Budapest — A vasárnap leu­kémiában elhunyt Karl Erik Böhnnek (†48) az volt az utolsó kívánsága, hogy magyar mezben temessék el szülővárosában, Sandefjordban.

Magyar mezben temetik Böhnt - blikk. hu

Lelkes szurkolója vagyok a kézilabdának, azon belül is – győri lévén – az Audi ETO-nak. Ha csak tehetem, mindig megnézem a TV-ben a mérkőzéseiket, sőt már néhányszor a helyszínen is átéltem azt a fergeteges hangulatot, ami különösen is jellemzi BL találkozóinkat. Persze, mondhatná valaki, a sikerrel könnyű azonosulni, mégis csak a világ egyik legjobb női kézilabda csapatáról beszélünk. De nem csak a sikerrel kell azonosulni akkor, ha valami vagy valaki szeretetünk tárgya lesz. Nem is csupán bukásokkal, vereségekkel, hanem bizony veszteségekkel is.
Márpedig most hatalmas veszteség ért bennünket. Elveszítettük egy olyan trénerünket, akivel nagyon sikeresen szerepelt a csapat. Bár Győrben 2011. novembertől 2012. májusig edzősködött csupán, mégis, továbbra is velünk volt, mint a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Karl Erik Böhnt szerethető egyéniségnek ismertük meg. Egész más vérmérsékletű volt, mint a korábbi ugyancsak nagyszerű edzőink Róth Kálmán vagy éppen Konkoly Csaba. Egész személyiségéből, tevékenységéből kiegyensúlyozottság áradt. Játékosai úgy nyilatkoznak róla, hogy amellett, hogy a kézilabdázás szakmai része a kisujjában volt, kiválóan tudta motiválni csapatának tagjait. Leírva egyszerű a képlet: szakmai ismeret + motiváló képesség + jó alapanyag = ragyogó teljesítmény, siker. Kevesen tudják mégis ezt a gyakorlatba is átültetni, mert ritkán teljesül a három feltétel együtt. Nála nagyszerűen érvényesült és harmóniában volt mindhárom úgy az ETO-ban mint a magyar válogatottban. (Ne feledkezzünk meg korábbi sportolói és edzői sikereiről sem!)


Amikor motivációról beszélünk, gyakran azzal a fogalomkészlettel találkozunk, ami az egyház, a hitélet nyelvi tárházában nagyon ismerősen cseng: szükséglet, belső egyensúly, harmónia, hit, bizalom, támogatás, visszacsatolás. És főként, ami nélkül nem megy, az a szeretet. Szeretet az ügy iránt, és szeretet azok iránt, akikben fel akarom szítani a lelkesedést, akiket így arra tudok sarkallni, hogy a lehető legtöbbet kihozzák magukból egyenként is, és csapatban is. Motiválni csak olyan hiteles ember tud, akiben hatalmas lélek lakik, akiből erő árad. Erről a hallatlan lelki erőről tett bizonyságot a norvég szakember miközben küzdött a pusztító kórral, és ahogy a végén azt is el tudta fogadni, hogy a számára rendelt idő igen szűkre van szabva.
Őszintén megvallva, engem nagyon meghatott a Karl Erik Böhm halálával kapcsolatos hírek között, hogy a haldokló azt kérte, hogy a magyar válogatott mezében temessék el. Már a betegsége során adott nyilatkozatai is, de ez a búcsúmotívum is arról árulkodik, amit játékosai, de mi szurkolók is már régen éreztünk: ez az ember tényleg szeretett bennünket. Nem csak az ETO-s lányokat, nem csak a női kézilabda-válogatott tagjait, hanem bennünket is, szurkolókat, bennünket is, magyarokat. Itt nem csak a jó fizetés, a szakmai karrier volt a háttérben. Ez annál több volt.
Valaki elment, aki szeretett bennünket. Bennünket, magyarokat, akik olyan sokszor önértékelési zavarokkal küzdünk, hol erre, hol arra leng ki nálunk az inga. Bennünket, magyarokat, akikben sokszor ott feszülnek belül a lehetőségek, csak nincs, aki kiszeresse belőlünk. Bennünket, magyarokat, akiknél sokszor eget is ver szalmaláng lelkesedés, de oly könnyen össze tudunk zuhanni, és csalódottságunkban mérgesen egymásba harapunk. Elment valaki, aki meglátta bennünk a jót, és segítette megszületni bennünk a csodálatos teljesítményt. Elment valaki, aki közösséget vállalt velünk és megértett, szeretett bennünket, s nem restellette a végsőkig tudtul adni ezt számunkra. Utolsó kívánságainak egyikével, a magyar szereléssel, még halálában is motivál bennünket. Nyugodj békében Karl Erik Böhm, köszönünk neked mindent, most különösen is ezt a végső motivációt.


Keresztyén emberként azonban engedtessék meg nekem, hogy a távozás fájdalmában szóljak arról is, hogy nem csak elment valaki, hanem jött is valaki, aki velünk van, aki szeret bennünket. Valaki jött, aki tudja a dolgainkat, aki meglátja a bennünk rejlő lehetőségeket, és segít abban, hogy csoda, új élet, új lelkesedés, új látásmód szülessen bennünk. Valaki kiszereti belőlünk a nagyszerűt. Valaki nem restelli tudtul adni a számunkra, hogy még halálában is közösséget vállalt velünk. Valaki jött, aki az abszolút vesztesnek tűnő mérkőzésen, mikor úgy tűnt, hogy az ellenség lemossa a pályáról, harmadnap felkelt a padlóról, és győztesen hagyta el a nagy mérkőzés színhelyét. Ezért is tud hihetetlen nyugalommal, békességgel és erővel hitelesen motiválni bennünket az élettel és a halállal folytatott küzdelmeinkben. Ennek a Jézusnak az irgalmas szeretetében bízva búcsúzunk a távozótól, és ettől a Jézustól reméljük a szeretet motivációját a továbbiakban is.

 

.