A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) a Magyar Olimpia Bizottsággal (MOB) egyeztetve jelzi aggályait a nemzetközi szövetség (UWW) vezetésének és megvizsgálja az esetleges jogorvoslati lehetőséget a Lőrincz Viktort sújtó bíráskodás miatt. 

Aggályait fejezi ki a Magyar Birkózó Szövetség - mandiner.hu

 

Elnézésedet kérem, kedves Attila, hogy korszakos soraidat kölcsönvettem egy rövidke reposzt erejéig, de pont a „Két hexameter” jutott eszembe, amikor láttam-hallottam az olimpiai bronztól bírói támogatással megfosztott, zokogó Lőrincz Viktort, és amikor olvastam a Szövetség közleményét. Még hogy a sport, az olimpia, a „gyorsabban, magasabbra, erősebben” eszméje az egyetlen, amely motivál sportolót, bírót és sportvezetőt egyaránt…pedig én azt hittem, hogy csalni, lopni nem szabad. 

Annak ellenére írom ezt, hogy az olimpia, a sport mégiscsak a legszebb, legnagyszerűbb pillanatokról szól: nagy győzelmekről és váratlan bukásokról, megvalósult és szertefoszlott álmokról, magyar érmekről, világcsúcsról, sportszerűségről, emberi nagyságról. Ahogyan Hosszú Katinka világcsúcsot úszik, ahogyan Imre Géza veszít, ahogyan Usain Bolt vagy Wayde van Niekerk beér a célba, ahogyan az 5000 m-es női síkfutás egyik elődöntőjének résztvevői egymást segítik – az olimpia legszebb pillanatai ezek, azt hiszem, ilyen pillanatokért érdemes sportolni, vagy csak nézőként szurkolni. 

Rióban azonban ugyanúgy megjelent a sport árnyoldala is: bírói csalások, dopping, sportszerűtlenség. Az emberben óhatatlanul is felmerül a kérdés: megéri-e sportszerűen küzdeni, tisztességesen versenyezni akkor, amikor más tiltott szerek használatával, esetleg bírói segítséggel ér el kimagasló eredményt? 

Először a keletnémet sportolókkal kapcsolatban emlegettek doppingolást. Aztán a 88-as szöuli olimpián láthattuk Ben Johnson szédületes futását, 9:79-es világcsúccsal – mint másnapra kiderült, a kanadai vágtázó külső, tiltott segítséggel ért elsőként a célba. És persze tudunk a többszörös Tour de France győztes Lance Armstrong iparszerű csalásairól, az UEFA és a FIFA tagjainak megvesztegetési ügyeiről, a megvásárolt Európa-bajnoki vagy világbajnoki rendezésekről…fájdalom, de a sport, az olimpia az eszmén túl pénzről, hatalomról, befolyásról szól, ami azt is jelenti, hogy a kívánt eredmény érdekében néhányan bármire képesek. 

A kérdés persze kérdés marad: megéri mégiscsak becsülettel versenyezni – ha már egyszer úgysem rajtam múlik az eredmény? 

Azt hiszem: Igen. Akkor is igen, ha az ember naponta kap leckét abból, miért nem. 

Azért nem, mert sokan csalnak. Akár úgy, hogy doppingolnak, akár úgy, hogy egyéb segítséget felhasználva érnek oda a megfelelő helyre. 

Azért nem, mert szemesnek áll a világ, mert nem mindig a legjobbak nyernek. Mert nem elég egy kicsivel jobbnak lenned, ha le akarod győzni a nyilvánvaló hátszelet.

Azért nem, mert szép dolog eszmékre és elvekre hivatkozni, csakhogy ilyen nemes gondolatokra legfeljebb fair play díjakat adnak, dicsőségtáblát, hírnevet, életjáradékot kevésbé.

Nekem mégis igen. Egyrészt hiszem azt, hogy lehet becsületes munkával, tisztességes, sportszerű versenyzéssel eredményt elérni. Nem gondolom, hogy Szász Emese, Márton Anita vagy éppen Hosszú Katinka doppingolt volna, és azt sem, hogy Szilágyi Áronnak, Papp Lacinak, Balczó Andrásnak, Magyar Zoltánnak, Egerszegi Krisztinának bírói segítségre, szövetségi utasításra lett volna szüksége. 

Mégis igen, mert nem igaz, hogy a végső eredmény nem rajtunk múlik. Oda kell tennünk magunkat, meg kell tennünk mindent, ami tőlünk telik. Munka nélkül nincs eredmény, a munka előbb-utóbb megtermi gyümölcsét.

Azért is igen, mert bármennyire is a legszebb álom beteljesülése és a legcsodálatosabb ajándék egy olimpiai érem, a sport nemcsak érmekről, pénzről szól, de emberi tartásról, példamutatásról is, sőt: leginkább arról. Lehet csalni, hamis pénzen hamis csillogást vásárolni, dobogóra állni, veszít, aki így akar a legjobbak közé kerülni. 

Nem törvényszerű, hogy a jobbak, a sportszerűek, a tisztességesek győznek. Ám ettől még vesztesnek semmiképp sem gondolnám őket. 

Hozzászólások