Az észak-karolinai Durham városában tüntetők ledöntöttek, majd megrugdostak egy polgárháborús, déliekre emlékező művet.
Így rombolnak konföderációs szobrot Amerikában - mandiner.hu
Legfőbb célom ebben a küzdelemben az Unió megőrzése, nem pedig a rabszolgaság megőrzése vagy megmentése. Ha meg tudnám menteni anélkül, hogy egy rabszolgát is felszabadítanék, megtenném.
Abraham Lincoln: Nem célom a rabszolgaság eltörlése (1862) - mandiner.hu
Egy chicagói lelkész George Washington szobrának eltávolítását, és a róla elnevezett park átnevezését szorgalmazza, mondván, hogy a park elnevezése sértő lehet a helyi feketék számára.
Szegény konföderációs katona, fogalma sem volt róla, mi történik vele néhány óra múlva. Talán ő sem hitte volna, hogy azok után, amin átment, amit átélt, bárkinek eszébe jutna, hogy ő, vagy Lee tábornok tehet az egészről. Nem hitte, hogy az őrület, a politikai korrektség egyszer valakiben azt a képzetet szüli, hogy a Konföderáció összes emlékművét le kell dönteni, nem hitte volna, hogy mindez egyszer Charlottesville gyilkos indulatába torkollik. Mint ahogyan azt sem hitte volna, hogy a képmutatás és a gyűlölet odáig fajul, hogy napjaink legnagyobb amerikai problémája Trump elnök nem megfelelő elhatárolódása (?) lesz.
Titkon azért reménykedett, hogy az amerikai történelemoktatás nem olyan egysíkú és fekete-fehér, mint amilyennek tűnik. Titkon reménykedett benne, hogy a politikai őrületnek nem hajol meg mindenki, hogy az unalomig ismert könyvekből összeollózott doktorikon kívül azért lesznek olyanok is, akik forrásokat is felhasználnak, valódi könyveket írnak, valódi tankönyvekből oktatnak, akiknél a cél a történelem ismerete, nem pedig a megfelelési kényszer. Titkon reménykedett, hogy ezek a történészek meg is mernek szólalni, és megfelelő médiafelületet is kapnak. Titkon azért hitt abban, hogy az „Észak-Dél ellen” jelszóval a szocializmus Kelet-közép Európájában oktatott amerikai polgárháború legalább a saját hazájában korrekt és tisztességes hozzáállás alapján ítéltetik meg. Úgy hitte, a roppant felvilágosult és az emberi jogokat zászlajára tűző, azért még bombázni is kész Egyesült Államokban világossá válik, hogy a polgárháború valódi oka nem igazán a feketék felszabadítása, sokkal inkább a déli államok kilépésének megakadályozása volt. Persze, ismerte a történelemhamisító filmeket azok végtelenül leegyszerűsített üzeneteivel együtt, mint ahogyan tudta azt is, hogy mi mindenen mentek keresztül az amerikai feketék, mire valóban egyenjogú polgáraivá váltak az Egyesült Államoknak. Mégis, hitt abban, hogy a szabadság és az emberi jogok hazájában a józan ész, a történelmi ismeret és a békesség is szempontok lehetnek.
Szegény konföderációs katona, csalódnia kellett. Így aztán arra ébredt zaklatott álmából, hogy a tömeg körbeveszi szobrát, mantrázik valamit a szabadságról és emberi jogokról, aztán a kötelet a dereka köré fonva, a talapzatot elfűrészelve nekiáll ledönteni emlékművét.
Szegény konföderációs katona akkor lepődött meg igazán, amikor közelebbről is szemügyre vette a csürhét. Azt hitte, tanulatlan bunkók és iskolázatlan senkik vettették nyakába a hurkot, de nem így történt. Fiatal egyetemisták, lányok, elvileg értelmiségi, Amerikát egykor majd alakító következő nemzedék tagjai álltak körülötte. Ki tudja, talán volt közöttük egyetemi oktató is, vagy –Uram bocsá’- egy leendő amerikai elnök is ott rugdosta, köpködte bronzból készült stilizált alakját.
Persze, a konföderációs katona is tudja, és tudjuk mi is: vannak szobrok, amelyeket el kell távolítani, le kell dönteni, mert a személy, esemény, amit ábrázol, egyszerűen nem érdemli meg, hogy a nemzeti emlékezet részévé váljon, vagy ott maradjon. Sztálin szobra, a kommunista éra jelesnek hazudott alakjainak szobrai mind ilyen alkotások. Egyiket a tömeg ledöntötte, jogosan, a többit a rendszerváltozáskor a szoborparkba száműzték. Ott megnézheti, akinek a valóság, vagy éppen a Terror Háza nem lett volna elég.
Ám vannak szobrok, emlékek, amelyek nem tehetnek semmiről. Lee tábornok, a konföderációs katona szobra – ha ők a „rabszolgatartó Dél” jelképei, ezért ezeket a jelképeket el kell tüntetni, akkor más se maradjon ki a sorból. Akkor Washington szobrára sincs szükség -hiába ő volt az első elnök-, hiszen nem mondott nemet a rabszolgaságra. Akkor a fenti idézetet olvasva Lincoln szobrára sincs szükség, hiába ő szabadította fel a rabszolgákat. Akkor pusztítsunk el mindenkit, aki a huszonegyedik századi szabadság és egyenlőség felől nézve akár egy picikét is kilóg a sorból, aki címkézhető, bármilyen okból maradinak, rasszistának, kirekesztőnek, konkrétabban: politikailag nem korrektnek bélyegezhető.
Mi a baj a szobrokkal? Leginkább akkor van gond velük, amikor egy uralkodó ideológia útjában állnak. Ha pedig egy ideológia útjában áll valami: szobor, emlékmű, épület, életmű, annak a sorsa megpecsételtetett.
Vigyázzunk hát a szobrainkra. Akár még István király is veszélyes lehet.
Hozzászólások