A hírek szerint eltüntetik a kereszteket a muszlim bevándorlók kívánsága szerint az őket oltalmazó keresztény ingatlanokból Norvégiában. Ez Európa önkéntes önfeladása.

Norvégia a teljes önfeladás útján: Európától szabadítanák meg Európát - 888.hu

Az november 13-i merényletek miatti biztonsági okokra hivatkozva nem állítanak karácsonyfát a székesegyház elé. A fát és környezetét állandóan őrizni kéne, aminek költsége 60-70 ezer euró lenne.

Idén nem lesz karácsonyfa a Notre Dame előtt - 444.hu

Na, ez az a pont, ahol az ész megáll. A norvégok önszántukból el akarják tüntetni a keresztet azokon a helyeken, ahol a migránsokat elszállásolják, nehogy a kereszténység szimbóluma a befogadottak hitét sértse. Történik ez egy olyan országban, ahol a népesség túlnyomó többsége, „papíron” legalábbis, a norvég államegyházhoz tartozik. De ez a sokkoló keresztényietlenítés nem kirívó a mai Európában. (Nem véletlen, hogy a jelenség közéleti témává lett, s ezen a blogon is rendre előkerül. Tegnap Székely Attila kollégám írt egy remek posztot a norvég esetről.) A Notre Dame előtt nem lesz karácsonyfa. A keresztényietlenítés pontosan illeszkedik egy, a második világháború után fokozatosan meghatározó világnézeti trendbe, amelynek az a lényege, hogy a sajátosan értelmezett tolerancia, nyitottság, semlegesség, egyenlőség és pluralizmus nevében Európát meg kell fosztani a kereszténység még mindig jelentős szimbolikus jelenlététől is, mert az más nézeteket, identitásokat, érzékenységeket sért. A még megmaradt keresztény kulturális karakter brutális eltüntetése ma a szélsőséges iszlamisták érzékenységére tekintettel e hosszú folyamat betetőzése. Liberális és muszlim fundamentalizmus összekacsinthat. Szokás ilyenkor – teszem hozzá – okkal, egyedül és kizárólagosan az önmagát félreértő liberalizmust (merthogy a liberalizmus eredendően nem kereszténységellenes), a sokszor militáns politikai korrektség világnézetét vádolni. Magam is megtettem ezen a blogon nem egyszer. De mégis meg kell kérdeznem: e hosszú folyamatban, amelynek eredményeivel napjainkban vagyunk kénytelenek szembesülni, hol voltak a keresztények? Hol volt a keresztény öntudat? Hol voltak a kereszténység önvédelmi rendszerei?  Sehol sem.

Mert a szekularizáció következtében amúgy is marginalizált európai kereszténység nem jutott volna ebbe az agymosott tudati állapotba, hogy már önszántából felszámolja kulturális jelenlétének szimbolikus maradványait, ha lett volna benne annyi kurázsi, öntudat, hogy nem fogadja el, vagy nem tűri némán a „liberális” ámokfutást, azt a paradigmát, amely minden eszközzel azt üzente, hogy jövő, a progresszivitás előfeltétele az, ha Európa szakít a keresztény történeti örökséggel. Ez az üzenet ömlött minden lehetséges módon a „semleges állam”, a „tolerancia”, az „emberi jogok”, a „nyitottság”, meg ki tudja még milyen, amúgy tényleg fontos erkölcsi érték nevében. S miközben a „hivatalos” térből valóban kiszorult a keresztény szimbolika a semlegesség nevében, azonközben a szólásszabadság égisze alatt a keresztényietlenítés, a kereszténységtől való elidegenítés ideológiájának nehézfegyverei, a tudatformálás leghatékonyabb eszközei, mint például a film és a popzene jelentős része, a sztárkultuszba bújtatott misszió ontotta a démonizáló keresztény szimbolikát. A kereszténység pedig ezt bambán tűrte. 

Csak néhány példa, amelyekről ezen a blogon már írtam: Tarantino filmje, a Kill Bill, amelyben a kereszt jól látható módon ott lóg a film legocsmányabb figurájának nyakán; A svédországi Eurovízió, amely egy, a házigazda országot bemutató kisfilmben azzal kedveskedik a nézők tízmillióinak, hogy röhigcsél a svédek kereszténységén; Madonna koncertkörútja, amelynek központi színpadi eleme a kereszt, a keresztények számára blaszfémia-közeli jelenetekben; David Bowie The next Day c. dalához készült videó, amelyről komoly erőfeszítésembe kerülne azt gondolni, hogy nem sért keresztény érzékenységeket. De ennyi elég is, a példák száma úgyszólván végtelen. És akkor még nem beszéltünk a médiumok egy jelentős részéről, amelyek hivatásuknak tekintették, hogy a keresztény szimbolikát használva a kereszténységet lejárassák.

Csak úgy mellesleg, hol van az a nemzetközi tekintélyű keresztény intézmény, amely számon tartaná, feldolgozná, és a nemzetközi közvélemény számára hozzáférhetővé tenné azon kulturális termékek adatbázisát, amelyek a kereszténység érzékenységét sértve használják a keresztény szimbolikát? Hol voltak a keresztény jogvédők?  Attól tartok, egy ilyen adatbázis megdöbbentő lenne. Vagy hol van az a nemzetközi tekintélyű intézmény, amely a mai keresztényüldözéseket számon tartaná, feldolgozná és a világ közvéleménye számára több nyelven elérhetővé tenné?

Európában természetesen nincs keresztényüldözés. De mégis, nagyon egyoldalú volt ez a „párbeszéd”. Mert míg „hivatalosan” ment itt a szöveg a toleranciáról, a nyitottságról, a tiszteletről, az állam  világnézeti semlegességéről, s ennek jegyében folyt a kereszténység kulturális maradványainak a felszámolása, addig a másik oldalon, a szólásszabadság eszméjére, valamint a magánvállalkozások „szentségére”, a művészetek függetlenségére hivatkozva, globális méretekben rendre előkerült a keresztény szimbolika, de még csak véletlenül sem pozitív kontextusban, hanem kifejezetten azzal a céllal, hogy a kereszténységet lejárassa, démonizálja, emberek tízmillióit a kereszténységtől elidegenítse, s az egyház tekintélyét aláássa. S ennek semmi köze nincs az egyébként mindig jogos egyházkritikához. Egész iparágak álltak rá arra, hogy a kereszténységet úgy mutassák be, mint valamiféle idejétmúlt, anakronisztikus jelenséget, a múlt itt maradt zárványát. Jó esetben a keresztény csak szimplán hülye, rosszabb esetben mentálisan beteg, legrosszabb esetben nettó fasiszta, rasszista, antiszemtia és nacionalista, aki egyfolytában valamiféle keresztény teokrácia visszaállításáról ábrándozik.  Így alakult ki ez a kettős, álnok játék, hogy miközben egyfolytában ömlött az „európai értékekre”, a „semlegességre” való hivatkozás a hivatalos politika részéről, azonközben a kereszténység tudatos támadása és lejáratása a kultúra „független” szektoraiban megengedett volt. Abszurd módon, miközben itt látszólag mindenki borzasztóan figyelt mások érzékenységére, addig valahogy a keresztyénség érzékenysége nem számított. 

Most olvasom, hogy az idén a Notre Dame előtt nem lesz karácsonyfa biztonsági okokból, mert a védelemre nincs pénz. És még ezt el is hiszi valaki? Köszönet a szélsőséges iszlámnak, Európa szekularizációja immár kiteljesedhet, s a kereszténység még szimbolikusan megmaradt, bosszantó kulturális jelenlétét is fel lehet számolni. Innen nézve, amit a militáns politikai korrektség és liberalizmus elkezdett, majd a szélsőséges iszlám bevégzi.  Egymásra lehet borulni az Európa végleges keresztényietlenítése feletti örömben. Mert ugyebár nem kétséges, ha nem lesz kereszténység már a nyilvános kulturális szimbolizmus szintjén sem, akkor nem lesz, ami a szélsőséges iszlám érzékenységét sértené.  Nem dühíti fel őket a kereszt és a karácsonyfa látványa.  Az lesz ám aztán maga a beteljesült tolerancia!

Persze, ezt meg lehet tenni, hiszen nem vonulnak tömegek az utcára, a tudatformálás pedig igencsak hatékonynak bizonyult. Ezt a folyamatot hívják indoktrinációnak. Normatív önképpé vált keresztények milliói számára is a kereszténységről sugallt démonizáló kép és a kereszténységgel szembeni előítélet.  Elhitték önmagukról, hogy ma kereszténynek lenni valami olyasmi, ami szembemegy a kurrens, fősodratú világképpel, divattal, életérzéssel, szellemiséggel. Így szoktak le keresztények tízmilliói a templomba járásról, az egyháziasságról, s teljes ártatlanságukban nem vették észre, hogy ami velük történt, az kulturális karaktergyilkosság. Az indoktrináció eredményeként megszületett bennük a meggyőződés nélküli „modern” és „szabad” egyén, aki immár úgymond mentes a hagyományos tekintélyek hatalmától. A közösségből tömeg lett, a manipuláció szabad prédája.

Rendben van. Meg kell mondani, a militáns politikai korrektség hitvilága remekül tette a dolgát. Megszervezte, pénzelte, divattá, normatív tudattá tette önmagát. Csak közben hol voltak a keresztény öntudat védelmi rendszerei? Hol voltak a keresztény önvédelem intézményei, amelyek az egyház falain túl, „kifele” felvették volna a harcot? Nem voltak sehol, mert nincsenek.

A kereszténység néma volt. Vagy bedőlt az agymosásnak, vagy kompromisszumot kötött, vagy csak bambán tűrte az ellene elkövetett támadásokat, mert nem fogta fel, hogy mi történik vele. Én legalábbis nem tudok arról, hogy létrejöttek volna a kereszténység önvédelmi rendszerei, tekintélyes intézményei, amelyeknek felépített infrastruktúrával, szakmai háttérrel, anyagi bázissal pontosan az lett volna a feladata, hogy éppen az európai értékek, az emberi jogok, a tolerancia, az egymás iránti kölcsönös tisztelet nevében visszautasítsák a keresztyénség elleni nyílt vagy burkolt nemtelen támadásokat, s a kereszténységgel szembeni előítélet normává tételét. Minden egyes esetben. S félreértés ne essék: nem hitvitáról beszélek, hanem jogról.

A végeredmény pedig itt van. A félreértelmezett tolerancia, a nyitottság és a kölcsönös tisztelet hangzatos értékeibe burkolt tudatformáló misszió annyira sikeres volt, hogy a keresztény Európa már mindenkit tisztel, csak önmagát nem. A keresztény Európa keresztényietleníti önmagát keresztény segédlettel. Mert, hangsúlyozzuk, Európában nincs keresztényüldözés. 

Szegény norvég felebarátaink már önszántukból távolítják el a keresztet. Teljes jóindulattal. A franciák nem állítanak karácsonyfát a Notre Dame előtt. A folyamat végét még nem látni. Most már csak az van hátra, hogy karácsony ünnepét meg kellene szüntetni. De talán legjobb lenne a Notre Damot lebontani. Tényleg bosszantó lehet egy szélsőséges muszlimnak.  Sérti az érzékenységét. A folytonosan sulykolt ideológia a sajátosan értelmezett értékekről elérte célját. Az indoktrináció tökéletesre sikeredett. A végeredménnyel napjainkban szembesülünk. S a végeredmény azért is ez, mert ebben a hosszú, a második világháború utáni szellemi arculatot meghatározó folyamatban nem tudott megjelenni magas szinten szervezett, intézményesült formában a keresztény önvédelmi öntudat, amely a liberális indoktrináció hihetetlen erejét legalább gyengítette volna. Ilyenről nem tudok.

Ez a kereszténység gyávasága.

Hozzászólások