2009-ben Lyonban, az Európai Egyházak Konferenciája is elkötelezte magát a Menekültek Világnapjáról való megemlékezés mellett egy minden évben megrendezendő imanap keretein belül, melyet a június 20-hoz eső legközelebbi vasárnapokon tartanak meg. 2014-ben ez a nap június 22-re esik. Az imanapon megemlékeznek azokról, akik egy méltóságteljesebb élet reményében, életüket vesztették az Európa felé vezető úton.

Vasárnap emlékezünk a menekültek világnapjára - evangelikus.hu

A bevándorlás ügyében a magyar kormány véleménye az, hogy az EU-n belül biztosítani kell a munkaerő szabad áramlását, az unión kívülről érkező bevándorlást azonban le kell állítani, jelentősen le kell fékezni - fejtette ki a miniszterelnök. 

Orbán: új korszakhoz új eszközök kellenek - hirado.hu

 

Valójában azt kellett volna írnom, hogy ima VAGY forgatókönyv menekültáradatra. Mintha befejetett forgatókönyvet lehetne írni a szomáliai, eritreai, indonéziai, vagy más otthonaikat elhagyó kétségbeesett családok, férfiak és gyermekek életére?!

Az ENSZ Közgyűlése több mint egy évtizede nyilvánította június 20-át a menekültek világnapjává. A köztes időben az Európai Egyházak Konferenciája is elkötelezte magát, hogy templomokban, istentiszteleteken is emlékezzenek meg a menekültekről. Ebben az évben az imanap az elmúlt vasárnapra, június 22-re esett. A hírről, az ajánlásról több egyházi portálon is olvasni lehetett, de nem tudom, hogy hány egyházközségben emlékeztek meg azokról, „akik némaságra ítéltettek”. 

A bevándorlás szabályozásával, a „menekültstátusz” meghatározásával nemcsak Európa küzd. Ausztrália az elmúlt évben döntött arról, hogy az összes, főleg Indonéziából hajón érkező menekültet Pápua Új-Guinea felé irányítja. Érdekes módon az USA bevándorlási rendszerének megújítása már több éve a reform intézkedések között szerepel, ám a 11 millió illegális bevándorló jogi helyzetének rendezése ügyében – az Obama-adminisztráció markáns választási ígéretei ellenére –  a szkeptikus hangok erősödtek fel.

A kivándorlási hullámoknak minden évben megvannak a maga gyásznapjai. Elhagyni a családot, szembenézni egy-egy törzsi háború értelmetlenségével, már maga gyásznap. De amikor annak sokkoló látványával találkozik valaki, hogy a maga mögött hagyott gyászos hely hirtelen megelőzi és a tenger súlyos hullámai maga alá temetik, akkor mindannyiunk gyásznapot hirdethetünk. Olaszországban tavaly október 4-én tartottak nemzeti gyásznapot, amikor Lampedusa szigeténél 274-en vesztették életüket, mert a menekülthajó elsüllyedt. Az áldozatok között állapotos anya és gyermekek is voltak. S a listát lehetne még sorolni. Az eddig ismert adatok arról szólnak, hogy „1988 és 2013 októbere között 19 144 ember vesztette életét úton Európa felé, a legtöbben tengerbe, folyókba fulladtak, konténerekben, teherautókon vagy hajókon haláloztak el.”

A téma szinte megoldhatatlannak tűnő törvényi szabályozást, vagy inkább a jogi útvesztők garmadáját veti fel. Ráadásul az egész kérdéskör kiválóan alkalmas arra a szerepre, hogy nagy hévvel elmondott szakmai és politikai oldalak érdekei szerint, a populista közbeszéd igényei szerint (ki)használja a menekülteket, akikből így másodszor, harmadszor vagy sokadszor lesz áldozat.

Az erkölcsi kérdésekben egyformán érintettek vagyunk. A menekültekért való ima éppen azt szólaltatja meg, hogy le tudjuk győzni az érdektelenséget, hogy megtegyük, amire lehetőségünk van. Ha csak a magunk világát féltjük, ha csak a politikai vagy éppen humanitárius (még ez is kevés!)  aspektusokat látjuk magunk előtt, ha csak a kiválasztottak részesei a szocilás védelmi rendszernek, akkor az egész emberhez való viszonyt veszítjük el.
A menekültügy már jó ideje használja  az un. komplex megközelítést, de mintha az is csak szeletekre tudná szedni a kérdéskört. Persze nem kevés az sem, hogy a menedékhelyek minőségére több pénzt fordítanak, hogy a gyerekeknek biztosítják a jogot, hogy valamilyen oktatásban részesüljenek. De ki szeret, akar menekülttáborban élni?

Olyan sokféle módon zárjuk magunkat táborokba: vannak a kivándorlók és a bevándorlók, a menekültek és a hatalom birtokosai, a hazaárulók és a hazafiak, a törvényt követők és törvénytelenek... S ott vannak a győztesek és az áldozatok. Úgy látom, hogy elérkezett az idő a szekuláris megszentelésére. Többet kellene a másik emberről gondolnunk...

Aki szolidáris tud lenni a másik emberrel, még ha valaki vagy a közbeszéd a potenciális áldozat szerepét osztotta is rá, képessé válik arra, hogy meghiúsítja a szakrális erőszakot. A mentalitást, hogy „te megérdemled!”. A bevándorlás témájának sokféle szintje van. Ennek egyik vektora, amelyet Orbán Viktor a V4 - Európa növekedési motorja című konferencián a bevándorlóktól való szorongást a bevándorlás és a képzett munkaerő összekapcsolásával szelídített édes testvérekké. Itthon is, külföldön is egészen más kategoria az, akinek piacképes nyelvtudása, szakmai gyakorlata és tehettsége van. A lényeg, az evangéliumi többlet nem itt dől el, hanem például a debreceni menekülttábor szomszédságában, vagy a tunéziai kikötőben. Hiszem, hogy Jézus azt akarta elmondani tetteivel, hogy ne legyen több áldozat. Ő maga is előszeretettel idézte Hóseás próféta könyvét: „Szeretetet kívánok és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatot.” (6. 6. vers)

A senki földjén, a fájdalmas valóságok között a törvény védelme kevésnek tűnik. A törvény nem tudja megvédeni a törvényen kívülit. Hamvas Béla gondolata is ezt erősíti: „A nemkeresztény világ a törvényen és az ismétlések szabályosságán nyugszik. A keresztyén világot a kegyelem meghökkentő betörése tartja fenn. A törvény embere a szabály embere. A kiszámítható. A karakter. A szám. A szabadság embere az infinitezimális szubjektum. A kiszámíthatatlan. A szabad. Életem legnagyobb erőfeszítése, hogy az örök ismétlődések körét parabolává tudjam szétfeszíteni.” (Unicornis)