A tudatlanság tébolya

Hiába állnak bíróság előtt 18 hónapos kisfiuk, Ezekiel halála miatt, a kanadai Collet és David Stephan zűrzavaros Facebook-üzeneteikben még mindig a gyógyszeripart ekézik, illetve összeesküvés-elméleteket gyártanak a róluk tudósító lapok tulajdonosi szerkezetéről.

Juharsziruppal kezelték a kisfiuk agyhártyagyulladását, meghalt - 444.hu

A kanadai eset azzal szembesít, hogy reményünk, miszerint egy fejlettebb technikájú és tudományú, valamint széles körben iskolázott korban nem kell gyermekeknek tudatlanság és szülői eszementség miatt meghalnia, szerte foszlik. Borzalmas, hogy egyes szülők fénnyel etetnek és sziruppal gyógyítanak! Ez juttatta eszembe a Csurgói Könyvtár VI. kötetét, ami az 1937-ben Kaposváron kiadott Gönczi Ferenc: Somogyi gyermek című néprajzi munkája.

Másfél évtizede annak, hogy a Magyar Néprajzi Társaság választmánya által kiadásra javasolt néprajzi munka a kezembe került. Ez a kötet a "somogyi népnek a bő gyermekáldás elleni felfogásával és az egykével foglalkozik", valamint feladata, hogy a "veszendőbe menő, elavult szokások idején az ősi kultúrhagyatékot megmentse". Ez utóbbi, azaz a kultúrhagyaték nem semmi részleteket tartalmaz ám! Főként a 193. oldaltól találni szemkerekítő érdekességeket a gyermek testi bajainak elhárításával kapcsolatban:

- "Az egyszerűbb bajokat csaknem minden háznál tudni vélik gyógyítani, mert az azokra vonatkozó szokások általánosak. A különösebbeket, nehezebbeket azonban már tudós asszonyokkal gyógyíttatják. Ilyen csaknem minden faluban van, néhol több."  "Egyébként néha a betegség mibenlétét nem is kutatják, hanem megállapítják, hogy a gyermek beteg s úgy találomra, valami módon gyógyítgatják."  "Egyes gyógyításoknál undorító szereket s elmondhatatlan módokat használnak."  "Orvosilag persze komolytalan dolgok, ezek azonban néprajzilag rendkívül fontosak."

- "Semmiféle betegségre annyi más bajt rá nem sütnek, mint a szemverésre. Ez ellen e gyermeket mindjárt a világra jöttekor óvják. A legáltalánosabb óvszer ellene a gyermek felé vagy ráköpködés, továbbá az apja gatyamadzagjából egy darabot levágnak s azzal a gyermek nyakát átkötik. (...) Szamárszőrt piros ruhába kötnek s azt a karjára kötik. Ezt annyira erős védelmi eszköznek tartják, hogy különösen a feltűnően szép leányoknál a férjhez menésig hordatják (Kaposmérő). Kétfilléres nagyságú kört rajzolnak a homlokára s csak így merik elvinni a reformátusok a születése után következő első nagypénteken a templomba (Szenna)."

- "Hideglelés ellen az asztal négy sarkán talált mocskot levakarják s azt vízbe téve a gyermekkel megitatják (Csököly). Forróság ellen édesanyja menyasszonyi ruháját dobják rá, reszelt tormát vagy savanyú kovászt kötnek a talpára (Csököly)."

- "Az ótvaros gyermeknek keresztanyja pálinkát vesz s nyakába hordoztatják. (Kőröshegy). Szúette gerendából port vesznek s az ótvaros részre hintik, később pedig lemossák (Balatonendréd)."

- A kisebb gyermeknél gyakori végbél kijövésnél a belet lábsarokkal vagy háromlábú kisszék egyik lábával kell visszanyomni: többé -szerintük- sohasem jön ki (Látrány)."

- "Bélgiliszta ellen három szerdán savanyú káposztát itatnak a gyermekkel, mert szerdai napon van tátva a giliszta szája (Szólád).

- "A szeplős gyermeket lótejjel mosdatják (Gige)."

- "Koldusnak olvasókeresztjével olyan egyén, aki még a koldust nem látta, a gyermek hóttetemét (porckinövés a fejen) megszúrja, s nyelvével háromszor megnyalja (Ráksi)."

- "Némely anya az első kipottyant fogat lenyeli, hogy a gyermeknek a többi foga ne fájjon (Somogyudvarhely)."

- "Az első szívgörcsnél (nyavalyatörés) a gyermek összes ruháját forró vízbe dobják, hogy megszüntessék a bajt (Barcs)."

- "A szoba négy sarkában fölszedett földet zacskóba téve helyezik az álmatlan gyermek feje alá, de egyik sarokból a másik keresztsarokba kell menni a föld összeszedésénél, mert különben nem használ. (Kiskorpád)."

Nem sorjázom tovább, mert ha valakit érdekel, el tudja olvasni. Inkább arra fordítanám a figyelmünket, hogy a változások ellenére sok dolog változatlanul maradt. Gondolok itt arra, hogy miközben a tanácsot adó és a hiedelmeket átörökítő közösségek hálózata felbomlott (faluközösség, nagycsalád, komaság), addig az igény, hogy tudakozódjuk, csillapíthatatlanul megmaradt. A kérdésekre pedig választ keresnek az emberek. A '60-as vagy '70-es évek kiadásaiból megmaradt Orvos a családban lapjait forgatják még mindig, vagy színes magazinok ezoterikus hasábjainak kínálatából válogatnak megoldást, de leggyakrabban az interneten szánkáznak az emberek. Orvoshoz pedig akkor fordulnak, amikor már eldurvul a helyzet, döbbenetesen nagy a baj. 

Első renden a családban kellene megtanulni, hogy egészségügyi gondunkkal orvoshoz, gyógyszerészhez forduljunk. Ne kísérletezzünk, illetve időben lássuk be, hogy képességeink  tárháza kevés a másik fél gyógyításához. Ha ez valami oknál fogva nem alakul ki a családban, akkor (óvatosan írom le!) talán az iskola is helyt állhatna ebben. Sokféle dolgot tanulnak a gyerekek az iskolában, de  a hétköznapi praktikumot illetően elmaradás van. Pedig javarészt abból gazdálkodhatnának felnőtt korban, amikor gyermekeikről gondoskodnak. Amit otthon láttak gyakran kevés, illetve több az, amit nem láthattak. A hiányok, a kimaradt információk sajnos rossz döntésekhez és végül tehetetlenséghez vezetnek. 

Legyél jó szülő! -hangzik az elvárás belülről és kívülről. De hogyan legyen jó szülő, akinek nem adtak ehhez támpontokat? A XXI. századnak is vannak téves hiedelmei, csak ezek már nem falvanként eltérőek, hanem nagy területeket tarolnak le:

- büszkeségben ússzál, ha a gyermeked az üldögélő szakasz után egyből felállt és nem mászott, sőt álltasd nyugodtan, hiszen élvezi... Csak majd ne lepődj meg a csúnya írásán és a diszességeken!

- szégyellje magát, mert nem akar leszokni a pelenkáról... Pedig csak nem elég érett a kisagy megfelelő része.

- evés után rögvest mosson fogat... Jobb lenne fél órát várni, mert a PH-értékváltozás miatt a fogzománc sérülékenyebb.

- orrvérzéskor hajtsa hátra a gyermek a fejét... No persze, aztán a garatba és gégében folyik vissza.

Nem egyszerű az élet. Nagyon-nagyon körülményes az élet. Odafigyelünk-e a ránk bízottak és a körülöttünk lévők életére?