El-Szaadi, az aarhusi mecset imámja azután kezdte el sürgetni Dánia kormányzatát, hogy a hatóságok bejelentették: a gyerekházasságba kényszerített gyerekeket a dán törvények értelmében szétválasztják. A muszlim vallási vezető szerint azonban a dánoknak el kéne fogadniuk, hogy azokban az országokban, ahonnan a bevándorlók érkeznek ezek a házasságok a kultúra részét képezik. "Ez egy kivételes helyzet, és úgy hiszem, hogy eszerint is kell kezelni. Ők házasok, még akkor is, ha a férfi sokszor jóval idősebb. El kell fogadni, hogy ez egy másik kultúra, és nem hagyhatjuk, hogy ezeket a családokat tönkretegyék"– nyilatkozott El-Szaadi a Metroxpress nevű dán lapnak.
El-Szaadi, az aarhusi mecset imámja kiáll a gyermekházasságok mellett. Azzal érvel, hogy a dán törvények ebben az esetben nem érvényesek, mert az iszlám házasságjog egy másik kultúra része. Azt kell mondjam, El-Szaadinak igaza van. Ha egyszer Európában multikultúra van, akkor miért ne védhetné a gyermekházasságot mint egy másik kulturális identitás részét?
Ez az eset is rávilágít arra, hogy keresztyén gyökerű Európa a multikultúra abszurd ideájával mennyire védtelenné tette magát. Ugyanis vannak olyan kultúrák, illetve más kultúráknak vannak olyan jelenségei, amelyeknek az Európába való átültetése egész egyszerűen elfogadhatatlan és elviselhetetlen. Ilyen például az iszlám házasságjog, amelyik nem tiltja a lánygyermekek házasságba adását.
De a lényeg nem ez. A lényeg az, hogy ez egy autonóm kultúra, önmagában kerek és egész. Fel lehet ugyan háborodni a gyermekházasság intézményén, avagy a többnejűségen. Számon lehet kérni az iszlám házasságjogon az individualista európai nézőpontot, de akkor pont a lényeget nem értenénk. A lényeg pedig az, hogy ez egy másik kultúra.
Érdekes módon, miközben a politikai korrektség világnézetének egyik sarokköve a másság tisztelete, addig ez a gondolkodás pont azt nem képes megérteni, mi az, hogy más. Ezért papol annyit multikultúráról. Ha ugyanis értené, akkor tudhatná, hogy vannak kulturális világok, amelyek egész egyszerűen kizárják egymást. Ennek egyik kitüntetett területe a házasság, a nemek kapcsolata, a család intézménye. Jobb nem is belegondolni abba, hogy az iszlám házasságjog ütközése az európai gondolkodással miféle bonyodalmakat idézhet elő.
A történetből az is kitűnik, hogy az integráció kétirányú utca. Csak egy zárt gondolkodású európai vélheti úgy, hogy az integráció minden szempontból pozitív szó. A muszlim vallású emberek integrációjában mint széles körben elismert célban éppenséggel kifejeződhet valamiféle kulturális felsőbbrendűségi igény is. Ugyan miből gondolja Európa, hogy az integráció egyet jelent más kultúráknak az európai kultúrában való felolvadásával? Valamely rejtélyes oknál fogva a multikulturalitás ideológiája éppen azt képtelen felfogni, amit egyébként szóban hirdet, ti. a kultúrák egymáshoz viszonyított másságát. A multikultúra eszméje valójában összekeveri a származást és a kulturális identitást, s a multikultúrát úgy képzeli el, mint különböző származású emberek együttélését a közös, egységes európai kultúrában. Csakhogy ehhez a nem európai kultúrák önfeladására van szükség. Az integráció azért kétséges, mert ez a nem európai kultúrák felől nézve identitásvesztést jelent.
El-Szaadi-nak azért van igaza, mert mint imám egy kollektív identitás kulturális képviselője és őrzője, s ezt az identitást nem akarja elveszíteni. Különben is, aki csak egy kicsit is ismeri a migránsok belső lélekrajzát, pontosan tudhatja, hogy miközben a gazdasági-intézményi-nyelvi integráció sikeres is lehet akár, addig a kulturális identitás védelme és megőrzése létkérdés. Lehet, hogy Londonban dolgozom, de Radnóti és József Attila kell. Sőt. Ott kell igazán.
El-Szaadi-nak igaza van, védje, ami az övé. Ugyanakkor ezzel az érveléssel csak azért élhet, mert a multikultúra abszurd eszméjével Európa lefegyverezte önmagát. A cél valószínűleg az volt, hogy ezzel az eszmével Európa megszakítsa önmaga zsidó-keresztény folytonosságát. Mert ugyebár, ha multikultúra, akkor nem lehet már többé keresztény Európáról beszélni. Csakhogy a projekt túlságosan jól sikerült. A multikultúra eszméje öngólnak bizonyult, teljesen kiszolgáltatottá tette Európát. A multikultúra ideája úgy működik, mint valamiféle felettes én. Miközben nyilvánvalóvá válik, hogy az egymáshoz képest más kultúrákból nem lehet kulturálisan homogén társadalmat létrehozni, fenn kell tartani a látszatot, hogy mégis lehet.
Holott ki kellene mondani, hogy az európai kultúra, akárcsak más kultúrák, egy zárt, önmagában egész rendszer, s nem igaz az, hogy ebbe a relative zárt kulturális világba mindent lehet integrálni. Nem lehet egyszerre európai jogrend és saria.
De a legjobb lenne, ha Európa végre beismerné, hogy kulturális identitásának folytonossága van. Nem lehet a múltat végképp eltörölni, s botorság azt gondolni, hogy valami elvont eszmék alapján a multikultúra ideája megvalósítható.
Talán vissza kellene térni az eredethez, s újraolvasni az egész európai hagyományt. Akkor talán nem lennénk ennyire védtelenek és tanácstalanok. El-Szaadi-nak igaza van. Védje azt, ami az övé. De ettől én még nem vagyok boldog.
Hozzászólások