Bejelentette visszatérését Stuart Pearce. A 78-szoros angol válogatott labdarúgó az amatőr Longfordhoz írt alá 53 évesen.A Longfordot sokszor „az angol futball legrosszabb csapata” jelzővel illetik. A tizenharmadosztályban, egészen pontosan a Gloucester Northern Senior League Division Two-ban szereplő együttes mind a 18 meccsét elveszítette ebben a szezonban, 179 kapott és mindössze egyetlen szerzett góllal.

Anglia: 53 évesen visszatért a korábbi 78-szoros válogatott - nemzetisport.hu

 

Azért az mennyire jól hangzik, hogy „Gloucestershire Northern Senior League Division Two”, de tényleg! Nem is tudom, nálunk van-e olyan, hogy tizenharmad osztály! És ebben a tizenharmad osztályban is tök utolsó a Longford, százhetvenkilenc kapott és egy rúgott góllal. Ide szerződött ötvenhárom évesen Stuart Pearce, a Notthingam, a WHU és a Manchester City egykori kiváló játékosa. Azért ebben a hírben benne van ám minden, ami miatt szeretjük a focit. Nemcsak nézni, játszani.

Nem semmi lehet a Longfordban focizni. Nagyjából olyan, mint a Fifa ranglistán tök utolsó Tonga válogatottja lenni.

Miért húzza magára valaki minden hétvégén a Longford mezét? Miért vásárol futballcsukát, miért fut ki a pályára, az „egyetlen ember és a kutyája” elé, miért fizet valaki öt fontot azért, hogy százhetvenkilenc gólt kapjon a bajnokságban? 

Nem pénzért, nem dicsőségért. Nem zsíros szerződésért. A játék szeretetéért, mi másért. Mert focizni, játszani jó.

Már nem emlékszem nyilvánvalóan „játékos pályafutásom” kezdetére, csak arra, hogy a haverokkal-barátokkal mindig rúgtuk a labdát a ház előtt. A „ház”, ahol laktam, az én esetemben egy átlagos panel volt a sok közül, mi pedig, fiúk, a ház előtti placcon játszottunk. Keveseknek volt még akkor autója, ha pedig volt is, a ház előtt senki sem parkolt, így volt a szabad területünk a játékhoz, amihez nem kellett más, csak egy labda, és persze pár tégladarab, kapufáknak. Ha jó volt az idő, és rendben volt a lecke, többnyire fociztunk. Anyukám legnagyobb örömére én a lakásban is fociztam, meg az erkélyen, és persze az volt a legnagyobb ajándék, amikor a tesi óra végén, vagy éppen délután kaptunk egy kis szabadságot, tíz percet, esetleg fél órát, és rohanhattunk a labda után. Olyan is megtörtént, hogy felső tagozatban reggel hétre elzarándokoltunk a suliba, mert a tesi tanárunk kinyitotta a tornatermet, így nyolcig még focizhattunk. De arra is emlékszem, amikor teológusként Kárpátalján jártunk, egyik alkalommal meglehetősen korán, talán reggel fél hatkor felkeltünk, hogy tudjunk még egy jót focizni, mielőtt kezdődik az istentisztelet. És igen, az évfolyamunknak volt a teológián is csapata, abszolút bajnokok voltunk, legyőzhetetlenek, mi, a Chireq Magnum, bizony ám! Talán az sem véletlen, hogy „kétlányos” apaként természetesen focikaput vettem a kertbe, a lányaim cseleket akarnak tanulni, és természetesen a kisebbik lányom focizik, és az is egyértelmű, hogy a fiúval is gurítjuk a labdát ….Ez tényleg olyan, mint a szerelem, nem lehet kigyógyulni belőle, de nem is kell. Mert játszani jó. 

Nem is tudom, más motiválhatta-e komolyan Pearce-t, hogy visszatérjen, hogy éppen a „Gloucestershire Northern Senior League Division Two”. Azt mondja, várja már a közös munkát Nick Dawe menedzserrel, és azért mondott igent a megkeresésre, hogy segítse a tehetséges fiatalokat álmaik valóra váltásában. Számomra ebből az mindenképpen kitűnik, hogy Pearce élvezi, amit csinál, ami évtizedek alatt a munkája volt. Gondoljunk bele, egész élete a fociról szólt, profi játékosként kiváló csapatokban játszott. Éppen megutálhatta volna, kiéghetett volna, vagy éppen egy elhízott, lelassult emberként anekdotázhatna a sarki kocsmában a régi szép időkről és szidhatná a rendszert, ő ehelyett azt teszi, amit mindig is szeretett: focizik, hogy egy amatőr kiscsapatot feljebb juttasson, hogy inspirálja a fiatalokat, hogy örömet okozzon azoknak, akik elmennek a meccsre. 

Csudába is, rég nem fociztam. Persze, az idő, meg a gyerekek, gyülekezet, egyébként is futni járok, és egyébként sincs kivel. Nincs csapat, a lelkész kollégák elfoglaltak, idő, gyerekek, gyülekezet, egyébként is hol, meg hogyan. Kifogás persze az egész, ha nagyon akarnánk, ezt is meg tudnánk oldani, mint annyi minden mást. Ki tudja, talán abban is segítene, hogy jobban megbecsüljük egymást, hogy élvezzük, amit csinálunk, hogy még nagyobb örömmel és alázattal tegyük a dolgunkat.

Egyébként szeptemberben a Longford még játékosokat keresett. Ha valaki esetleg kedvet kapott, keddenként fél hét és este nyolc között van edzés, érdeklődni a 07969 827019 számon lehet :) :) Sok sikert! 

(Most, hajnalban olvasom a hírt, hogy a magyar válogatott csatára, Németh Krisztián a Sporting Kansas Cityből Katarba szerződött. Némó az USA-ban újra felépítette magát, hosszú évek után újra élvezet volt nézni a játékát, aztán egy sikeres szezon után elszerződik a sivatagba, üres stadionokba, nyilván csillagászati összegért. Ennyit a játék öröméről…)