Milliószámra virágzik a tavaszi tőzike (Leucojum vernum) a Győr-Moson-Sopron megyei csáfordjánosfai erdőben, ahol jelenleg mintegy 17 millió tő található a 21,4 hektáros területen. A védett növényt február 20-án, szombaton a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai szakvezetéssel egybekötött túrán mutatják be.


A tavasz virágai – index.hu

Izgalmas közéleti témák feszítik a mindennapokat. Tanárok és velük szimpatizáló szülők szervezik megmozdulásaikat, ellenérdekeltek igyekeznek keresztbe tenni. A kockás ing is újra divatba jött, pedagógus hölgyek is posztolnak ilyen képeket, amivel az egykori oktatási államtitkár szavaira válaszul csak egyik fricskát sikerül tematizálni, a borostát még nem teljességgel. Legalábbis a hölgyeknek. De ne legyünk borúlátók. Kifogyhatatlan a médiavilág az európai migráns témából, megint jönnek, kopogtatnak, határdrótot vágogatnak.

Isten áldja meg kendteket, kerüljenek délkeletnek. Talán hatásos volna a határzónában néhány Petőfi vers, ő aztán ismerője volt nemcsak az Alföld világának, hanem lelkes támogatója a világszabadságnak. Kelettől nyugatig. S közben van, aki megütközik. Azon, amit tapasztal. Tegnap a magyar kormányfő Moszkvába utazott, ahol reménybeli üzletek és megállapodások kerültek tető alá, de a disznókat még mindig nem fogadják az orosz fővárosban. Jól is jött ez a disznóhiány Oroszországnak, mondogatják az okosok, mert immár magukat igyekeznek disznókkal ellátni. Az önellátás mindenképp perspektivikus, mikor szamarakat, marhákat, libákat és disznókat sem kell importálni. Merthogy otthon van elég. Annyi, hogy exportálni is lehetne. Nekünk is. De kinek kell ugye a mi marhaságunk, szamárságunk és disznóságunk. Mi se szeretjük a másét. Azt különösen nem. De ha olcsó és jól csomagolták mégis sok magyar ad pénzt érte. Mégiscsak van az a pénz, amiért a másét megvesszük. Ha megveszünk is. Mindegy, hogy szappanszagú vagy génmanipulált, csak olcsó legyen. Fövés közben úgyis le kell szedni a habot a tetejéről a levesnek. Ha egyébnek is, akkor azt is leszedjük. Mert Virág elvtárstól tudjuk, hogy az élet nem egy habos torta. Vizes nemzet lévén nemcsak a zsemle vizes, hanem a világbajnokság is, legalábbis, amire az illetékesek beadták hivatalosan is a pályázatot. A nép nevében. Merthogy még kér a nép, most adjatok neki. Nem hallottátok Dózsa György hírét? Na, akkor hiányzott az a történelemóráról, az, aki, amit amúgy is lecsökkentettek. Mint a rezsidíjakat. Tényleg. A gyerekek mégis napi hét-nyolc órát iskolában vannak. Milyen lehetett ez a csökkentés előtt?
Annyi, de annyi fontos kérdése van a közéletnek, s valahogy nem mozgatnak meg. Az örök készenlét állapota fentebbre néz. Ahonnan a megváltó Úr Krisztust is várjuk. Sőt, az megrestült fájdalmasan, no, nem a bizonyosság, inkább az állhatatosság. Böjti időbe léptünk, és nem sikerül megüresíteni magunkat a fölösleges dolgoktól, terhektől, telítettségektől. Meg kellene tudni éhezni újra az „odaátra” és szomjazni az igazságra. Merthogy ami a csapból, folyik, már nem oltja a lélek epedésit.
Talán két napja, hogy hátramentem a cuppogós gyepen a kertbe. A kerítés mellett hóvirágok fehérlettek. Odébb a kankalin nyitotta csoportosan virágait. Mint apró dárdahegyek nekiveselkedtek a tulipánok és jácintok levelei is a föld színének, már túl is nőttek rajta. Egyik délelőtt tavaszi madárhang ütötte meg a fülemet. Isten teremtményei végzik a dolgukat. Érzik az alkalmas időt egy megbolydult világban is. Talán az ember egyedüliként a teremtmények közül elveszítette az ősbizalmat, amivel ráhagyatkozhatna az Idő Urára. Ez a bizalomhiány bizonytalanná teszi.  Pedig a tavaszi zsendülés épp az új élet öröméről, a mindig megújulás csodájáról beszél. Ez a szépség fölötte van a világ minden hiábavalóságának.