2004-ben a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végzett egy felmérést a magyar lakosság hitéletével kapcsolatban. Ennek eredményeként kiderült, hogy a megkérdezetteknek több mint fele “a maga módján vallásos” — azaz nem a Biblia és Jézus tanítása szerint gyakorolja a hitét. A népesség több, mint 50%-a. Ez a nagy szám felvet azonban egy fontos kérdést.

A felmerülő kérdést megközelíthetjük racionális és hitbeli oldalról is. Vajon egy gondolati rendszerben megfelelő hozzáállás, ha nem objektív mutatóknak próbálunk megfelelni, hanem a magunk módján próbálkozunk? Mihez vezetne ez, ha pl. az érettségi követelményeinek valaki “a maga módján” próbálna megfelelni, majd a társadalmat kirekesztéssel vádolná, ha tovább erőlteti a lefektetett érettségi követelményeknek való megfelelést? Ugyanezt a kérdést feltehetjük a nyelvvizsgával, a KRESZ-vizsgával, az államvizsgával és sok egyébbel kapcsolatban is. El tudjuk képzelni, mennyire veszélyes, ha valaki a KRESZ-t “a maga módján” értelmezi és tartja be. Ezek után jogos a kérdés: vajon nem veszélyes, ha az élet egyik legfontosabb kérdése tekintetében a saját eszünkre és elképzeléseinkre támaszkodunk az objektív kijelentések helyett?

A maga módján vallásos – infaustus.wordpress.com

A cikkben felmerülő kutatási téma nem évült el ma sem. Bár 2004-ben vizsgálták a magyar lakosság hitével kapcsolatos nézeteket, de azt hiszem a százalék aránya csak nőtt mára. 

Olyan gyakran tapasztalható, hogy fogalmi zavar él az emberek fejében a hitről, vallásról és így persze, Istenről is. Pedig minden vallásnak vannak tanításaik, amelyek iránymutatóak. Sőt a kereszténységen belül is minden felekezetnek meg vannak a dogmáik, amelyek keretet adnak és elősegítik az egységes hit megértését és gyakorlását a gyülekezeti tagoknak/ híveknek. A probléma ott adódik, amikor egyesek egyénileg értelmezik a tanokat, sőt újakat hoznak létre, mert azok a saját olvasatuk szerint úgy igazak, ahogyan ők elképzelik. 

Végül is a világ is azt hirdeti, hogy légy önmagad, légy egyedi, valósítsd meg magadat! Ezeket az elveket miért ne lehetne akkor átültetni a hit világába?! Legalábbis csak ezt a gondolkodást tudom feltételezni azok mögött az elképzelések mögött, amikor összemossák a keleti vallások gyakorlatát a keresztény hitvilágban szokásos cselekedetekkel, vagy saját hitvilágot hoznak létre. Lássunk rá néhány példát, hogy mire is gondolok pontosan:

Képzeljünk csak el egy olyan világot, ahol a feng shui szerint rendezik be a lakást. Az elcsendesedésre vágyó ember keres egy csöndes sarkot, lótusz ülésben elhelyezkedik és meditálni kezd. Testedzésként pedig a jógát választja, mert arról azt mondják, hogy milyen jól megmozgatja az izmokat. S mindennek a tetejébe vasárnap elmegy templomba és imádkozik. Igazi szinkretizmus!

Aztán van olyan vallásos ember, aki a maga módján elképzeli, hogy van ott fent valaki. Neve nincs, csak tudja, hogy kell lennie ott valakinek/valaminek. Esetleg valami erő (dünamis), de valójában ő maga sem tudja megmagyarázni, hogy mi is az tulajdonképpen. Annyit tesz még hozzá, hogy ő nem hisz Istenben.

Továbbá vannak a fekete öves egyháztagok, akikben olyan erős a saját felekezetük iránt az elköteleződés, hogy már nem is Istenben hisznek, hanem az egyházban. Talán ismerős a mondat: Én (valamilyen felekezetű: reformátusnak, katolikusnak…) születtem. Senkit nem szeretnék megbántani és kiábrándítani, de ez a fajta gondolkodás nem éppen az Istenbe vetett hitről tesz bizonyságot. Értem én, hogy hűséges és ez becsülendő, de azért gondoljuk végig, hogy biztos, hogy jó irányba történik a hűség gyakorlása?! Mikor a felekezetek közötti vallásgyakorlaton összevesznek - Nem, nem a papok és lelkészek! Köszönjük, mi egész szép ökumenében élünk és szolgálunk és igyekszünk nem rálépni egymás tyúkszemére. Mondhatni tiszteljük egymás tanait. - hanem a gyülekezeti tagok /hívek. Ez a fajta „magam módján hiszek” hozzáállás még rombolóbb, mint az előző példák. A kizárólagos, csak az én „hitem” az igazi, burkolt megnyilvánulások idegenítik el az érdeklődő, de még bizonytalan tagokat. Gondoljuk végig alaposan, saját magunkat megvizsgálva, hogy biztos mindig nekem van igazam? 

Voltak előttünk okos emberek, akik olyan szépen megfogalmazták, hogy mi az igazság és azt hogyan érdemes cselekedetekben megjeleníteni. S ne féljünk azért, mert ugyanúgy kulcsoljuk össze a kezünket vagy térdepelünk le még az egyéniségünk nem sérül. Nem leszek rosszabb, ha beállok a sorba és ugyanazt követem, amit elődeink. Nincs azzal semmi gond, ha követem a már meglévő szabályokat.

 Van egy idézet, amely megfogalmazza, hogy Istennek nem az a fontos, hogy minden gyermeke egyforma legyen, hanem sokkal inkább az, hogy az egyéniségünket használva, erősségeinkkel szolgáljuk Istent: „Pedig a természetfeletti a természetesre épül, és a mi gondviselő Atyánk nem arra kér minket, hogy erőszakoljuk meg a természetünket, melyet egyébként is Ő ajándékozott nekünk, hanem hogy a meglevő jellemvonásainkat jóra használjuk, jó irányba fejlesszük. A kereszténység nem az önelnyomásról és az elfojtásról szól, hanem a jó irányba terelésről, arról, hogy megismerjük, majd a jó szolgálatába állítsuk temperamentumunkat. A Jóatya nem egyforma bábokat akar látni, hanem krisztusi személyiségeket, akik az Ő szeretetének más-más árnyalatát jelenítik meg. A mi Atyánk nem azt várja el tőlünk, hogy temessük be jellemünk forrását és fakasszunk egy másikat, hanem hogy az általa nekünk ajándékozott forrásból eredő folyamot helyes irányba szabályozzuk.

Van, akinek a lelke csobogó patak, van, akié áradó forrás, van, akié viszont hűvös kis ér. Ettől szép és gazdag a világ, és benne az Egyház. Különbözőségünkkel tudjuk csak felragyogtatni Isten szeretetének gazdagságát.”(Elvárások 2013/08/08)

Az idézet arra buzdít, hogy merjük az egyéniségünket belevinni a hitünk gyakorlásába, de kiegészíteném azzal,  hogy csak annyira bontsuk ki egyéniségünket, amíg az nem sérti a hit egységét és nem nőnek gondolataink, elképzeléseink a már meglévő szabályok felé. Ne féljünk beállni a sorba és ugyanabban és ugyanúgy hinni, ahogy előttünk már sokan!