Európa és a Trump kormányzat már nem színleli tovább, hogy tiszteli egymást. Az utóbbi két évben egy transzatlanti kitalálósdit játszottak velünk. Miközben mindenki tudja, hogy komoly problémák vannak, nyilvánosan azt kommunikálták a vezetők, hogy alapjaiban semmi sem változott. De a 2019-es Müncheni Biztonsági Konferencián a kitalálósdi véget ért.

Thomas Wright: A pillanat, amikor a transzatlanti kitalálósdi véget ért, The Atlantic, 2019. február 19.

 

Február 15-17. között tartották Münchenben az 55. biztonságpolitikai konferenciát. A hidegháború éveiben létrehozott éves rendezvény célja a NATO tagállamok aktuális biztonsági kérdéseinek sorra vétele. A konferenciára meghívott államok képviselőinek köre azóta folyamatosan bővült, mára nem korlátozódik csupán az Észak-Atlanti Katonai Szövetség tagállamaira. A legutóbbi müncheni értekezlet újat abban hozott, hogy most már senki sem takargatja tovább: az észak-atlanti civilizáció korábbi egysége – még ha az USA dominálta egység is volt – mára végérvényesen a múlté. Az „America first” trumpi választási szlogen többnek bizonyult egyszeri kampányjelszónál.

Wolfgang Ischinger, a konferencia levezető elnöke záróbeszédében elmondta, hogy több kritika érheti majd a vezérszónokokat amiatt, hogy a megoldások helyett a különbségekre és érdekellentétekre helyeztek nagyobb hangsúlyt. A cikk szerzője Mike Pence amerikai alelnök két évvel ezelőtt, ugyanezen a fórumon elmondott beszédét hasonlítja össze a mostanival, és aggasztónak tartja, hogy míg korábban a NATO tagállamok összefogását és annak történelmi eredményeit hangsúlyozta, addig idén jószerivel csak EU-val szembeni kritikákat fogalmazott meg az iráni atomalku, az orosz Északi Áramlat 2 kőolajvezeték vagy épp Venezuela kapcsán.

Merkel kancellár viszonozta az amerikai kritikákat. Irán megerősödéséhez szerinte éppen a váratlan hirtelenséggel bejelentett szíriai meghátrálása adta meg a legnagyobb lökést. Nem hagyta szó nélkül a hazánkra nézve is káros, német autókkal szemben belengetett amerikai védővám ötletét sem. Nagy derültséget váltott ki a hallgatóság körében, amikor idézte az amerikai indoklást: a német autóipar komoly nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az USA számára. A szerző idézi a Német Marshall Lapa vezetőjét, aki Merkel beszédéről így nyilatkozott: A kancellár ravaszul játszotta el azt a szerepet, amit az amerikai liberálisok régóta szánnak neki, a szabad világ vezetőjének szerepét.

De a helyzet korántsem annyira derűs, mint az Egyesült Államok biztonságára törő gonosz hűtőmaszkkal és elsötétített szélvédővel felszerelt Mercedeseinek és BMW-inek rémképe. Amíg az USA és az EU vezetői egyre kevesebb gesztust tesznek egymás felé, és egyre kevésbé palástolják egymás iránti kritikáikat, addig nem is egy, hanem rögtön két másik nevető fél kerül egyre jobb pozícióba: Kína és Oroszország. Akik nem késlekednek kihasználni a két egykori nagy szövetséges, az USA és Nyugat-Európa rivalizálását.

Innen, távolról egyre inkább úgy fest, az Európai Unió államai NATO tagként hasonló módon koreografált, patikamérlegen összerakott lépésrend alapján járják az USA valamint Kína és Oroszország között, ahogyan hazánk próbál lépegetni EU tagállamként az Unió és az orosz ill. kínai fél között.

Egy szó, mint száz, az ideológiai határvonalak nem igazán látszanak – már ha a fő nagyhatalmi motivációk hátterében vannak/voltak egyáltalán. Viszont a nemzetközi helyzet fokozódik. És ez most nem vicc.

Kompországként egy nagy uszályhoz kapaszkodtunk. Az Unió uszálya egyszer az Egyesült Államok, máskor, ha érdekei úgy kívánják, egy-egy üzlet erejéig Oroszország vagy Kína felé lép párat. A feszültség viszot egyre több nemzetközi találkozón egyre jobban kitapintható. Egy gyengülő Egyesült Államok és egy gyengülő Európai Unió a szemünk láttára kezd egyre komolyabb kakaskodásba egymással. Közben pedig Kína és Oroszország a katonai fejlesztéseikkel párhuzamosan egyre erőteljesebb külpolitikai célokat fogalmaznak meg. Itt, ezen a kis kompon mi pedig lassan elkezdjük dúdolni a 394. dicséret 2. verszakát: „Hullámok rémítenek mérhetetlen víz felett, s a habok közt szíved remeg, hogy sírod is ott leled..."