Az a verseny, ami a másikban érzelmi károkat okozhat, nem verseny, hanem emberkísérlet. A gyerekek versenyeztetésénél a felnőtt felelős azért, hogy a verseny tisztességes legyen, s ne legyenek érzelmileg legyőzöttek a végén.(...) Pólus Enikő szerint óvodában és kisiskolában a versenynek mindenképpen játékosnak kell lennie, csapatmunkáról szólnia és ne legyenek helyezettek sem. Mindenkit, aki aktívan részt vett, értékelni kellene díjazással. Beépíthető lenne egy csapatmediátor, egy olyan gyermek, akinek csak a bátorítás lenne a dolga. A nem jól teljesítőket pedig soha ne rekesszük ki. A nagyobbak már versenyezhetnek egyénileg is, de differenciáltan: mindenkinek „saját magához való” versenyre lenne szüksége, vagyis ne csak matematika- és versmondó versenyek legyenek... (…) Felnőttkorban minden munkahelyen van verseny. Ez motiváló erővel látja el a munkatársakat, kivéve, ha valaki versengő személyiség és mások lenyomásával, rosszindulattal és egyéb eszközökkel dolgozik.
Azt hiszem, egyre aktuálisabb ez a téma. És egyre többet kell beszélnünk olyan kérdésekről, mint amilyeneket ez a tanulságos írás is felvet. Pl. hogy hol húzódik a határ a versenyzés és a versengés között? Egy gyermek személyiségfejlődésében mikor tud a versenyzés egészséges hatást kifejteni? Aztán a versenyszellem egy közösség életében, működésében mikor motiváló és mikor tesz már több kárt, mint hasznot? És ami engem különösen is érdekel, hogy a társadalom globális nagy versenyében az egyháznak mennyire lehet és/vagy kell részt vennie, úgy, hogy közben saját identitását, küldetését, s a világtól sok tekintetben homlokegyenest különböző szellemiségét is meg tudja őrizni? Ma három kis történetet hoztam, egyet az óvoda, egyet az iskola, egyet pedig az egyház világából...
Óvoda. Ovifoci tornát rendeznek egy vidéki kisváros tornatermében. A lelkes apukák egymás után hozzák autóval nebulóikat. Mivel az akkor még 4-5 éves kisfiam nem tudta egyedül megkötni a cipőjét, „véletlenül” bent maradtam az öltözőben... Ha nem a saját fülemmel hallom, nem hiszem el... Az edző az első percekben még az esélyeket latolgatja... Hogy ő az előző tornán már látta ezeket a csapatokat játszani... Aztán következett a csapat-taktika... Ilyen kifejezések röpködtek a 4-5 éves gyerkőcök feje fölött, hogy emberfogás, területvédekezés, egész pályás letámadás... Majd személyenként elmondta, hogy kinek-kinek mi a feladata: Te húzd meg a szélt..! Te gyűjtsd össze a labdákat..! Te pedig ne engedd levegőhöz jutni az ellenfél csatárát..! Elkezdődik az első meccs... Az edző vörös fejjel üvölt... Ahogy még ebben a korosztályban lenni szokott, amerre gurul a labda, arra gurul 10-12 gyermek is egy nagy bolyban... Az én kis fiacskám, miután viszonylag gyorsan felmérte, hogy ő a labdához nem fog hozzáférni, fogta magát, s önfeledten, mint egy játékos kis csikó, elkezdett nyargalászni a hatalmas teremben, körbe-körbe...
Iskola. A sztárgyerek...Aki minden tantárgyban, minden sportágban és minden hangszeren a legjobb volt... Akit a szülők minden vetélkedőre beneveztek, minden versenyre elvittek, szinte minden hétvégén, Szombathelytől Miskolcig, legyen szó rajzpályázatról, történelemversenyről vagy diákolimpiáról. Akinek, amikor egy tanévnyitón az igazgató elkezdte sorolni azon tanulók neveit, akik szép eredményeket értek el egy-egy megmérettetésen, egy apuka bekiabálta, hogy Te maradj is ott kint, mert úgy is rólad fog szólni az egész ünnepség... Aztán eltelt néhány év... Annyit tudtam még a srácról, hogy leérettségizett, de az egyetemre már nem vették fel. Nem olyan régen találkoztam az édesanyjával, kérdem, mi van vele? Azt mondja, semmi... Egész nap ül a szobájában a gép előtt... Sehová nem jár, nem tanul, nem zenél, nem sportol...
Egyház. Egy vidéki lelkészismerősöm panaszkodott, hogy egyik kollégája halálra idegesíti a kérdéseivel... Valahányszor találkoznak, mindig megkérdi tőle, hogy nálatok mennyi volt a vasárnapi perselypénz...? Az éves egyházfenntartói járulék...? Mekkora összeg jön ki, ha 1 főre lebontjuk...? Mennyi pályázati pénzt tudott eddig „összegereblyézni”...? Hányan járnak templomba...? Hány főt tud mozgósítani egy-egy rendezvényre...? Igen, az egyház sajátos terület... Egyrészt maga is benne lüktet, pulzál a világ vérkeringésében, ahol eredménykényszer van, ahol csak a teljesítmény számít, ahol felül kell múlni a másikat... Ugyanakkor neki mégiscsak Jézust kell(ene) követnie és hozzá igazodnia, az Ő más lelkületéhez, sokszor fordított értékrendjéhez... Ahhoz a Jézushoz, aki egyszer azt mondta tanítványainak: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk.10, 42-44)