A gyermekek és az ifjúság vallásos nevelésének célja a konfirmáció eseménye: a konfirmandus személyes döntése Krisztus és az Ő egyháza mellett.
A konfirmáció értelme az, hogy a megkeresztelt ember, mint aki elnyerte a hit ajándékát, a gyülekezet nyilvánossága előtt tesz bizonyságot Krisztus mellett hozott személyes döntéséről. A döntés magába foglalja a bűnbánat, a megtérés Lélek által munkált eseményét és a bűnbocsánat evangéliumának meghallását. E döntés kifejezésével a hívő betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe.
Mint a legtöbb protestáns gyülekezetben, mi is pünkösdkor tartjuk a konfirmációt. Néztem a tizenéves ifjakat, amint ott álltak kissé megilletődötten az úrasztala előtt, s elgondolkodtam... Vajon mit kapnak tőlünk – s itt nem csak mint egyházra, gyülekezetre gondolok, hanem egyáltalán az életre, médiára, családra, iskolára – amelytől mi azt várjuk, hogy megállják majd helyüket az életben. Úgy is mint a jövő keresztyén Európájának lelki örökösei. Milyen értékrendet, lelki muníciót, életpéldát? S ami ennél is fontosabb: mit kezdenek ezzel a számukra most még egyáltalán nem fontos lelki örökséggel? Erre nézve hadd mondjak el egy mesét... Egy nagyon is valóságos és igaz mesét...
Volt egy szegény molnár, akinek volt egy fia... Amikor felnőtt, örökségként adott neki egy zsák búzát... Húzta a legény a száját... De az apa mondta neki, hogy ez különleges búza! „Ha elveted, Fiam, ezer zsákkal fog teremni...” Már bontotta volna ki a zsák száját a fiú, de az apja le is állította, hogy csak ott és akkor vesse el, ahogy ő mondja: „Most menj, s amikor egy dombhoz érsz, amelynek fekete a földje, 3 fenyőfa áll rajta, s csúcsain 3 piros bögyű madár énekel, ott vesd el!” El indult a legény... Ment 3 nap és 3 éjjel, amikor egy dombhoz ért... Sárga volt a földje, egy fenyőfa állt rajta, melynek a csúcsán egy zöld bögyű madár énekelt... Vakarta a kobakját, itt a domb, bár az apám fekete földről beszélt... Végül csak el kezdte vetni a búzát... S már a felét el is vetette, amikor megszólalt a madár: „nem a te földed, nem a te földed...!” Ijedten zárta be a zsákot, s indult is tovább. Ment megint 3 napja, a zsák egyre nehezebb lett a vállán, amikor újabb dombhoz ért... Barna volt a föld, 2 fenyővel és 2 kék bögyű madárral... Megint gondolkodott egy sort (honnan tudná az apám...?), aztán újra csak nekiállt vetni... S ismét megszólaltak a madarak, szárnyukat verdesve: „nem a te földed, nem a te földed...!” Megint bekötötte a zsák száját, s indult, ment tovább, a zsák már elviselhetetlenül nyomta a vállát, amikor nagy sokára egy újabb dombhoz ért... Ennek már fekete volt a földje, 3 fenyőfa állt rajta, amelyek csúcsain 3 piros bögyű madár énekelt. Ők már örömükben verdesték szárnyaikat: „Megjött a mi fiúnk, megjött a mi fiúnk!” Aztán meg: „Vessél már, vessél már!” Leveti válláról a zsákot, kioldozza, nyúlna bele, hogy vessen, de az biza' akkor már üres volt... A fiú elfutott bánatában, a madarak holtan hullottak le a fákról, a fekete föld kősziklává változott... Látod, látod, molnár fia, miért szórtad el a zsák búzádat..? (Lázár Ervin)
Ezt a tanulságos, bár szomorú mesét a konfirmandusoknak is elmondtam, hangsúlyozva, hogy nehogy idő előtt elszórják búzájukat, könnyítve magukon a világi jólét és gazdagság reményében és hogy eltékozolják azokat a kincseket, útravalókat, amelyeket otthonról, az iskolából és a templomból visznek magukkal... Kifejeztem zavaromat is, hogy egy negatív példát hoztam eléjük, sőt, alapigeként a gazdag ifjú történetét (Luk. 18, 18-27) hallhatták, s tudjuk, ő is szomorúan távozott Jézustól, mert a vagyona, a földi gazdagsága fontosabb volt számára, mint az örök élet... Azzal fejeztem be, hogy igazából csak egy pozitív példát tudok eléjük adni, Jézust, aki „...gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (II. Kor. 8,9) Igen, nem lehet más lelki örökségünk, csak Ő!