aszály

Víznagyhatalom vagyunk, mégis mindössze a termőterületeink másfél százalékát öntözzük, s közben búsongunk az aszálykárok fölött. Idén becslések szerint négyszázmilliárdot is bukhat az ország a rendkívüli szárazságon

Aszály: víz van, de hagyjuk elveszni  -  fn.hir24.hu

Az elmúlt évezred utolsó századának a közepén, 1949-ben volt utoljára ilyen aszályos idő, mint most, aztán 1952-ben volt egy ismétlés ... Tudomásul kell venni, hogy a klímaváltozás itt van, ezt tökéletesen érzékeljük, amikor a víz jön be az országba, meg kell tartani, a talajvízszintet egyensúlyban kell tartani, a tározókat fel kell tölteni, mert csak így tudunk életben maradni.

Magosz: több mint 60 éve nem volt ekkora szárazság - hirado.hu

Eredetileg Afrikában élő, békésen táplálkozó szent íbiszeket fotózott munkatársunk a balatonkenesei strandon. A pár (vélhetően egy hím és egy tojó) a bokáig érő vízben kacsák és sirályok társaságában keresgélt táplálékot. ... A szent íbisz (Threskiornis aethiopicus) eredetileg Afrika Szaharától déli részén fordul elő, de Dél-Európában már vannak hasonló szökevény madarakból létrejött, elvadult populációk. Hosszú csőrükkel a sekély vízben keresgélnek halak, békák után, de fogyasztanak tojásokat, kisebb madarakat és rovarokat is. A Magyarországon megfigyelt madaraknak most ideális táplálkozóhely a sekély Balaton...

Afrikai madarak tűntek fel a Balaton partján - origo.hu

Egy hivatásos vadász szerint az élelemért körútra induló vaddisznó szárazság idején valóban máskor is feltűnhet a Balaton-parton...

Vaddisznó a Balatonban - veddamagyart.info

Szárazság van. Nemcsak a mezőgazdászok, a helyi gazdák mondják. Érezzük, tapasztaljuk mindannyian.

Nemrég megérkezett a hidegfront. Északi széllel jött, rezegtek-dőltek a száraz fűszálak az udvaron, hullottak az elsárgult levelek a fákról. Lassan besötétült az ég. Kitettem az esővízgyűjtőket, és várakozva néztem észak felé, hallgattam a távoli mennydörgést. A bőrömön éreztem, ahogy hűl a levegő. Aztán - órák múlva - kivilágosodott az ég, és a viharos szél megszelídült. A front megjött, az eső nem. Elkerült minket.

Mindenki panaszkodik - ahogy ez már nálunk szokás. A kertekben szinte minden elszáradt, amit nem öntöztek kitartóan. Némely gyümölcsfán alig van termés. Hát még a szőlő! Pedig abból van errefelé nem kevés. Sok tőkén meg sem nőttek a szemek, aprók és töppedtek. Idén mazsolát szüretelünk - mondják a gazdák keserűen tréfálkozva. A Balatonról már nem is beszélünk. A hullámok, amik a parti köveket szokták csapdosni, már régen behúzódtak a kavicsos homokon, búcsú nélkül elindultak délnek, Siófok és a Sió felé. Némi értetlenséggel vegyes csodálattal nézzük, ahogy az elszánt nyaralóvendégek becsattognak a cuppogó sárban, gyalogolnak kitartóan, hogy úszhassanak kicsit a tóban. Pedig ez az északi part... Aszály van. Hetek, hónapok óta.

Közben pedig régóta halljuk, hogy víznagyhatalom vagyunk. Ahogy a netes közösségi oldalakon terjedő "vicc" is mondja, miközben emleget változatosan gazdag szókincsű káromkodást és túrórudit, hogy ha leásol az otthonod 100 km-es körzetében és vizet találsz: magyar vagy. A szülőhelyem mellett a Szentkirályit palackozzák, a lakóhelyemtől nem is olyan messze a Theodórát. És bizony azt is megtapasztaltuk már e kis hazában, hogy mikor a tavaszi szél vizet áraszt, néha katasztrófális mértékben teszi. Folyók lépnek ki a medrükből, túlcsapva az ártereken, elöntve földeket, kerteket, otthonokat. Most akkor van vizünk vagy nincs? Néha van s néha nem? Néha fent, túl magasan is, s néha csak lent a mélyben? Emitt van, amott meg nincs?

A növények tehetetlenek, ha van víz, élnek, ha nincs elpusztulnak. Az állatok, amennyire tudnak, alkalmazkodnak. Afrikai, sekély vizekhez szokott madarak találnak otthonra a Balatonban, a vaddisznók lehúzódnak a szárazságban a tóhoz. Nemrég egy szegény pára bele is döglött. De mit tesz az ember?

Teremtettségünk nem csak adottság, de hivatás, küldetés is. A "hajtsátok uralmatok alá a földet": feladat. Több értelmünk és lehetőségünk van ezen a földön, ezzel a Földdel bölcsen élni, mint bármely más teremtménynek. De én többnyire csak sóhajtozást hallok-olvasok, amik leginkább a pénzről szólnak. 300-400 milliárdos az idei aszálykár, több, mint az úniós támogatások összesen. És milyen drága a víz! Aztán jönnek az összegek arról, hogy mibe kerülne az infrastruktúra fejlesztése, a vizek felfogása, az öntözés...

Nem értek hozzá, nem vagyok szakmabeli. De van, aki igen. Amit én tehetek, hogy felfogom az esővizet, mikor hull, és öntözök, mikor nem. A meghidegült, száraz levegőben, a lenyugvó nap narancsos fényében esténként tartom a slagot, és a kert végi kútban halkan zümmögő, régi kis szivattyú hangja mellett öntözök. Az esővíz langyos és selymes, de már rég elfogyott. A kútbéli friss, hideg és földszaga van. De nem fogy el. Még mindig újra és újra megtelik az öreg kút - mikor tisztították, mondták, hogy 2-3 forrás is zubog az alján, és táplálja.

Szóval öntözök, teszem, amit az ember tehet, hogy ami van, de nincs, legyen. Nem vagyok vízgazdálkodási szakember, csak egy lelkész a parókiaudvaron. Így aztán már azon gondolkodom, mennyi minden van még körülöttünk és bennünk, amit Istentől kaptunk, s mégsem a miénk. Mert mikor árad, józan gátat kellene neki szabni. Mikor jön, fel kellene ismerni, micsoda ajándék, s nemcsak akkor, mikor már elmúlt. Néha rádöbbenni, hogy ott van a "mélyben", a miénk, csak reménységgel fel kell vállalni a "munkát", hogy felszínre hozzuk.

Sóhajtozunk, panaszkodunk, kolduskodunk. Pedig akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van...