Ezúton hitbeli és lelkiismereti kötelességünk jelezni, hogy a Köveskáli Református Egyházközség templomát hívei nem hagyták el, sőt a gyülekezet erősödik, valamint a Veszprémi Református Egyházmegye és a Dunántúli Református Egyházkerület tervei között szerepel az egyházközség, és a hasonló méretű egyházközségek megerősítése. A fesztivál befogadása is ehhez a szándékhoz kapcsolódik.

Közlemény - refdunantul.hu

Amikor az ördög kígyó képében trécselt ama első asszonysággal, fondorlatos féligazságokat állított. Csúsztatott, átszínezett, jelentős momentumokat kifelejtett. Nem mindegy, hogy egy fáról nem ehetsz, vagy egyetlen fáról sem ehetsz... A féligazság olykor rosszabb, mint a hazugság. Körmönfont, és tudatlanságot sejtet, pedig akár szándékos is lehet. Szándékos volt-e, vagy sem a különböző hírportálok féligazsággal tündöklése Köveskál kapcsán? Nem tudom. S most nem is érdekes. Sokkal izgalmasabb a féligazságokkal megsértett, de meg nem szégyenült másik fél reakciója, a közlemény hírül adása.

Miközben olvastam éreztem a köveskáli templom hűvös levegőjét, ami forró nyári táborozáskor az úrasztala körül rajzoló, festő, barkácsoló gyerekeknek is nagyon jól esett; eszembe jutott a fehér hunokról szóló előadás, amit a karzat alatt üldögélve hallottam; felidéztem magamban a szelet, ami a templomtorony előtti szégyenkőnél süvített legutóbb, amikor megálltam fényképezni; a fényképezés máris kapcsolta emlékeimből a neten keringő bedeszkázott templombelsőről készült fotót kommentjeivel együtt; s végül tudom, hogy bár néhány éve pásztorát temette a gyülekezet, ma is szolgál ott lelkész. Jóllehet, valóban nem tömött padsorokban szűkölködik a gyülekezet vasárnaponként a szép jövőt remélő méretekkel bíró templomában, mégsem halott.

A fesztivál szervezőit hősként feltüntető sorok írója az egyház kapcsán merő tudatlanságban van. Persze az is lehet, hogy valaki más adott neki téves információkat, s ő nem nézett utána. Mindegy is. A lényeg, hogy semelyik élő gyülekezet templomát nem veheti át senki az egyházkerülettől. De hát a református egyház által használt kifejezések nem könnyűek az egyháztól és protestantizmustól távol élő füleknek. Hétköznapjaink tele vannak az alábbi agyalásokkal. Község és megye után hogy jöhet kerület, mikor az egy kisebb egység ma? A lelkész miért ír alá együtt egy gondnokkal, akit sokan úgy értelmeznek, mint egy házmestert? Hogy-hogy Dombóvár és Pécs nem Dunántúl, amikor az a Dunántúlon fekszik? Ha az ingatlan az egyházközség tulajdona egy alulról szerveződő egyházban, miért kell várni a szerződés jóváhagyására? Persze hogy egyházközség a falusi gyülekezet, na de egy városit csak nem hívhatnak egyházközségnek? Ó, jobb lesz helyette az egyházközösség kifejezés!

Egy konkrét egyházközség ügye kapcsán született meg a hármas nyilatkozat, de többeket érint. Majd kétszáz kilométerrel arrébb, épphogy pulzáló gyülekezetek tengerében fontos ez a közlemény nekünk is. Sok olyan templom áll felénk is, aminek gyülekezete ma létszámát tekintve árnyéka száz évvel ezelőtti önmagához képest. Egykézés és városra költözés egyaránt szerepet játszott a negyvenévnyi egyháztól elnevelés mellett. Mégis túlzásnak, sőt igaztalannak és bántónak találom azt a kifejezést, hogy híveitől elhagyatottak ezek a templomok. A meg nem születettek nem tudják elhagyni a templomot; egy másik településen életüket tovább folytatók hitüket tovább gyakorolják (pl. Kaposvár büssüi származású főgondnoka); a templomtól távolra sodródottakért pedig többféle eszközzel tevékenykedik a helyi gyülekezet. Korsajátosságként ez az örökségünk. De mi nem megszabadulunk ettől, és nem adjuk át templomunkat, HANEM keressük az eszközöket, amikkel kiutat találhatunk.

Fesztivál, jótékonysági alkalom, hazaváró találkozó... mind csak eszköz lehet, nem pedig cél. Ne akarjon túlnőni eszköz voltán, vagy ha mégis, akkor ilyen bölcs nyilatkozatokkal kérjük ki magunknak megvédve a mundér, azaz az egyházunk becsületét. (Sajnos létezik híveitől kényszerűen elhagyott templom, de oda lakosság híján nem is szerveznek fesztivált.)

Szeretem a 23. genfi zsoltárunk 3. versszakát, mert abban Szenci Molnár Albert fordításának köszönhetően egy kifejezés által hatalmas erő feszül, ami bátorít és megvéd az elkeseredéstől. Nem engedi, hogy gondolkodásunkban a halál, valaminek holtig tartása domináljon, hanem azt üzeni, hogy az élet a lényeg, és egész életünk során kísér Isten szeretete. Mindhalálig kifejezés helyett a mind éltiglent használja, s ez hagyhat olyan nyomot református gondolkodásunkban, ami évszázadok nehéz próbáit újra és újra kiállja. (A mindéltiglen kifejezést egyébként korunk helyesírás-javító programja nem is ismeri...).

"Az Úr énnékem megengedi nyilván,
hogy mind éltiglen lakjam Ő házában."