Meghalt Ariel Saron, Izrael nyolc éve kómában fekvő, volt miniszterelnöke - közölte az izraeli katonai rádió szombaton, a 85 évesen elhunyt volt politikus hozzátartozóira hivatkozva. Egyszerre gyűlölték és csodálták, katonai és politikai megítélése pedig ma is heves vitákat vált ki. Egy valami azonban vitathatatlan: Ariel Saron mozgalmas életében mindent annak vetett alá, hogy a lehető legnagyobb mértékben garantálja a zsidó állam biztonságát. Akár kiskatonaként vagy tábornokként, miniszterként vagy kormányfőként, karrierjének fontosabb döntéseivel alapvetően meghatározta Izrael történetének alakulását.

Elhunyt Ariel Saron: A Harcos vitatott öröksége - hvg.hu

Mai világunkban sokszor tapasztaljuk, hogy minden mindennel összefügg. Szinte félelmetes belegondolni, hogy úgy tudjuk befolyásolni egymás életét akár a föld túlsó zugában is, hogy arról tulajdonképpen fogalmunk sincs.  Annak is nagy a valószínűsége, hogy az esetek többségében soha nem is tudjuk meg, hogy egy-egy cselekedetünk, szavunk éppen mit okozott valakinek.Amikor meghallottam a volt izraeli miniszterelnök halálát egy régi személyes csalódásom jutott eszembe, amit végül is neki köszönhetek. Biztos vagyok benne, hogy nem állt szándékában megkeseríteni egy magyar turista utazását, mégis megtette. Nagy álmom teljesült, mikor az új évezred elején végre eljuthattam a Szentföldre. A sok szép élmény mellet azonban részem volt egy nagy csalódásban is. Nagyon nehezem tudtam feldolgozni, hogy a kialakult feszült politikai viszonyok közepette a Templom-hegy mecseteinek meglátogatása lehetetlenné vált. Főleg a Szikla dóm fájt. Nagyon frusztráló tud lenni, mikor elérhető közelségben van egy rég áhított cél, és mégsem sikerül átszakítani a célszalagot.

Az történt ugyanis, hogy Saron felment az Al-Aksza mecsetbe 2000. szeptemberében, és ez zavargásokat váltott ki. A látogatáshoz kapcsolódó rendőri intézkedések még tovább mérgesítették az amúgy is feszültségekkel teli izraeli-palesztin konfliktust. Kezdetét vette a 2. Intifáda. Újra fellángolt az erőszak, a bizalmatlanság, az ellenségeskedés. Mai napig nem teljesen világos számomra, hogy mi volt ezzel a cselekedettel a néhai miniszterelnök szándéka. Erőt akart-e demonstrálni, meg akarta-e bolygatni a status quo-t? Vagy valami más volt a háttérben? Nem tudom, és sajátos békaperspektívámból ez lényegtelen is. Mindenesetre attól kezdve akárhányszor megláttam a TV-ben, mindig felhánytorgattam neki, hogy az ő látogatása miatt maradt el az enyém.
Jól tudom, hogy cselekedetei, döntései okoztak az enyémnél sokkal elviselhetetlenebb, végzetesebb, döbbenetesebb sérelmeket. Nem vitatom, hogy a libanoni mészárlásokhoz, az öngyilkos merényletekhez, a palesztin és izraeli oldalon sorakozó áldozatok hosszú sorához képest piszlicsárénak tűnik az én veszteségem. Kit érdekel, hogy egy turista nem tudta maradéktalanul megvalósítani az álmait?! Talán senki mást, de azt a turistát mindenképpen.


Már kezdtem megfeledkezni Saronról, hiszen olyan rég óta nem szerepelt már a hírekben a stroke-ját követő 8 éves kóma miatt, mikor is állapotának válságosra fordulása és halála újra eszembe jutatta a történteket. Már nem annyira a csalódás keserűsége dominál bennem, hanem sokkal inkább annak a felismerése, hogy milyen könnyen belerondíthatunk egymás életébe, akaratlanul is lehetnek nem kívánatos mellékhatásai szavainknak, cselekedeteinknek, mulasztásainknak, de olykor még gondolatainknak is. Minél többet bíznak az emberre, annál nagyobb a lehetősége ennek. Minél többekkel van kapcsolatunk, annál inkább előfordulhat.


Csak Krisztusban reménykedhetem, hogy megállítja a negatív továbbgyűrűzést. És csak benne reménykedem, hogy az eddigiek ellentéte is igaz, és a gyógyító szavak, az életre segítő cselekedetek is továbbgyűrűznek, és talán olyan helyekre is eljuttatja őket az Úr kegyelme, amiről nem is értesülünk soha sem.
Úgy gondolom, keresztyénként mindannyian ezzel a kettősséggel élünk és szolgálunk. Az első megmutatja a bűn nagyságát, a második pedig a kegyelemét. Olyan jó megtapasztalni, hogy ez utóbbié a diadal.

Ariel Saron, tudom, nem igazán az én bocsánatomra van szükséged, ettől függetlenül most –ennyi év után - mégis megbocsátok, mert nekem van rá szükségem. Tőlem nyugodhatsz békében. Adja Isten, hogy örökségedből csak az gyűrűzzön tovább, ami jó és áldásos, a többi felbukkanását, továbbélését pedig a Gondviselés állítsa meg.

Hozzászólások