Aztán Hillary Clinton lépett az emelvényre. A hallgatóság hosszasan ünnepelte. "Tegnap este gratuláltam Donald Trumpnak, remélem, jó elnöke lesz minden amerikainak." Clinton hálát és büszkeséget érez a kampányért, amit folytatott. "Tudom, milyen csalódottak vagytok, mert én is az vagyok", mondja, de a kampány nem egy emberről, hanem egy országról szólt. "Az ország megosztottabb, mint amilyennek hittük." Az alkotmányos demokrácia mindennapos részvételt igényel. Másfél évig mozgósítottak mindenkit, hogy bebizonyítsák, az amerikai álom mindenkié, legyen bármilyen nemzetiség vagy kisebbség tagja. Mindenki az amerikai közösség tagja az országban, mindenkire szükség van.

Donald Trump az új amerikai elnök – hvg.hu

Minden elmondhatót elmondtak már politológusok, újságírók, gazdasági elemzők és hozzá nem értők erről a témáról. Gondolkoztam is, hogy írjak-e erről én, aki sem Amerika-, sem gazdasági vagy politikai szakértő nem vagyok. Vérmérséklet és várakozási beteljesedéseimről vallhatnék, de bevallom, hogy nem voltak. Amerika nagy ország, a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalmával rendelkezik, a róla való gondolkodás érdekes, de az, ami közvetlenül hatással van az életünkre, aligha látható.


És nem mellékesen megengedhettem azt a luxust magamnak, hogy a világ legnagyobb hatalmának legfontosabb eseményét a kívülálló érdektelenségével szemléljem. Sokkal izgalmasabb volt az a fajta médiahisztéria és gépezet működése, amelynek irányultságát a jelöltekhez való viszonyból lehetett leszűrni. Erről szeretnék beszélni, de előtte két fontos tényt rögzíteni, amit csodálok, amikor Amerikáról van szó: az egyik, hogy az elnökválasztás eredményének ismeretében a győztes azt mondja, hogy én minden amerikai elnöke szeretnék lenni. Az amerikai nemzet – mert létezik ilyen, ami a zászlóban és himnuszban testesül meg leginkább – mindennek fölötte van egy megválasztott elnök számára, Trump valami olyasmit is mondott, hogy nekem az első Amerika és az amerikai emberek. A másik, hogy a két nagy versenyző kölcsönösen tud gratulálni egymásnak, politikai korrektségtől függetlenül nagy gesztus az, hogy a vesztes gratulál a győztesnek, a győztes pedig a vesztes küzdelmét elismeri. És még egy mozzanat, ez utóbbi jó reményeket fűz az új elnök nemzetért végzett munkájához és felajánlja támogatását. Ez Amerika, ez, ami irigylendő és elismerésre méltó, és ebben Amerika, illetve a két esélyes jelölt most nem hazudtolta meg a demokrácia kultúrájának mítoszát.
Sokkal izgalmasabb az a mainstream média-mánia, amely elhitte magáról, hogy befolyásolni tudja az eseményeket. Amerikában a hagyományos médiafelületek, illetve a nagy médiabirodalmak a demokrata jelöltre tettek. Ha igazak a hírek, a kampányba az amerikai pénzvilág közel egymilliárd dollárt pumpált Hillary Clinton oldalán. Természetesen teljesen önzetlenül és a politikai korrektség jegyében. A másik oldalon viszont ott voltak azok a közösségi felületek, ahol az emberek így vagy úgy hangot adhattak véleményüknek. Az előrejelzések csődje pedig azok egyértelműségének áldozatává vált, mára elérkezett a demokrácia rendszere oda, hogy az emberek nem elhanyagolható többsége egyértelmű és tiszta véleményt csak a szavazófülkében formál. Különben hallgat személyes meggyőződéséről. Miért? Mert a stigmatizációt el akarja kerülni. A mainstreammédia vélemény formáló, de már nem kizárólagos hatalom. Ahogy hallgatja az ember az utólagos elemzéseket a ’68-as értelmiségiektől és azok szellemi utódaitól, egyfajta sértettség érezhető holmi intellektuális gőggel megspékelve, hogy a populus nem érti a demokrácia lényegét. A német ARD elemző műsorában egyenesen olyan klisék kerültek elő, mint demokrácia-deficit, rasszizmus, szexizmus. Erre replikázott az egyik női meghívott, hogy a német média nem volt más a választási kampányban, mint „Clinton Maschinerie”. Ami az amerikai közvélemény számára amúgy közömbös, az európai emberek számára ugyanakkor egy hamis képet közvetít a tengeren túlról, ahol nem a fehér ember győzelméről szólt a történet, hanem arról, ahogyan a politikai elit elszakadt a társadalmi realitástól.
Trump visszahozott egy fontos gondolatot a politikai közgondolkodásba: a nemzetet és annak értékeit. A nemzetet, mint identitás képző erőt, a globalizáció antipólusát és azt a közösséget, amely nemcsak átérezhető és megismerhető, hanem amellyel való azonosulás a lét egyfajta biztonságát jelenti. Ez, ami minket is érintő izgalmas kérdés, hogy milyen jövő előtt is állunk itt Európában? Egy szupernemzet kulturális kavarodással vagy regionalitások nyelvi sokszínűséggel lesz a jövő Európája? Ez nem mindegy, miként az sem, hogy ebben miként jelennek meg az egyetemes keresztyén értékek.

Hozzászólások