A zuhogó eső dacára több mint száz szoptatós anyuka vonult a Nyugati téri McDonald's-hoz pénteken, hogy nyilvánosan megetesse a kisbabáját. A flash mob előzménye az volt, hogy két nappal korábban a gyorsétterem biztonsági őre kitessékelt egy kismamát, amiért ott szoptatta meg a gyermekét.
Olvasom, hogy mi történt a Nyugati téri Mekiben, és olvasom az anyukák reakcióját is, a villámcsődületet másnap ugyanitt. Értetlenkedek szegény biztonsági őr reakcióján, és derülök a csattanós válaszon, miközben próbálom kitalálni, mit gondolhatunk erről az egészről.
Apukaként az anyukákkal értek egyet, leginkább azért, mert egy kisbaba szoptatása nem magamutogatás, hanem étkezés. Nem tudom, bárki az olvasók közül átélte-e már azt, milyen, amikor egy kisgyerek, egy csecsemő, egy bébi éhes? Ha valaki még nem tudja, vagy már nem emlékszik, annak elárulom. Az egy dolog, hogy én nyűgös és feszült vagyok, ha nem eszek időben (gondolom, leesik a vércukrom), de én legalább –felnőttként- nem ordítok szakadatlan. Ha azonban egy kisgyerek, egy csecsemő éhes, és nem kap időben enni, akkor ott konkrétan leszakad az ég. Mindegy, hogy éppen a buszon ülsz, vagy a másik gyereket viszitek különórára, mindegy, hogy a szomszéd átjött vendégségbe vagy éppen éjjel kettő óra van, ha egy gyerek éhes, akkor eszik. Pont. Jobban teszed, ha nem kísérletezel azzal, hogy nem adsz neki enni, mert úgy érzed, hogy alkalmatlan a hely és az időpont. Ő ezzel nem tud foglalkozni. Ha nem eteted meg időben, konkrétan kitör a világháború: felhúzza magát, ordít, folyik a könnye, a taknya, nincs az a sípolós játék, viccesbe forduló apuka, Alma együttes, amelyik megnyugtatná. Higgye el mindenki: nem túlzok. Lehet persze pár percet valahogy nyerni, de egy kicsi baba alapvetően nem tud várni. Éhes, sőt, az életéért küzd. Persze, ahogy nőnek, úgy válnak napról-napra rugalmasabbá, és higgye el mindenki, az anyák nagy része próbál odafigyelni arra, hogy a megszokott környezetben szoptassa a gyermekét, hiszen ez mégiscsak egy intim zóna, bármennyire is egy sima étkezésről beszélünk. De van olyan, hogy megcsúszik az ember, és olyan is, hogy akkor, amikor mi akarjuk, amikor szerintünk enni kellene a gyereknek, amikor alkalmas a hely és az idő, akkor nem eszik, de tíz perc múlva már sírva követel, mert rájött, hogy mégiscsak éhes.
Ilyen egyszerű ez az egész, nekünk pedig sokkal, de sokkal rugalmasabban kellene viselkednünk.
Egyfelől fel kellene fogni, hogy a szoptatás nem cicimutogatás. Éppen ezért nem bámulunk tátott szájjal. Nyilván mindig is lesznek, akik ilyenkor jót röhögnek, meg kíváncsiskodnak, velük nem szabad, nem is kell foglalkozni.
És persze vannak olyanok is, akik szerint ennek nem nyilvános helyen kell történnie, mert ez zavar másokat. Gondolom, ezt hihette szegény biztonsági őr is, ezért jelezte az anyukának, hogy itt azért ezt nem biztos, hogy kéne. Rosszul hitte. Nem is értem, kit, miért zavar ez az egész. Nem erkölcstelenség történik, csupán egy ártatlan dolog: anya és gyermeke esznek.
Mások szerint ennek azért nem szabad nyilvános helyen történnie, mert egy anya és csecsemője étkezése intim zóna. Igen, persze hogy az, ettől még, ha éhes a gyerek, etesse meg az anyukája, arról pedig nem ő tehet, ha valahol nincs elkülönített hely a számukra. Márpedig -és pont ez a lényeg- elég kevés az olyan épület, ahol erre lehetőség lenne, pedig kis odafigyeléssel, minimális átalakítással teljesen megoldható minden. Kórház/orvosi rendelő, hivatal, egyházi épületek, ezeken a helyeken mindenképpen szükség lenne elkülönített részre, ahol tisztába tehető, megszoptatható a baba. Vicces, ugyanakkor szomorú, hogy át lehet adni egy milliókért kialakított hivatalt úgy, hogy a kismamákra, gyerekekre egyáltalán nem gondolnak, miközben sok multinál mindez nem kérdés, gondolok itt pl. az IKEA-ra, amelyik kifejezetten odafigyel rájuk, annyira, hogy még a férfi mosdóban is van pelenkázó (gondolván arra, hogy apa és kisfia jöttek az üzletbe), sőt, ha emlékeim nem csalnak, a depo területén is van baba-mama szoba.
Az egészről még annyit, hogy az anyaság nemcsak annyiból áll, hogy flangálunk a gyerekkel, Mekibe járunk meg flasmobon, villámcsődületen védjük meg a szoptatós anyák becsületét. Apaként, férfiként azért írom mindezt, mert bizonyára sokan vannak, akik szerint ezek a nők, ahelyett, hogy csinálnának valami értelmeset, ilyen hülyeséggel vannak elfoglalva. Nos, nem tudom, hogy ha budapestiek lennénk, vajon ott lettünk volna ezen a villámcsődületen (gyanítom, hogy nem), mindenesetre arra tényleg jó volt ez az egész, hogy beszéljünk a családbarát helyek szükségességéről, azok hiányáról, gyerekről, odafigyelésről, egymásról, vagyis arról, ami mégiscsak fontos. Fontos, fontosabb, talán az egyik legfontosabb.
Hozzászólások