A Britain's Got Talent című tehetségkutató műsor zsűrije méltatta az Attraction nevű magyar látványszínházat. A közönség és a zsűri is megkönnyezte az előadást. A csapat négy igen szavazattal jutott tovább.
Magyar árnyjáték elsöprő sikere a brit rivaldafényben - pozitivnap.hu
A facebookon osztotta meg velem valaki a fenti cikket, mely egy árnyjáték videóját is tartalmazta. Bevallom, nem is kattintottam rá elsőre. Nagy kaland, valamelyik honfitársunk átjutott valami brit tehetségkutató valamelyik rostáján. Biztos valami énekes, sőt még arra is gondoltam, hogy már megint kiderítettük valakiről, hogy 1/16 részben magyar, mint annak idején II. Erzsébet királynőről.
„Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa”, hogy ilyen felületesen vélekedtem. Köszönhetően annak, hogy többen is like-olták az ismeretségi körömben a posztot, mégis rákattintottam. Megnéztem a videót egyszer, aztán még egyszer, meg megint. Hihetetlen hatással volt rám. Kik ezek? Tényleg magyarok? A volt Hip Hop Boyzos Szűcs Zoltán Attraction látványszínháza engem is jó pár percre teljesen magához vonzott. (Az előadás itt látható)
Első nézésre maga a kreativitás nyűgözött le. Mit ki nem lehet hozni az emberi testből, az együttmunkálkodásból, és egy érdekes technikából, hogy mindennek és mindenkinek csak a sziluettje látszik az árnyképekben. Hogy lehet emberekből „felépíteni” a Towert vagy a Stonehenget egy pillanat alatt! Néha el se akartam hinni, hogy itt valóban emberi testek szerepelnek, pedig egy adott kép újra és újra megmozdult. Csak tátottam a szám, mint a zsűri egyik tagja.
Eszembe jutott, hogy milyen kevés kell az igazi játékhoz, ha van kreativitás. A mai játékok egy része pont ezt veszi el a gyerekektől, pont ezt veszi el tőlünk, játszani szerető felnőttektől. Egyre nagyobb szerep jut a technikának, a „dizájnak”, és egyre kevesebb az eredetiségnek, a fantáziának. Egyre lényegtelenebb a játékban az ember. Míg a nagyszülő vagy a szülő mesél vagy fizikai aktivitásban együtt csetlik-botlik a gyerekkel, addig ott van a szavak nélküli hatás is, a metakommunikáció, az összetartozás, az egymással való együttműködés. A játék megerősít, fejleszt ezekben is. Amikor már csak a video, a TV mesél, amikor a „Játsszál szépen egyedül, foglald el magad!” marad csak, pont a sokban meghatározó emberi tényező marad ki. Milyen nagy szerepe van, ha te is benne vagy a játékban, nem csak figyeled. Most lehet, hogy kicsit ellentmondásos leszek, de talán még érthető. Bár ezt a videot csak figyeltem, valójában végig kattogott az agyam: Hogy csinálják? Mi lehet az elrendezés a másik oldalon? Vajon most milyen végtagokból jön össze az árnykép? Közben végig azt gondoltam, hogy ezt nekem is ki kéne próbálni valamilyen formában – mondjuk a hittanosaimmal.
Második nézésre már a sztorira is figyelni tudtam. Az adott célközönségnek abszolút emészthető, fogható, érthető volt. Volt benne kellő drámaiság, egyetemesen emberi, megrázó és felkavaró. A szerelemtől a katonaságig, a haláltól az árvaságig, az elesett hőstől az emlékezőkig minden. Mindez pár percbe belesűrítve, fájdalmas szépséggel dokumentálva. Nincs magyarázgatás, nincsenek vélemények, csupán csupasz tények. Hogy aztán mi magyarázzuk, mi vessünk fel kérdéseket, mi döntsük el, hogy mit is kezdünk a látottakkal.
És lám, sokszor a tények hatnak a legjobban. Meghagyva a szabadságot, hogy ki-ki mit olvas ki belőlük, kinek mi lesz fontos az adott pillanatban. Hétköznapi életünkben és hitünk dolgaiban is milyen gyakran magyarázgatunk, aztán a magyarázatot is magyarázzuk, közben elsikkadnak a tények. Mintha félnénk, hogy a tények nem tudnak önmagukért beszélni. Magyarázni próbáljuk az Isten csodáit, ahelyett, hogy megosztanánk, és hagynánk, hogy kire-kire hassanak a tények. (Csöndes és messzire vivő kérdés: vannak-e tényeink vagy csak magyarázatunk vagy még rosszabb belemagyarázgatásaink?)
A harmadik nézés után rákattintottam a műsor web-oldalára és elolvasgattam a kommenteket. Rengetegen kiemelték, hogy mennyire hatott rájuk érzelmileg az, amit láttak, és milyen egyedülálló élményben volt részük, és micsoda tehetségesek az előadók. Ezek a kommentek többnyire a helyiektől jöttek. A kommentelők másik csoportját a magyarok alkották. Többen is írták a fellépés kapcsán, hogy milyen büszkék rá, hogy magyarok. Milyen jó is egy sikerrel, egy igazi teljesítménnyel azonosulni. Talán nem véletlen, hogy a „pozitív nap” oldalon jelent meg az Attraction sikeréről szóló beszámoló. Igenis vágyunk a jó hírekre, vágyunk arra, amivel valamilyen szinten azonosulni tudunk, ami örömöt okoz, ami egyesít, és nem megoszt. Végezetül hadd tegyek még ide egy másik Attraction produkciót Magyarországról, kattintsunk rá erre is.