„Ateisták: mi az az egy dolog, amit csodáltok a vallásban? Hívő emberek: mi az az egy dolog, amit csodáltok az ateizmusban?” – szólt egy izgalmas felhívás a Redditen a napokban. A válaszok pedig egészen szívbe markolók és példaértékűen békések voltak, mindkét oldalról.

„NEKIK NEM KELL LEHUNYNIUK A SZEMÜKET. ŐK A SZÍVÜKKEL HISZNEK” – HÍVŐK VS. ATEISTÁK - wmn.hu

 

A Reddit nevű közösségi oldalon – melyről, bevallom, eddig nem igen hallottam – készült egy felmérés. A felhasználókat a következő felhívással szólították meg: „Ateisták: mi az az egy dolog, amit csodáltok a vallásban? Hívő emberek: mi az az egy dolog, amit csodáltok az ateizmusban?” Nem tudom, hányan és mit válaszoltak. Azt sem, hányan érezhették úgy, pontosítani kellene a kérdésfeltevést. Milyen vallásról van itt szó és mit is értünk a hívő emberek elnevezés alatt? Vajon egyértelmű, hogy a keresztyénekre és a keresztyén hit képviselőire gondoltak?

Annak ellenére, hogy én magam – ha csak a kérdéssel találkoznék -, nem tudnék egyértelmű igennel válaszolni, mégis, abban a cikkben, amelyet Fiala Borcsa írt és amely a wmn oldalon jelent meg, úgy tűnik, hogy igen, ő a keresztyénekre gondolt. Persze, rögtön az elején egyértelművé teszi, hogy ő nem tartozik közéjük. Ő nem hívő ember. Annak ellenére sem, hogy katolikus egyetemre járt. Nehezen is lenne érthető, ha ez a kettő együtt járna. Önkéntelenül is az a vicces bölcsesség jutott eszembe, amely arról szól, hogy senki nem lesz hamburger attól, ha a McDonald’s-ba jár és keresztyén sem attól, ha templomba jár. Ezek szerint hívő sem, ha katolikus egyetemre jár - bővíthetjük a sort ezzel az újabb megállapítással.

A cikk írója mégis felfedez értékeket a vallásban (bármelyikre gondoljon is), ezek közül kiemelten fontosnak tartja a másik ember tiszteletét és elfogadását, különösen akkor, ha a másik véleménye, nézete pontosan ellenkezője annak, amit valaki képvisel. Ennek megfelelően részesíti apró vállveregetésben azokat a hozzászólókat, akiknek megjegyzéseiből válogatva született meg írása. Ők azok, akik dicséretre méltóan írták le véleményüket, fogalmazták meg gondolataikat, hiszen azok nagyon békések, indulatoktól és gyűlölettől mentesek voltak. Mindkét oldalról. Ateisták és hívők egyaránt úgy viselkedtek, ahogyan illik. Nem tudom, Fiala Borcsa milyen szópárbajoknak volt győztese vagy vesztese, de nekem úgy tűnik, mintha ritkán találkozott volna még hívő és nem hívő közötti olyan párbeszéddel, amely során úgy beszélgetett a két ember, ahogyan az egyébként elfogadott. Mintha az egymásra üvöltés, egymás túlharsogása, vöröslő arcok, ökölbe zárt kezek kísérnék általában a két oldal találkozását. Nem gondolom, hogy ez így van, mint ahogy az sem, hogy egy hasonló légkörű találkozásban, beszélgetésben lehetne közeledni a másikhoz, közösen előrébb jutni a gondolkodásban.

De nézzük meg azt is, milyen válaszokat, véleményeket választott ki a cikkíró! Melyiket találta érdekesnek, elgondolkodtatónak, meghatározónak!

Hogy mit csodálnak az ateisták a hívőkben? Elképesztően gyönyörűnek találják a vallásos zenét, azokat az énekeket, amelyeket a hívők énekelnek. Csodálják a templomokat is, amelyeket a keresztyének pénzt és fáradságot nem kímélve emeltek. Értékelik, hogy képesek hinni, hitük óriási nyugalmat ad nekik. Ráadásul a hívők képesek úgy hinni, hogy nem tesznek mindent hihetővé számukra. Nincs szükségük logikus magyarázatokra, bizonyítékokra. A szívükkel hisznek. Csodálatra méltó az is, hogy képesek hinni a túlvilágban. Amikor elveszítik szeretteiket, vigasztalja őket hitük, mely szerint újra találkozhatnak majd velük. Kritikai hangokra is felfigyelhetünk azonban a válaszokban. Úgy tűnik, mintha olyan kép rajzolódna ki a hívőkről, mely szerint ők nem mernének megfogalmazni és kimondani kételyeket, nem lenne bátorságuk ahhoz, hogy kérdezzenek, egyszerűen csak elfogadnak mindent, ami hitük tartalma és hisznek. Valamint a templomba járók közül többen nem tesznek eleget a szegényekért, gyengékért, elesettekért. Pontosan ezt csodálja ugyanakkor számos hívő az ateistákban, valamint azt, hogy minden külső és belső kényszer, kényszerítés ellenére is tudnak jót tenni.

Miközben olvastam ezeket a válaszokat, azon gondolkodtam, miről is szólnak? Arról, amilyenek vagyunk valójában mi, hívők (annak ellenére, hogy nem lehet általánosítani) vagy arról, amilyeneknek lennünk kellene, amit elvárnak tőlünk? Én az utóbbi felé hajlok. Mert olyan kép rajzolódik ki előttem a válaszok alapján, hogy az a jó keresztyén, aki csendben, feltűnés nélkül éli a maga életét. Hitét, meggyőződését megtartja magának, belül éli meg. Visszahúzódik az élet dolgaitól, a nehézségeket, próbákat, bajokat úgy vészeli át, hogy hite kapaszkodót, vigaszt jelent számára. Mindent elfogad, mindenbe belenyugszik. Nem kérdez, nincsenek kétségei, kételyei. Addig nem is fog senkit zavarni, nyugtalanítani, elgondolkodtatni ez a fajta hívő élet, amíg nem jövünk ki a sokszor magunk által is felépített falak mögül és nem mutatjuk meg, kik és milyenek vagyunk valójában.