A Bahama-szigeteken élő asszonyok a téma kidolgozásán túl egy országismertetőt is összeállítottak. Ebben leírják, hogy az egyes szigeteken milyen az asszonyok élete, hogyan élnek a családok, milyen az oktatás és milyen szociális szükségekkel küzdenek. Ehhez az igéhez kapcsolódóan azt kérik, hogy a világimanap keretében imádkozzunk azért, hogy problémáikat meg tudják oldani. 

„Értitek, hogy mit tettem veletek?” – evangelikus.hu

Az idei világimanap bemutatkozó helyszíne a Bahama-szigetek. Ha valaki azt kérdezné, miért kell a Karibi térség gyöngyszemével, ezzel a földi paradicsommal ismerkednünk és az ott élőkért imádkoznunk, annak érdemes egy kicsit a felszín mögé is pillantani. Van miért imádkozni.

Ez a hétszáz szigetből álló kisállam a luxusturizmus célpontja. 2011-ben másfél millió ember látogatott el, hogy a harminc lakott sziget valamelyikén költhesse pénzét. Azúrkék tenger, homokos strandok várják őket, extrém módon is szórakozhatnak akár a korallzátonyokat kutatva, akár cápavadászaton, de hagyományosan kedveltek a golfpályák is. No meg a kellemes adózási lehetőségek, amik adóparadicsommá tették a Bahamákat. Bár az egy főre jutó nemzeti jövedelem évente kb. 22 ezer dollár körül van, a gazdaság szerkezete tökéletesen kiszolgáltatott a külföldtől, elsősorban az Egyesült Államoktól. A GDP 91%-a a turizmusból és a bankszektorból származik. A ragyogó számok mögött ott van egy erősödő szegénység, különösen a szigetvilágnak azokon a pontjain, ahol turisták nem járnak. Magas munkanélküliség, erősödő rasszizmus a menekültekkel szemben, és a drogkereskedelemben való jelentős részvétel jellemzi ennek a világnak az árnyoldalát.

A lakosság nagy része Afrikából behurcolt rabszolgák leszármazottja.  A társadalmi értékrendet erős konzervativizmus jellemzi, fontosnak tartják a családot, a házasságot, a monogámiát - elviekben. A gyakorlatban megszokott, hogy a férjeknek házasságon kívüli kapcsolatuk, vagy kapcsolataik vannak. A statisztikák gyönyörű számokat mutatnak arról, mennyire vehetnek részt a nők a gazdaságban, a politikában, iskolázottságukról, egészségügyi ellátásukról. Valójában a számok mögött súlyos gondok húzódnak meg, ami mögött a tisztázatlan szerepek, az elhanyagoltság és az erőszak áll. Mintha csak egy kétségbeesett kiáltás lenne: a világon itt a legnagyobb az emlőrákban megbetegedettek aránya. Tisztázatlan egyelőre, hogy genetikai okok, vagy a környezet játssza ebben a főszerepet. Ám nem csak ezen a fekete listán áll első helyen az ország. Nincs még egy olyan állam a világon, ahol a tinédzserek oly korán kezdenék a szexuális életet, mint itt. Legtöbbjük még tizenkettő sincs, amikor az „első alkalom” megesik. Bár az édesanyák felkészítik lányukat, hogy óvják magukat a szexuális zaklatástól, a fiúkat viszont arra nevelik, hogy be kell bizonyítaniuk férfi voltukat – minél előbb. Amikor „becsúszik” egy nemkívánt terhesség, a felelősséget a lányra hárítja a társadalom, aki úgymond provokált, a szülők pedig szemet hunynak a kellemetlenségek előtt. Ma már a tinédzserkori terhesség ellen különböző állami és civil kampányok próbálják megvédeni a lányokat.

Ami európai szemmel még elképesztőbb, az úgynevezett „sugar daddies” elfogadott jelenléte. Idősebb férfiak maguknál fiatalabb lányokkal és nőkkel úgy létesítenek kapcsolatot, hogy ellenszolgáltatásként vesznek valamit nekik. Egy blúz, egy mobiltelefon, más apróság elég ahhoz, hogy akár kiskorúak is szeretővé váljanak.

A nők szerepe ebben a játékban a kényszerű alkalmazkodás, noha nyilván nem így kerülnek be egy kapcsolatba. Sajnos, az elénk kerülő anyagok, újságcikkek, előadások kizárólag a férfiak káros szerepét emelik ki. Nem firtatják, a lányok és nők miért futnak bele a szerencsétlen kapcsolatokba - és itt válasznak nem lehet megelégedni a rossz családi modellekkel. Egészen biztosan nem csak és kizárólag az anyagiak reményében, sokkal inkább szükségük lenne szeretetre, biztonságra és meghittségre, valamint természetes női hiúságukban egy kis sikerélményre. Nyilván egyik fél sem tanulta meg, hogyan élje meg érzelmeit türelemmel. Azaz a türelmetlenség átka sújtja a nőt és a férfit egyaránt, és ez láthatóan nem egyedi eset, hanem egy nép temperamentumában gyökerező adottság.  

A Bahama-szigetek a világ első tíz állama között szerepel a megerőszakolások számával. Folyamatosan nő a feljelentések száma, sajnos ezen belül nagy arányban vannak a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazások. Szomorú számok sokasága áll rendelkezésünkre arról, mennyi kényszer, erőszak is áll a fiatalon megkezdett nemi kapcsolatok mögött. Ugyanakkor a szexuális erőszak büntethető. A házasságon belülit a törvény jelenleg nem bünteti, s ennek megváltoztatására 2009-ben parlamenti vita zajlott a karibi országban. Érdekes módon a társadalom sem támogatta a helyzet megváltoztatását. Olyan szervezetek, mint a Rotary Club emelte fel szavát a törvény módosítása ellen. Szerintük a törvény a Bahamákat az erőszak államaként bélyegezte volna meg. Az egyházak egy része sem akart tudni a káros jelenségekről. 

Jogos kérdés ugyanakkor, milyen alapon ítélkezünk Európából a világ messzi társadalmai felett? Megítélhetjük-e egyáltalán az ottani helyzetet? A világimanapi anyagokat sok esetben egy erősen feminista tálalásban kapjuk. Amellett, hogy hihetetlen érdemei vannak a feminista törekvéseknek,  valójában a feminizmus a globalizáció egyik eszköze. Egyarcúvá akarja tenni a világ társadalmait, azaz nem ismer különbséget társadalmak, vagy ha úgy tetszik kultúrák között. Jelenleg a világ összes országában azt akarja elérni, hogy a törvények egyformán szabályozzák mindazt, amire korábban az erkölcs és a jóérzés, a nevelés és a szeretet volt hivatott. Sajnos a szociálpolitikai ítélet a nyugat részéről nem ritka, és ebben a világimanapi mozgalom sem kivétel. Projektjeiket az anyagi támogatás és erős szociálpolitikai elkötelezettség jellemzi, ám időnként elfelejtkeznek a misszióról. Hol marad az evangélium hirdetése, hol marad az, ami valóban megváltoztatja az emberek életét? Az erőszak jelenléte, és a társadalmi összejátszás, az  erőszaktévő érdekében a falazás, nyilván csak akkor küzdhető le, ha emberről emberre haladva változnak meg a társadalom tagjai. Minden egyes erőszaktevő, minden egyes kislány, aki egy mobilért felmegy a luxushajóra a csöpögő nyálú öreg turistához, minden egyes anya, aki nem védi meg gyermekét a cukrosbácsitól, minden egyes fiú, aki a barátnőjétől veréssel szerzi meg, amit akar: bűnös, de egyben a rossz össztársadalmi beidegződések áldozata is. Könnyebb tisztának maradni egy tiszta közösségben. Könnyebb úgy leküzdeni a bűn kísértését, ha azt a közeg, ahol élünk, elítéli és megveti. És jóval nehezebb úgy a változás és változtatás, ha mindenki összejátszik a bűnben.

Ugyanakkor egy ilyen világimanap minden esetben szembesít önnön világunk bajaival is. Ha csak arra gondolunk, hogy nálunk milyen arányú a válások száma, s mégis egyen-egyenként mit teszünk a káros társadalmi jelenség leküzdésére, máris láthatjuk, milyen könnyű összejátszani a rosszban. Amikor egy konkrét emberi krízissel találkozik, az ember igyekszik udvariasan és megértéssel meghallgatni a másikat, és eszébe sem jut, hogy ezzel maga is asszisztál. Hányan veszik fel annak az ódiumát, hogy egy valós krízishelyzetben esetleg akár kemény szavakkal is megpróbálják más belátásra bírni ismerősüket? Olykor pedig nem árt a szemlesütés helyett a szembesülést választani: a bahamai nők példája ezt mutatja.