusa szívinfarktust kapott. Hála Istennek, a rosszullét nem otthon, hanem edzésen történt, így a tragédiát sikerült elkerülnie – bár számára alighanem tragédiával ér fel, hogy le kell mondania arról, ami eddig az életét jelentette. 

Nem lehet egyszerű feldolgozni, hogy soha többet nem teheted azt, amit eddig. Igaz, normális, vagyis hétköznapi életet élhetsz, ez pedig nagy ajándék, különösen, ha a halál kapujából fordítottak vissza. Ám egy sportoló, aki nem hétköznapi életet él, el sem tudja a normális életet képzelni: nincs többé edzés, nincs verseny vagy meccs, az azzal járó adrenalin, utazások, a győzelem íze, a kudarc fájdalma. Eleinte hiányolnak a pályáról, aztán már nincs hely a csapatfotón, elmarad a lelkes rajongók hada, s az ember szép lassan kikopik a köztudatból. 

Egy sportoló mindent a sporthoz igazít, ez határozza meg a napi időbeosztását, gondolatait, szabadidejét, ettől függ minden, számára a sport az élet, lélegzet, pillantás, gondolkodás. Egy sportoló számára abbahagyni a sportot körülbelül olyan, mintha azt mondanánk a gyermekünknek, hogy soha többé nem szaladgálhatsz, mintha neked azt mondaná valaki, hogy soha többet nem lehetsz anya/apa, soha többet nem vezethetsz autót, nem írhatsz többé, nem taníthatsz többé, lelkészként nem állhatsz szószékre többé, mert amit teszel, azzal magadnak ártasz. Élhetsz, de mégse. 

El sem tudom képzelni. 

Mint amikor egy örökmozgó, minden ízében dinamikus embert nyugdíjba küldenek, s a napi nyolc-tíz óra aktív munka helyett meg kell elégednie a szobafogsággal, a tévé vagy az internet világával, valódi élet helyett értelmetlen vegetálással.

A gyülekezetünkben, ahol felnőttem, volt egy néni, akit nagyon szerettünk. Minden vasárnap ott volt a templomban, lányával és két fiú unokájával ott ültek előttünk, az unokákkal együtt konfirmáltunk, barátok lettünk. Aztán egyszer már nem jött többé Ilonka néni: levágták a lábát. Akárhányszor meglátogattam, sohasem látszott rajta a kétségbeesés, vagy a rosszkedv, de látszott rajta az elszántság és a hit. Azt mondta, hogy bár templomba nem tud jönni, minden vasárnap az ablakon kitekintve nézi a templomba indulókat, s imádkozik értük egész istentisztelet alatt: bárcsak megérintené a szívüket az Ige üzenete, Krisztus igazsága! Látszólag minden elveszett számára, ami az értelmes életet jelentette, mégsem keseredett meg, hanem megtalálta azt, ami mégis értelmet adott a további életének. A maga szorultságában, szobafogságában és „tolókocsi-rabságában” az Örökkévaló tágas tért, szolgálatot ajándékozott neki, s ő élt ezzel a lehetőséggel.

Úgy hiszem, az aktív sporttal felhagyni kényszerülő Iker Casillas is megtalálja előbb-utóbb a helyét és szerepét az életben, hiszen tehetsége és akaratereje sportolói karrierje során is megmutatkozott. Van, amit el kell felejtenie, ám van, amit soha nem szabad szem elől téveszteni: aki életet, egészséget, lehetőséget adott, megtart ma is, itt is, most is. Az Ő hűsége végtelen.