Ahány ember, annyiféle szakítás. Vannak, akik jó szívvel emlékeznek az exükre, de legalább annyian, akik a pokolba kívánják. Nekik szól a kenti Hemsley Conservation Center ajánlata. Az angol állatkert ugyanis most Valentin-nap alkalmából lehetővé teszi, hogy egy-egy csótányukat az exünkról nevezzük el - mindössze jelképes másfél fontot kell fizetnünk érte.

 Csótányt nevezhet el exéről egy angol állatkertben – hvg.hu

 

Különös lehetőség, soha vissza nem térő alkalom, különösen így, a Házasság Hete kezdetén, Bálint (bocsánat, Valentin!) nap előtt kevéssel: lepd meg exedet egy kis névadó ünnepséggel. Valódi fanyar angol humor, élelmes igazgató, talán sorban álló csalódott, megkeseredett emberek. Nekem azért lennének egyéb ötleteim is.

Végső soron bármelyik volt szerelmed az ex kategóriába tartozik. Legyen tehát szó az egykori plátói szerelmedről, a kisiskolás, vagy ovis bálványodról, arról a lányról, akiért gimiben epekedtél, hogy aztán néhány heti együtt járás után röhögve/sírva szakítsatok: lényegében bármelyiküket nevezheted a csótány névadóra. Persze, nem valószínű, hogy a Napsugár Óvoda Katica csoportjának szöszke Bettijéről, vagy délceg Lacikájáról kereszteled el a kenti állatkert valamelyik gusztustalan kis bogarát, annál inkább esélyesek a volt férjek és feleségek, azok az egykori társak, akik hosszú időn keresztül meghatározták, majd megkeserítették az életedet.

Bizonyára emlékszünk még azokra a hetekre, amikor összejöttünk a nagy Ő-vel. Talán hosszú hetek szorgalmas munkája kellett a becserkészéshez, talán egyetlen nap is elegendőnek bizonyul t ahhoz, hogy rabul ejtsük szívünk választottját. Boldogság, eufória, büszkeség, ásó, kapa, nagyharang –csalódás, összeomlás, szakítás. Boldogan élünk, amíg meg nem halunk, csak a szépre emlékezünk, vagy éppen annyira meggyűlöltük egykori párunkat, hogy keresve sem találnánk jobb ötletet az angliai állatkert névadójánál.

Hosszú évek kitartó, már-már sziszifuszi munkája szükségeltetik ahhoz, hogy valaki ex legyen. Talán szépen, lassan hidegültünk el egymástól, vagy az élet kisebb-nagyobb nehézségei tették tönkre kapcsolatunkat, esetleg beférkőzött egy szebb, jobb, tökéletesebb, egy „harmadik”. Aki megélt már ilyet, vagy családtagként, esetleg jó barátként végignézte, hogyan emészti fel egymást lassan, de biztosan az egykori szerelmespár, tudna mesélni az elidegenedés lassú, kínkeserves folyamatáról. 

Persze, el lehet válni, szét lehet menni kulturáltan és veszekedve, tisztességgel és egymást tönkretéve is. És lehet megállni még éppen időben, lehet helyrehozni egy széthulló kapcsolatot, és bizonyára az sem lehetetlen, hogy kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel ugyan, mégis igazi válság nélkül éljük közös életünket.

Hogyan? 

Nos, a magam szerény eszköztárából és rövid élettapasztalatából nem mernék sem észt, sem bevált receptet osztogatni. Ha lenne ilyenem, rég megtettem volna azon családtagjaim, barátaim, kollégáim és gyülekezeti tagjaim között, akik elhidegültek, szétmentek, elváltak egymástól.

Annyit tudok csak mondani (vagyis ezt az igazságot ismertem fel), hogy egy jó házasságért meg kell dolgozni. Nem adják ingyen, nem hullik az ölünkbe, mégis, minden lehetőségünk megvan rá, hogy a mi kapcsolatunk jó házasság legyen.

Azt hiszem, a mindennapi küzdelmeinkben ismerjük fel, mi mindenre van szükségünk a tartós és jó házassághoz.

Az biztos, hogy kell hozzá egy jó feleség – és aki mellettem áll, abból lehet jó feleség. És kell hozzá egy jó férj is– és akihez hozzámentem, éppen alkalmas rá, hogy jó férjjé váljon. 

Kell hozzá alázat, bátorság, saját és társunk korlátainak, de talentumainak a felismerése, elszántság, énidő, közös idő, szabadság, hűség, elköteleződés, megbocsájtás.

Bármennyire is rajtunk áll a dolog, nem szabad elfelejtenünk, hogy a jó házasság ajándék, tehát a jó házasságban kell, hogy ott legyen az Első, az Örökkévaló, az Élet Ura. Nélküle csak próbálkozunk.

A jó házasság receptje egyszerű, bármennyire idétlenül, esetlenül és nevetségesen hangzik: csak szeretni kell! Így talán elkerülhető, hogy szerelmünk mellettünk élő idegenné, majd az exünkké, kedvesemből, drágámból gyűlölt idegenné váljon. De elkerülhető az is, hogy megkeseredve, rabszolgasorban éljük le az életünket, magunkat, a sorsot, a Jóistent kárhoztatva elpocsékolt életünkért.

Bárcsak ilyen egyszerű lenne, mint amilyen egyszerűen hangzik. Bárcsak ne bonyolítanánk túl! Bárcsak ne tévednénk el!