A megosztott kisfilm Benjamin Franklin egyik idézetével kezdődik: „Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apróbb örömökből.”

Jánosi Ferenc alkotása, az „Elégedetlen” c. rövidfilm a fentebb írt idézetet veszi alapul és hívja fel a néző figyelmét arra a Bibliában is megfogalmazott alapszabályra, hogy: „Ne ítélkezz, hogy ne ítéltess.” (Mt 7,1) A tévesen megítélt életek vezetik oda a főszereplőt, hogy saját életét kevésnek és nehéznek lássa. 

A főszereplő 30 éves, tehát fiatal, egyedül álló, vagyis szingli, aki a saját keserűségeit tárja a nézők elé. Panaszkodik, mert neki csak biciklije van, és nem jár autóval, mint Kis Kele, akit mindennap lát elsuhanni a luxus autójában. Milyen jó az ő élete! 

Szóvá teszi Kovács Izéke állandóan megújuló ruhatárát és frizuráját. Elhangzik róla egy mondat, miszerint neki csak megszületni volt nehéz. Milyen jó az ő élete is!

Bezzeg a főszereplőnőé, aki 7 évig ápolt egy idős hölgyet, aki végül ráhagyta a házát, akinek mindennapja abból áll, hogy takarítja a kis lakást, hogy tiszta legyen és locsolgatja a nénitől megmaradt növénykét… Milyen szörnyű élet!

A film során belelátunk mindhárom ember életének egy szeletkéjébe és a végén megállapítjuk, hogy a legjobb élete mégiscsak a főszereplőnek van (hogy miért arra választ kapunk a kisfilm megtekintése után).

A film nem mond újat, mindössze annyi a célja, hogy megerősítse az emberekben azt az életérzést, amit olyan sokan már megfogalmaztak, mint pl.: Reményik Sándor a Csendes csodák című versében: „Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök…” vagy amit Benjamin Franklin is felismert és Számadása életéről c. művében hosszasan kifejt. 

Időnként annyira belekövülünk mindennapjainkba, hogy elfelejtünk élni és megélni mindazt, ami örömmel tölt el bennünket. Elfelejtjük és el is hagyjuk, mint Jancsi és Juliska az erdőben az élet apró örömmorzsáit. A nagy probléma ezzel az, hogy míg a mesebeli szereplők azért hagyták el, hogy később visszataláljanak, velük szembe mi azért hagyjuk el, mert észre sem vesszük őket, vagy ha igen, akkor kárnak és szemétnek ítéljük.

Kedves Olvasó, gondolkoztál már azon, hogy milyen rövid életet kaptunk ebben a földi létben? Számomra sokszor realizálódik az idő rövidsége és behatároltsága. Éppen ezért igyekszem megélni minden pillanatát. Keresem azokat a lehetőségeket, amelyek örömet hoznak vagy éppen azt, amiből tanulok, épülök. Nem mondom, hogy jól csinálom, de próbálkozom. S tudom, hogy sokan vannak még, akik ugyanezt teszik.

Sajnos, időnként az emberekben olyan mértékben felszívódik ez az üzenet, hogy átesnek a ló túloldalára és életük minden döntése a saját örömszerzésről szól. Figyelmen kívül hagyva a másik embert, családot, munkahelyet, társadalmat, mondván az én boldogságom a lényeges.  Számtalan helyen omlanak ránk ezek a bölcsességhegyek az internetről is. Óvatosan hát ezekkel az iránymutatásokkal! Ne veszítsük szem elől a célt!

Az élet szép, értékes, de (sokszor) mire megtanuljuk értékelni és „szervezni” megöregszünk.  

Egy kis segítség Benjamin Franklin tollából, hogy legyen még egy megoldás, hogy hogyan legyen teljesebb az életünk, és hogy még véletlenül se ragadjunk bele a hétköznapok rosszul beidegződött megszokásaiba:

„Úgy kívántam élni, hogy ne vétsek soha, s legyőzzem a természeti hajlam, szokás és társaság kísértéseit. Mivel tudtam, vagy legalább azt hittem: tudom mi jó s mi rossz, elgondolkodtam miért is ne cselekedhetném mindig az egyiket és miért ne kerülhetném el a másikat messzi. Azonban hamarosan látnom kellett, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Míg minden igyekezetemmel egyik hibámat tartottam szemmel, észrevétlen becsusszant a másik; a szokás rajtaütött a figyelmetlenségen; a hajlandóság néha erősebbnek bizonyult a meggondolásnál. Végül megbizonyosodtam afelől, hogy magammal kötött elvi megállapodásom, mely szerint az erkölcsösség egybevág legszemélyesebb érdekeimmel, nem elegendő ballépéseim megakadályozására; megcsontosodott rossz szokásokat kell letörnöm, majd jókat megszereznem és elplántálnom, mielőtt viselkedésem egyenletes helyességében megbízhatnék. E célból a következő módszert dolgoztam ki.
Tizenhárom erény címszavába gyűjtöttem mindazt, amit magam elé, mint szükségest vagy kívánatost tűztem, majd minden címszóhoz mellékeltem egy rövid utasítást az erény mibenlétéről. Az erény címszavai s a hozzá fűzött címszavak így hangzottak”
: (folytatás: idezetabc.hu)

Istentől jövő bölcsességet kívánok mindannyiunk életére és az örömmorzsák észrevételéhez!