“-Miért nem beszéltél arról, hogy két haláltábort is túléltél?
-Mert én magam is szégyelltem, hogy ilyet tettek velem és sok más emberrel!
-Hogyan sikerült túlélned Gunskirchent és Mauthausent, Gyuri Bácsi?
-Tudod, a megsemmisítőtáborban, a barakkunk mellett találtam egy pici babcsírát. Azt a növényt gondoztam, ahogy tudtam. Egyszer meg is mondtam neki, hogy ezt a borzalmat együtt éljük túl... vagy egyszerre veszünk el...”   

Vujity Tvrtko  riport  

"Legendás életerejét a gyerekkorából hozta. Biztosan van ebben genetika is, de amiben még ennél is jobban hiszek, a gyönyörű, gazdag gyerekkorom. Abból mindig lehetett erőt merítenem. Életem első húsz éve volt a legszebb korszak az életemben, amíg éltek a szüleim, idilli volt minden, rengeteget kaptam tőlük, valóban az egész életemen át kitartott. Hat éves voltam, amikor vett nekem apám egy póni fogatot, onnantól nekem kellet gondoskodnom az állatokról. Azóta foglalkozom mezőgazdasággal. Pedig nagy nehézségeken is keresztülmentem az életben, a háború alatt és után. Az államosítás traumájába halt bele az apám, anyám Auschwitzba, én három évig munkaszolgálatos voltam, aztán arra értem haza, hogy üres a gazdaságunk, mire helyrehoztam amit tudtam, kuláknak nyilvánítottak és elzavartak onnan. Nem kaptam munkát sehol, kerteket gondoztam Pesten és a környékén: kapáltam, ástam, permeteztem, ebből tartottam el a családomat. Kertészként én valóban megjártam ennek a szakmának minden lépcsőfokát. Mégis, még azokban az időkben sem, soha nem veszítettem el az életbe vetett hitemet. Azóta is hiszem, nem mindegy, hogy fiatalkorban milyen és mennyi energia akkumulálódik valakiben, azt ugyanis jóval később is képes felhasználni. (...) A derűs és nyugodt öregkor titka talán az, hogy az ember ne hagyjon sok elintézetlen dolgot maga után. Igaz ez minden napra, de általánosan is. Minden életkoromban úgy éreztem, van még előttem feladat. Szerencsés az az ember – és én annak vallom magam, aki nem éli fel gyorsan a lehetőségeit és öreg korára is maradnak értelmes céljai.” 100 éves korában elhunyt Bálint gazda - több mint 30 évig a Balatonnál kertészkedett likebalaton.


 

Nekem semmi különös élményem, találkozásom nem volt vele. Mindig ott volt. Tetvesedik? Szárad? A magnólia haldoklik a meszes talajon? Kérdezd meg Bálint gazdát. Hozzátartozott az életünkhöz, mint a nyári égbolthoz a fecske.

Először az billentette meg az egyensúlyt, amikor a XVI. kerületben vitatkoztak, hogy kaphat-e díszpolgárságot. Akkor leszavazták, mondván már amúgy is díszpolgár Budapesten. Ekkor derült ki a politikai "kalandorsága" is, hogy SZDSZ tag volt. De ez azért a hosszú évek alatt az egyszerű embernek, mint én is, nem jött le. Én megadtam volna a díszpolgárságot, mert azt nem a pártszimpátiáért osztják. Azért, mert letett valaki valamit az asztalra. 

Az utóbbi években azért lehetett tudni, hogy nem volt egyszerű élete. Ez a riport pedig egyenesen erős. Különösen ez a párbeszéd. 

“-Miért nem beszéltél arról, hogy két haláltábort is túléltél?
-Mert én magam is szégyelltem, hogy ilyet tettek velem és sok más emberrel!
-Hogyan sikerült túlélned Gunskirchent és Mauthausent, Gyuri Bácsi?
-Tudod, a megsemmisítőtáborban, a barakkunk mellett találtam egy pici babcsírát. Azt a növényt gondoztam, ahogy tudtam. Egyszer meg is mondtam neki, hogy ezt a borzalmat együtt éljük túl... vagy egyszerre veszünk el...”

Mi más lehetne egy ilyen kor után, mint kertész? Szégyen erről beszélni mindenkinek. Csak az ültetés, gondoskodás marad. 

El tudom képzelni, hogy az Elíziumban ott beszélget az angyalokkal és felhívja a figyelmet, hogy ugyan tessék öntözni, gyomlálni és a ne olyan hevesen a kaszabolással, meg csépléssel, mert az senkinek nem jó. Sőt még azt is látom magam előtt, amint a mennyek országának példázatát, amelyben a magvető jó magot vetett, de az ellenség konkolyt szórt közé, jól átbeszéli a többiekkel. Biztosan helyesli Jézus szavait, hogy ne csapkolódjunk, mert csak többet pusztítanánk és ártanánk. Hadd nőjön és erősödjön az jó mag, jó növénnyé. Majd eljön az idő, Isten értékelésének ideje. Majd Ő fogja a jót jónak mondani és a rosszat rossznak. De addig is a rossz miatt nem veszhet el a jó. 

Hiába, kertésznek születni kell. Mint embernek is.