Állatkínzás miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen, mert a Fővárosi Állat- és Növénykert feljelentése alapján június 13-án egy látogató utcakövet dobott egy görög teknősre. A zuglói nyomozók kevesebb, mint 20 órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. A 28 éves V. Adélt előállították, kihallgatása folyamatban van, a nyomozó hatóság őrizetbe vételét és bíróság elé állítását tervezi.

Elfogták az állatkerti teknőst megölő nőt - index.hu

 

A megkövezés népszerű kivégzési forma volt a bibliai korban, olvasunk is róla több helyen a Szentírásban, legismertebb sztori talán a házasságtörő asszony „majdnem-megkövezése”. Bizonyára ma is alkalmaznánk, ha nem lennénk amolyan képmutató felvilágosult, kifinomult úri népség, s a Büntető Törvénykönyv nem büntetné. Mondjuk, ennek ellenére virtuálisan vagy verbálisan kövezünk ám, napi rendszerességgel lesújtunk, jogos, vagy annak vélt felháborodásunkat, frusztrációnkat, sebzettségünket ilyen módon levezetve.

Fogalmam sincs, mi kell ahhoz, hogy valaki agyonüssön egy állatot, különösen egy teknőst, aki nem rúgott, nem csípett, nem harapott, még csak nem is védekezett. Nem tudom, hogy visz rá a lélek valakit erre, különösen egy fiatal nőt, mint ahogyan azt sem értem, hogy a vele lévő férfi miért nem állította meg, vagy szólt rá, hogy ezt ne tegye? Vajon van ennek a nőnek gyereke? Mire tanítja? S mire tanították őt a szülei, hol szocializálódott, hogy ezt a mintát látta? 

Gondolom, remélem, a hatóságok jól végzik a munkájukat, a tettes megfelelő büntetést kap, s talán majd szakemberek is foglalkoznak vele, akik az agresszióját is kezelik.

Honnan az agresszió? 

Azt hiszem, bármi kiválthatja. Egy érthetetlen cselekedet, egy védtelen állat agyonverése, s az internet népe máris kövezne. S lehet, hogy ő is üt, gyereket, nőt, időst, vagy éppen őt ütötték vagy ütik, innen hát az indulat, a kövezés jogosságának megkérdőjelezhetetlensége.

Közlekedsz, s ledudálnak, öklöt ráznak, magyaráznak, ha nem indulsz elég gyorsan. Az autópályán tolnak le az útról űrsebességgel közlekedő, indexet, féket, szabályokat, Istent, embert nem ismerő versenyzők, vagy éppen előznek halált megvető bátorsággal, s te a veled utazó gyermekeid életéért remegsz.

Iskola, ahol a tanár a gyermeken éli ki agresszióját (régen fizikailag is, s volt gyermek, aki otthon kapta a párját, ki szíjjal, ki vasalózsinórral, hiszen a tanárnak mindig igaza van, a gyermeknek meg sose), s addig piszkálja, teszi nevetségessé, amíg a diák el nem menekül onnan.  (Tudok olyan iskoláról, ahol a tanár napi szinten piszkálta a kilenc éves kislányt, s gúnyolta, szólta le a gyerek ruháját, a szülei foglalkozását, s nem, nem a szocializmusról beszélünk, az eset napjainkban történt.) Iskola, ahol a diák, felfedezve a tanár gyenge pontját, addig tesz keresztbe, míg a tanár ki nem készül. Iskola, ahol a szülő ugrik rá a másik gyerekre, s húzza rá a vizes lepedőt, mert az a másik egyszer, talán egyetlen egyszer bántani merészelte (?) az ő édes, kicsi gyermekét. S innentől kezdve bármi történik, mindig ezt a gyermeket kell megtalálni. Csak ő lehet a hibás, csak ő tehette, mint ahogyan az is egyértelmű az ilyen fejekben, hogyha eltűnik valami, az osztályban lévő cigány, vagy éppen vidéki gyereket kell elővenni, hiszen köztudott, hogy „ezek” ilyenek. 

Munkahely, ahol látszólag előmenetelről, fizetésemelésről, sikerről, szól a verseny, s mi durva, vagy éppen kifinomult eszközökkel gyilkoljuk egymást: tönkrement életek, kettétört házasságok, infarktus, nem egyszer haláleset szegélyezik az ilyen versenypályát. 

Nem jól van ez így. 

Kain agyonütötte testvérét, s mi naponta Kainokká válunk, érthetetlen módon. 

Jó lenne inkább más utat választani, s meghallani azt, Aki így szól: „Békesség néktek!”