Lánczi úgy véli, a modern tudomány és művészet egyaránt lemondott a teljességről, sőt megközelítésükkel eleve tagadják annak megragadhatóságát. Ezzel ellentétben „a konzervatív gondolkodásmód lázad fel a teljességről való lemondás ellen” – írja, majd arra is kitér, mit jelent „a konzervatívnak létezés”.

„Konzervatív korszak” – megjelent a megújult Kommentár - Mandiner

A megújult Kommentár c. konzervatív folyóirat legújabb, 2018/3-4. számát ismerteti Czopf Áron a Mandineren. A folyóiratot ajánlom minden keresztyén értelmiségi figyelmébe, különösen lelkipásztoroknak. Ami engem illet, a mai korszellemben a konzervativizmust és a keresztyénséget természetes szövetségeseknek tekintem (s most nem politikáról beszélek), még ha megvannak is az alapvető különbségek. Ha igaz az, amit Lánczi András állít a Konzervatív keletkezés c. írásában, (márpedig igaz), hogy ti. a konzervatív attitűd a modernitással szemben mindig a teljességre irányul, mennyivel inkább igaz ez a keresztyén vallási tapasztalatra! 

Czopf Áron egyenesen konzervatív forradalomról beszél. Nekem ez tetszik. Épp itt az ideje elvi alapon szembeszállni a modernitás balliberális kisajátításának ma (még) uralkodó szellemével, amely képes volt milliókkal elhitetni, hogy az úgynevezett haladás meg fogja oldani az emberi lét alapvető problémáit. Nos, úgy oldotta meg, hogy a lét örök kérdéseit zárójelbe tette, nemlétezőnek tekintette, s lemondott a teljesség igényéről.

Ez a beszűkült modern valóságmagyarázat hosszú ideig képes volt normatívnak beállítania önmagát, s azt sugallta, hogy már szinte mindent tudunk, amit tudni lehet az emberi létről. Így történt meg, hogy az emberek szépen-lassan leszoktak a valódi kérdésekről, s ma, ha valaki olyan kérdést tesz fel, hogy miért van halál, vagy honnan van a rossz, meglehetős értetlenség veszi körül. Pedig hát annyi tudható lenne, már csak történelmi tapasztalatból is, hogy az emberi léthelyzetben nincs egy szemernyi változás sem. Öt vagy kétezer évvel ezelőtt élt emberek ma is a kortársaink. Az ember kora egy kor. Van valami állandóság, mint ahogyan az örök kérdések is ugyanazok. Ha jól értem, a konzervatív forradalom abban áll, hogy szembeszáll a „haladás” mítoszaival, s azzal az utópiával, amely úgy tesz, mintha az ember a mindent tudás, vagyis a történelem jelentésének és végső értelmének a birtokában lenne. A lét-kérdések továbbra is megoldatlanok, s épp itt az ideje leleplezni a modernitás illúzióit. Egy ilyen konzervatív forradalmat csak üdvözölni tudok.

Konzervativizmus és keresztyénség persze nem ugyanaz, de azt hiszem, kölcsönösen szükségük van egymásra. A keresztyénség a modernitás mítoszainak a nyomása alatt defenzívába szorult, s még sokszor maguk a keresztyének is elhitték, hogy hinni a valóság ellenére kell. Holott az történt, hogy egy olyan valóságértelmezés tett szert uralomra, amely elhitette, hogy a keresztyén kérdésfelvetés immár örökre az érvényét vesztette. A konzervativizmus azzal, hogy a lét kérdéseit újra témává teszi, rámutathat arra, hogy a keresztyén üzenet, az Isten-és emberkérdés, messze nem vesztette el aktualitását, még ha a modernitás úgy is tesz, mintha e korszakon már túljutottunk volna. Arról nem is beszélve, hogy egy konzervatív ébredés nyelvileg is termékenyítően hathat a keresztyén üzenet újrafogalmazására.

A konzervativizmus, amennyiben tényleg a teljesség igénye felől beszél a valóságról, nemcsak a metafizikai hagyományt fogalmazhatja újra a modernitás beszűkült valóságértelmezésével szemben, hanem a keresztyénségben felfedezheti a konzervatív attitűd másik oszlopát. Ennek a lényege pedig nem a keresztyénség hagyományőrző (értsd: konzervatív) jellege, hanem a zsidó-keresztyén világképben megfogalmazott Isten állandósága. ("Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és  világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten.") Az örök viszonyítási pont, ahonnan a lét, legyen az bármi is, felismerhető és kimondható. Egyáltalán, nagy kérdés a számomra, hogy létezhetne-e valódi, racionálisan is alátámasztható konzervatív attitűd a puszta folklóron és hagyományőrzésen túl, ha nem lennének az emberi léthelyzetnek az ittlét idején a teljességre túlmutató, állandó és objektív adottságai.

Ami engem illet, egy intellektuális hátterű keresztyén és konzervatív ébredés, vagyis öntudatosodási fordulat felüdítene. S nem azért, mert nosztalgiázok, hanem mert egyszerűen megfulladok a modernitásnak nevezett mítosz valóságlátásának a földhözragadt szűkösségében.