A Köztársaság téri pártbizottsági épület október 30-i ostromát követő eset jól mutatja, az írók 1956-os aktivitása mennyire összekapcsolta az „író” és a „reform” fogalmát még az egyszerű emberek fejében is. Az egyik elfogott fiatal ÁVH-s, a meglincseléstől félve, váltig bizonygatta a nemzetőröknek, hogy ő író, ettől remélve, hogy megmenekül a felkelők bosszújától.
Wikipedia.hu
A negyvenes évek végén a szovjet típusú önkényuralom bevezetése az irodalompolitikára is rányomta bélyegét. Az alig csak megalakult Írószövetségből a nem-kommunisták nagy részét kizárták, a szövetséget átszervezték, s felülről, a minisztériumból mintegy kézi vezérléssel irányították. Ma már groteszk viccnek tűnik, de olyannyira egy az egyben alkalmazták a gazdaságban bevezetett módszereiket a kultúra területén is, hogy az írók között bevezették a munkaversenyt.
Mi volt a mézesmadzag? A reménység, hogy a „hibák kiküszöbölése” után meg lehet teremteni Magyarországon egy kimondottan nemzeti típusú, nem a Szovjetunió által vezérelt pártállami rendszert, amely elsősorban népi és demokratikus. Ez a típusú idealizmus végig ott húzódik a forradalom alatti és a forradalmat követő nyilatkozatokban és publicisztikai írásokban.
1955. október 18-án az írók memorandumot intéztek a párt központi vezetőségéhez . Ebben tiltakoztak az állami szervezetek és funkcionáriusok úgymond „erőszakos” és „antidemokratikus vezetési módszerei” ellen. A kor légkörében ezeknek a vádaknak kimondása óriási bátorságot és másrészt a tűrhetetlenségig fokozódó elnyomást feltételezi. Felhozzák az Irodalmi Ujság vezetőségének többszöri leváltását, kötetek megjelenésének megakadályozását, illetve nyíltan kimondják, hogy előzetes cenzúra folyik bizonyos írókkal szemben.
A Petőfi kör a kovász szerepét játssza a forradalom előzményeiben. Déry Tibor felszólalása az egyik kiemelkedő pontja a kör által szervezett vitáknak, 1956. június 27-én éles és szellemes módon bírálja Révai „elvtárs” kultúrpolitikai működését. Csupán érzékelendő a parázs hangulat: A jegyzőkönyv megőrzi, ahogy egy női hang közbekiabál: „Megígérte, hogy tisztelettudó lesz!”, mire Déry így válaszol: „Megígértem, elvtársnő! Ez az állításom, hogy valaki nem ismeri a magyar valóságot, az becsületbevágó?” Hiába a politikailag szabadabb légkör ez idő tájt, sőt, a Nagy Imre árnyékkormányának nevezett külön csoportosulás, amelynek egyik fő támasza a Petőfi kör, a párt kemény szavakkal ítéli el a Petőfi kör tevékenységét. Külön kiemelik június 30-i határozatukban Déry Tibor felszólalását. Demagógnak, pártellenesnek és népellenesnek nevezik a vitákat lebonyolító szerveződést. Mikojan, aki „magyarszakértőnek” számított Moszkvában, egyenesen ideológiai és ellenzéki központnak titulálja a Petőfi kört, és a politikai erjedés fő bűnbakjának az értelmiséget jelöli meg. Visszatérve Déry Tiborra: az ellene lefolytatott kádárista per egyik vádpontja éppen a Petőfi körben elmondott júniusi felszólalása volt. És hogy az irodalom gonosz fegyver is lehet: a vádanyag tartalmazza a Szerelem című óriási erejű novelláját.
A forradalom alatt, illetve leverésének telében rengeteg patetikus, ujjongó irodalmi és dilettáns mű születik. Jobbágy Károly, Füst Milán, Sinka István, Dékány Károly, Ignácz Rózsa, Déry Tibor, Bárány Tamás üdvözli a forradalmat. Örkény István megírja Fohász Budapestért című vallomását, Fekete István imára szólít fel, Zelk Zoltán a feltámadás képét idézi fel a forradalom kapcsán. A BBC-ben november elsején Cs. Szabó László Krisztus áldozatához hasonlítja a forradalmárok vértanúságát. Nagy László decemberben megírja a forradalom egyik legnagyobb művészi alkotását, a Karácsony, fekete glória című költeményt.
Léleknek nem hozol békét
ó busa isteni angyal!
Vér-illatos a karácsonyfa,
– glória –
aggatva iszonyattal.
Foszforos tüzek emléke
perzsel, mint új pokolkör,
forog a város lángrózsában,
– glória –
csillagszóró ha fröcsköl.
Csillagig növő halálfa,
ragyognak vér-zománcos
gömbjeid – szemem fájva zendül
– glória –
a holtak homlokához!
Németh László a maga tépelődő alaposságával egyszerre patetikus és elemző. Egyedül ő az, aki félti az országot egy jobboldali, ahogy ő mondja „1920-as” visszarendeződéstől. „Még csak annyit láttam, amennyit a rádió s a vidéki események látni engedtek, s már ott állt előttem a veszély: a közeli, hogy a nemzet szent felindulásában a bosszúvágy sugalmazóira hallgatva olyasmit talál elkövetni, amit nem lehet többé jóvátenni, s a kissé távolabbi hogy mialatt a fegyvert fogott nép figyelme a szovjet csapatok kivonása felé fordul, az új pozíciók felé csörtető emberek, akik régi fényük visszatérését várják, megfelelő hadállást foglalnak el, s a forradalomból ellenforradalmat, 1956 magyar szabadságharcából holmi 1920-as kurzust csinálnak.”