Egy ember, akit ugyanúgy elveszítettünk (mi, az emberiség) a jónak, az igaznak, az életnek (és ama örök életnek is feltehetőleg), mint sok más embert is naponként, még ha azoknak nem is ilyen látványosan drámai bukásuk. Ezt jó lenne mindenkinek alaposan átgondolnia, lelkészeinknek is. Könnyű mutogatni politikusokra, de már elnézést kérnék, az általános missziói parancs mellett is, a hivatásszerű "Krisztus-hirdetés" feladata többségében a papi személyeké, ha már vállalták szolgálatba állásukkal.
(...)
Nézzünk tehát magunkba mind, Önök is, kedves Reposztos szerzők! Kezd kissé elcsépelt lenni ugyanis az állandó, elnézést a szóért, "rinyálás" és kifelé mutogatás, "Nyugat-csépelés", amibe úgy ezer éve speciel mi is beletartozunk...
Hozzászólás #12 Jakab Bálint: Krisztus nélküli karácsonyvárás c. posztjához - reposzt.hu
Sajnálom, hogy ma, karácsony napján, egy olyan írással jövök elő, amely kevéssé illeszkedik az ünnep ilyenkor megszokott, emelkedett hangulatához. De mint látni fogjuk, karácsony ünnepéhez mindenképp kapcsolódik. Történt ugyanis, hogy egy Túra Frigyes álnevű úriember (akit szabályzatunk ellenére eddig azért nem tiltottunk le, mert hozzászólásai nagy gonddal megírt, jóformán önálló posztok, amelyeket nagyra értékelünk), Jakab Bálintnak a berlini karácsonyi terrortámadásról szóló írásával (Krisztus nélküli karácsonyvárás) vitába szállva, célba vette az egész Reposzt-stábot, ekként: "Nézzünk tehát magunkba mind, Önök is, kedves Reposztos szerzők! Kezd kissé elcsépelt lenni ugyanis az állandó, elnézést a szóért, "rinyálás" és kifelé mutogatás, "Nyugat-csépelés", amibe úgy ezer éve speciel mi is beletartozunk...”.
Tulajdonképpen ezt vehetnénk dicséretnek is. Igaz, hogy a Reposzt még csak öt éves, olvasottsága nem jelentéktelen, pláne egyházi viszonylatban, de azért mégsem mérhető országosan ismert hasonló közéleti blogokhoz. Ám mégis, úgy látszik, vannak, akiknek nagyon csípi a szemét, hogy ez a blog nem vállalkozik arra, hogy a politikai korrektség ismert szólamait a migráns-válság kapcsán szentelt vízzel öntse le, hanem e helyett – ahogyan a mi kedves, álnéven harcos és hitvalló hozzászólónk írja – „rinyál”, „csépeli a Nyugatot”.
Szerintem meg a mi kedves hozzászólónk rinyál, azt javasolván, hogy „nézzünk magunkba”. Ismerjük ezt a rinyáló önmagunkba nézést, önmagunk folyamatos, köldöknéző kárhoztatását és ostorozását, az enervált és depresszív nyöszörgést a keresztyénség szomorú európai sorsa nyomán kívülről szándékoltan gerjesztett bűntudat súlya alatt. Ez is lehet a lelki dagonya egy formája, amelybe most szeretettel hív bennünket a mi kedves hozzászólónk. Persze, a keresztyén bűnbánatnak mindig megvan a bibliai alapja, nem is lehet istentisztelet bűnvalló imádság nélkül. Úgyhogy a mi kedves hozzászólónknak, ha hiányolja az önmagunkba nézést, azt tudom javasolni, menjen el karácsonykor bármelyik templomba, úrvacsorázzon, áldozzon, s ha ott nem esik szó bűnvallásról, bűnbánatról és bűnbocsánatról, akkor ott tényleg nagy baj van. De álneves hitvallónk rettentő bátorságról tanúbizonyságot téve kiosztja lelkipásztorainkat is: „Egy ember, akit ugyanúgy elveszítettünk (mi, az emberiség) a jónak, az igaznak, az életnek (és ama örök életnek is feltehetőleg), mint sok más embert is naponként, még ha azoknak nem is ilyen látványosan drámai bukásuk. Ezt jó lenne mindenkinek alaposan átgondolnia, lelkészeinknek is. Könnyű mutogatni politikusokra, de már elnézést kérnék, az általános missziói parancs mellett is, a hivatásszerű »Krisztus-hirdetés« feladata többségében a papi személyeké, ha már vállalták szolgálatba állásukkal.” Köszönjük a tanítást.
De mi is a tartalma ennek az önmagunkba nézésnek a mi kedves hozzászólónk szerint? Megtudjuk: hagyjuk abba a „Nyugat csépelését”, a "rinyálást", a kifelé mutogatást, merthogy ebbe a Nyugatba mi is beletartozunk.
Mi is a baj tehát a Reposzttal? Az, hogy kritizálni meri azt a II. Világháború utáni Nyugatot, amely már nem tekinti a keresztyénség közvetlen örökösének önmagát, sőt egyenesen azt vallja, hogy nincs itt már semmiféle kulturális-civilizációs folytonosság, s ha vannak még olyan elvetemültek, akik még kitartanak a keresztyén Európa eszméje mellett, azok csak potenciális szélsőjobboldali kulturalisták, populista nacionalisták, rasszisták, fasiszták, álkeresztyének, akik ahelyett, hogy bűnbánattal magukba néznének, nem átallják azt mondani, hogy Európa az európaiaké, s nem kell ezt a kulturálisan keresztyén kontinenst más kultúra és más hit otthonává is tenni, s főleg nem kell a keresztyénséget a föld színéről kiirtani akaró iszlám radikalizmus melegágyává változtatni. Ez ugyebár nagyon keresztyénietlen, mert úgymond a keresztyén határtalanul befogadó és mindenkit szeret. Jöjjenek hát az ellenőrizetlen milliók, s ha akad is köztük néhány muszlim radikális, aki a keresztyénség megsemmisítését hitbeli kötelességének tartja, s ezért ölni is képes a keresztyén identitást ma még széles körben kifejezni képes szimbolikus ünnepen, karácsonykor, akkor sem szabad ennek a néhány európainak a demonstratív kivégzését eltúlozni, s főleg nem szabad valamiféle általános következtetést levonni a megtámadott keresztyénségről. Ehelyett inkább magunkba kell nézni, mert ugye, mennyire szeretetlenek vagyunk mi, európai keresztyének, mert nem akarjuk engedni egy nem keresztyén vallás és kultúra európai terjeszkedését, s nem akarjuk, hogy a kulturálisan keresztyén Európa világpolitikai hatalmi játszmák kulturális áldozatává váljék. Nézzünk tehát magunkba, mondja a mi kedves hozzászólónk. Itt van ez a szerencsétlen berlini merénylő, s tegyük fel a kérdést, miért is radikalizálódott? S eme őszinte önvizsgálat nyomán majd meglátjuk, hogy miattunk radikalizálódott, mert nem volt, aki őt befogadja. Nem azért vált ő az iszlám hátterű terrorista hitvilág áldozatává, mert az iszlám radikalizmus egyáltalán létezik, s szabadon szervezkedhet Európában, hanem azért, mert rossz keresztyének voltunk. „Elvesztettünk egy embert” – vonja le a könnyekre fakasztó következtetést a Túra Frigyes álnevű hitvalló és egyetemes humanista. Tartson tehát önvizsgálatot a keresztyénség, szórjanak hamut a fejükre a lelkipásztorok. A terrorista számára van mentség, az idióta módon nyitott Európa számára van mentség. A keresztyénség számára, a lelkipásztorok számára nincs. Az, hogy a merényletben tizenkét ember meghalt, közel ötvenen megsebesültek, szóra sem érdemes. Mint ahogy az sem, hogy e brutális támadás célkeresztjében a keresztyén Európa állt.
Az a baj ezzel az önkritikára hívással, hogy én ezt már gyerekkorom óta hallom, még abból a szép, régi kommunista világból, amikor minden kommunista egyházvezető az oly’ hőn óhajtott hitvalló egyház felépítéséért küzdött olyan buzgón, hogy eme erőlködés végén a történeti keresztyénségből már alig maradt valami. Ismerjük ezt. Egyes hittérítők addig keresik az „igazi” hívőket, míg egyet sem találnak, s aztán a történeti keresztyénség romjairól szétnézve boldogan állapítják meg, hogy most aztán kezdődik az igazi keresztyén jövő, mert ami eddig volt, az színtiszta hazugság. Átéltük már ezt, csak akkor kommunizmusnak hívták. Amikor nem elég, hogy a keresztyén társadalmat kinyírták, az egyházakat ellehetetlenítették, még azt is várták, hogy azért nézzünk ám önmagunkba, s lássuk meg, hogy mennyire elvetemültek vagyunk. Mert ugyebár minden a mi hibánk. Bűnbak lehetsz, de áldozat nem.
Aztán jött ez a rendszerváltásnak nevezett izé, kis időbe tellett, de megtanultuk, hogy keresztyén Európa már sehol. Mert ugyebár a bűnös történeti keresztyénség immár a múlté, s a legjobb, ha megint csak önmagunkba nézünk. Igaz, hogy szinte az egész tudatipar ráállt a keresztyénség hiteltelenítésére, a „bűnös keresztyénség” téma folytonos sulykolására, igaz, hogy a keresztyén Európa szitokszóvá vált, igaz, hogy a világnézeti semlegesség magasztos jelszava mögött legtöbbször állami szinten űzött keresztyénségellenesség húzódott meg, igaz, hogy a multukulturalizmus, a politikai korrektség, az „európai értékek” ideológiája még a maradék keresztyén szimbolikát is igyekezett száműzni a kulturális térből, de azért mi keresztyének nézzünk önmagunkba. Így kifosztva, ellehetetlenítve, tartsunk önvizsgálatot, s ne rinyáljunk, ne csépeljük a Nyugatot.
Rendben van, kedves Túra Frigyes nevű, hitvalló XY, az önmagunkba nézés, a bűnbánat mindig ránk fér. De hülyék sem vagyunk. S ha a Reposzt úgymond „csépeli a Nyugatot”, az nem azért van, mert hiányzik belőlünk az önmagunkba nézés, a bűnbánat szemernyi képessége is, hanem azért, mert elegünk van egy olyan Nyugatból, amely megtagadja keresztyén múltját, s ehhez még a keresztyénség áldását is kéri.
S ha a mai Nyugat már nincs is nagyon tudatában saját lényegének, ez a szerencsétlen muszlim radikális, Anis Amri, nagyon is tudja. A keresztyénséget kell támadni, ha a Nyugatot támadni akarja. Azt is karácsonykor, mert mára ez az ünnep vált a keresztyén kultúrkör szimbolikus középpontjává.
Csak azt nem tudta Anis Amri, hogy a karácsonyt nem lehet elpusztítani, mert ahhoz a megszületett, meghalt és feltámadott Úr Jézus Krisztust kellene elpusztítani.
Na, ez az, ami semmilyen földi hatalomnak nem fog sikerülni. Áldott Karácsonyt mindenkinek!
Hozzászólások