2019 szeptemberétől mintegy 1000, a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli kistelepülésen élő 7. osztályos kisdiák mellé szegődik „nagy testvérként” egy korban hozzá közelebb álló egyetemista mentor, aki a középiskola elvégzéséig heti rendszerességgel egyengeti majd a hozzá tartozó gyerekek pályáját. A cél, hogy a kistelepüléseken élő tanulók előtt is „kinyíljon a világ”, megismerjék lehetőségeiket, és szert tegyenek a hétköznapi élethez szükséges alapvető ismeretekre, amelyek révén jó esélyük lesz végül szakmát, hivatást találni maguknak. 

„A diákoknak valós példaképekre, jó mintára van szükségük!” – Szeptembertől indul a „Tanítsunk Magyarországért” mentorprogram - kepmas.hu

Augusztus végén megmutattam gyermekeimnek iskolavárosomat, Debrecent. Rengeteg élmény jött elő belőlem, amit több-kevesebb érdeklődéssel hallgattak... Aztán szeptemberben a nagylányom elkezdte középiskolai tanulmányait, otthagytuk a „nagy városban”, s most, hogy hétvégén először itthon volt, sokat mesélt az első benyomásokról és a várható nehézségekről... Ezért is örültem ennek a mentorprogramnak, melynek lényege, hogy egyetemisták – kormányzati támogatással – segítsenek a vidéki vagy éppen szociálisan rászoruló tanulóknak, már hetedikes kortól egészen a középiskola végéig! Hogy miért találom jónak ezt az újszerű kezdeményezést, ugyanakkor milyen veszélyt látok benne...?

 

 

Mindenek előtt egy olyan debreceni emlékemmel jönnék elő, amelyből az fog kiderülni, hogy ez a fajta mentorprogram nem is annyira mai találmány... Amikor középiskolások voltunk, a Debreceni Református Kollégiumban működtek olyan bibliakörök, melyeket teológus egyetemi hallgatók tartottak. Mindez nem csak abból állt, hogy heti egy alkalommal, egy-másfél órában magyarázták nekünk a Szentírást... Hanem inkább nagyon jó beszélgetések voltak ezek az alkalmak! A mi életkori sajátosságainkról, kérdéseinkről és problémáinkról, őszintén, bátran és szabadon... Mivel nap mint nap találkoztunk, (közös épületben volt a szállás és az étkezés is) ezen az egy órán kívül is sokat beszélgethettünk velük. Volt olyan teológus, aki kivitte moziba a kis csapatát, s utána megbeszélték a film tanulságait... Volt, aki gyermekotthon-látogatásba szervezte be a lányokat... S volt, aki „szívügyekben” is szívesen segített a gimnazistáknak jó tanácsaival, élettapasztalatával... Azt hiszem azért működhetett ez jól, mert részben felnőttként is tekinthettünk már rájuk, ugyanakkor közülünk valóknak is, hiszen tényleg csak néhány évvel voltak nálunk idősebbek. Mi felnéztünk rájuk, jól esett, hogy ők „leereszkednek” hozzánk, ők viszont még értették a mi nyelvünket és átlátták a mi kis világunkat...

Úgy gondolom továbbá, hogy nem csupán a nagyvárosba felkerülő, tébláboló, megszeppent falusi tanulóknak jelenthet egy ilyen program nagy segítséget, hanem azoknak is, akik nagyon is tudják, hogy mit akarnak..! Akik erős teljesítménykényszer és szülői elvárások alatt állnak, s akik kizárólag csak a tanulásra tudnak, mernek koncentrálni... Ilyen tanulók esetében az egyetemistáknak az lenne a feladata, hogy kicsit „ellazítsák” őket... Hogy megértessék és megláttassák velük, hogy nem csak iskolából és tanulószobából áll a világ... Hogy a mentorok minél szélesebb területeken ki tudják bontani a bennük rejlő tehetséget, érdeklődésüket, igazi önmagukat..!  A lányomnál is örülnék, ha hétvégente nem csak arról tudna beszámolni, hogy milyen elavul módszerekkel tanít a földrajztanár, hogy hányast kapott fizikából, s melyik nyelvvizsgát lenne érdemes letenni, hanem pl. hogy milyen jó volt a mentorával egy délutáni túrázás vagy éppen tereplovaglás közben beszélgetni ..!

Ami miatt viszont tartok, hogy vajon tényleg jól fog-e működni ez a mentorprogram, az nem más mint a pénz..! Hogy tényleg arra fordítanak-e minden forintot, amire kell...? Hogy minden számla és leigazolt dokumentum mögött biztos hogy a valóság áll-e majd...? Tudom, közhely, de Magyarországon vagyunk, a kiskapuk és a nagy trükkök országában..! Emlékszem, már egyetemisták voltunk, s egy újonnan nyílt pesti kaszinó úgy próbált reklámot csinálni magának, hogy minden szerencselovag, aki 5 dollár kötelező belépő zsetont váltott, kapott  5 dollárnyi zsetont grátiszba, amit le kellett játszani... Több se kellett az egyetemistáknak... Párokban mentek, az egyik rátette az egyik 5-öst a pirosra, a másik a másikat a feketére, így szinte – a zöld nullás kivételével – tuti volt az 10 dollár nyeremény, amit már ki lehetett hozni... 5 dollár be, 10 ki, a nyereséget pedig megfeleztük testvériesen...

Minden esetre a magam részéről szívből drukkolok, hogy ne legyen bukás ez a mentorprogram, mert nagyon nagy jó kezdeményezés, remek lehetőségek vannak benne, s biztos, hogy sokaknak – mentoráltaknak és a mentoroknak is! – jelent majd komoly segítséget!