Most, amikor egyre több hőhullám éri el Magyarországot, sokakban felmerül a kérdés, hogyan is kellene jobban és fenntartható módon élni. Minderről dr. Dőry Istvánnal beszélgetett a Levegő Munkacsoport, egy olyan emberrel, aki a gyakorlatban is megvalósította a fenntarthatóságot.
Ilyenkor jó idebent beszélgetni, mikor kinn tombol a hőség. De csak odakint van 39 fok, itt a tisztaszobában 23 fokot mérünk, és még az se érződik, mert nem gépek fújják ránk a hideget, hanem egyszerűen ezt tudják a falak. Hiába, no, egy hőszigetelt vályogházban vagyunk Egyházasfaluban, ahol dr. Dőry István elmondja olvasóinknak, hogyan kerültek ide, és mit jelent fenntarthatóan élni.
A fenntartható életre - mindenki máshoz hasonlóan – mi is vágytunk, de láttuk és értettük, hogy itt egy életre szóló kérdésről van szó, és nem elegendő egyik vagy másik részletével itt-ott elfoglalkozgatni. Megértettük, hogy amint a neve is mutatja a „nem megújuló erőforrások” kifogynak, nem lehet tartósan használni őket, tehát a fosszilis energiával működtetett fenntarthatóság fából vaskarika. Ha belegondolunk, az egész életünket átjárja a fenntarthatatlan energiahasználat, és ezek közül is a legnagyobbakkal kell első körben foglalkozni.
Mikor ezt a cikket éppen nagyon meleg van, kánikula. Amikor megjelenik egy kőházban fogok dideregni a Bakonyban. Mert ott kánikulában is hűvös van.
Ha valaki végigolvassa a cikket, és netalán a kommentek olvasására is szán időt, meg fog lepődni, hogy anyázás nélkül is van internetes felület. Pont ilyen témában, húsbavágó témában. Mert nem mindegy hogyan élünk. Miért élünk. Miért dolgozunk. Mire kell kiadni. Miért izguljunk nap, mint nap.
Meg kell oldanunk a napi megélhetésünket. Ennek jó része a lakhatás. A fizikai védelem kialakítása minden külső hatással szemben. Azért építünk házat, mert nincs elég barlang minden ember számára ezen az éghajlaton. Hideg van, meleg van. Meg persze a ragadozók ellen, a többi embertől való félelem miatt. Általában a lakhatás is összefügg a családi, nemzetségi állapottal, társadalmi helyzettel és a megélhetést biztosító foglalkozással. Más a nomád lakása és másképpen él a letelepedett ember. Ma leginkább a letelepedettek vannak többségben. A nomádok inkább mobil lehetőségekkel élnek. A letelepedettek meg erősen helyhez kötöttek. A nomádok gyorsabban reagálnak a külső körülményekre. A letelepedettek meg szeretik az állandóságot. Olyankor van gond, ha ez az állandóság már nem is állandóság, mert változik. Gyorsan vagy lassan... Földrengés és időjárási anomáliák vagy éppen lassú klímaváltozás. Az emberek hatalmi vágyairól még nem is beszéltünk. A háborúk kontinesnyi népvándorlásokat tudnak előidézni.
De addig is laknunk kell valahol. Először divatos volt a nagyobb településen majd városban. Mert ott sokan laknak. A munkahely is ott van közel. Nem kell saját közlekedési eszköz. De túl sok a proli, a zaj, a por, akkor meg irány az agglomeráció. Mert ott zöld van és csicseregnek a madarak. Egy humorista szerint Reggel Sebestyén Márta hajol be az ablakon és énekel. Mivel sokan költöznek oda, cseberből vederbe kerülnek. De még tömegközlekedni, vagy autózni is kell. A munkahely messze. Az orvos, a patika, az óvoda, az iskola csak járművel érhető el kényelmesen, vagy egyáltalán. Az utak zsúfoltak. Dugók mindenhol. A városszéli falusi idill egy teljesen stresszes életmódba vált.
Szimpatikus nekem, hogy valaki alkalmazkodni tud és akar. Vidék, de akkor vidéki életmód. Ház, de akkor a helyi anyagokkal és némi modern technikával energiahatékony, takarékos életmódra lehetőséget adó. Munkaidejének nagy részét nem azért dolgozza, hogy a rezsit előteremtse. Olyan körülményt teremt, amely számára vállalható áldozatokkal, munkával lehetőséget ad egy élhető életre. Kilép a pénz, munka, költés egysíkú, kétdimenziós köréből. Belép valami organikus életbe, amely olyan három vagy több dimenziós. Minőségileg munka és élet és pénzkereset és szükséglet és beteljesítés nem is nagyon válnak el egymástól. Nem azért él hogy pénzt keressen és csak dolgozzon. Éli az életét.
Ennek része az az építészeti szemlélet is. Ami használható az használni kell. Ami helyben megoldható azért kár egy lépést is tenni. Ami új és jó és belátható azt meg kell lépni.
Én szeretem a helyi építészetet. Az mindig a helyi lehetőségeknek, adottságoknak az összefoglalása. Mindig a lehetőségek szerinti optimálisra törekszik. Az építőanyag milyensége, mennyisége, meghatározza az épületek nagyságát, kiterjedtségét, fekvését. (Az erdő, a fák mérete, az agyag, a kavics minősége, a nád stb...) Nem véletlenül alakulnak ki tájegységek, saját jellemző arculattal. Csak mióta az emberek keresete és az építőipar lehetővé teszi, azóta a tájegységeket megbontó éppen divatos irányzatok szerint építenek sokszor élhetetlen, giccses, később vállalhatatlan házakat. (Persze tisztelet a kivételnek, mert vannak ízléses, modern házak is. De ezek figyelembe veszik az embert, a fényt, a teret)
Nem felejtem, hogy Pécsváradon a lelkipásztornő háza vert falú. Persze ehhez kellett egy kísérletező, faszobrász művész férj, a Szabó Laci, meg egy négygyermekes józan gondolkodású lelkésznő, Kiss Mária. Meg a baráti körből a szintén organikusan gondolkodó és hagyományokat is ismerő, tisztelő, de az újítástól sem félő Kruppa Nándor építész. Meg a barátok. Kellett egy jó adag hit, rengeteg munka és tervezés. Áll a ház. De milyen. Szigetelt beton alap. Vert fal. Méteres falvastagság. (lehet, hogy 80 centiméter) Hatalmas gerendák tartják a födémet és teljes szépségükben láthatók. A tetőtér is szigetelt és hasznos tér. Egy központi cserépkályha köré tervezték a szobákat. Ha jól emlékszem még a felső szintre is felnyúlik. Persze a tető. Na az kinyúlik a falon egy métert legalább. Úgy csinálták, hogy víz ne érje se alulról, se felülről a falakat. Minden csupa fa. Nem egyszerűen valaki megtervezte, hanem közösen alakították. Nem egyszerűen valaki megépítette pénzért, hanem egy közösség ment segíteni, akik a házaikat így építették meg. Akinek felépült, amikor kellett mentek építkezni a többiekhez.
Elmondhatjuk, hogy amikor közösség építkezik, akkor az nem csupán építkezés, vagy nem csupán épület építés. Ott egy közösség épül a lehetőségeikhez mérten házakban is kifejeződve. Ezért nem mindegy, hogy eszetlenül építkezünk, vagy közösen tervezve teret, életteret, közösséget és minden egyebet. Ezek önszabályozó folyamatok. Mindenki megtalálhatja benne a helyét.
Sajnos sok vidék néptelenedik el, mert az ott élők elveszítették a közösséget, a közös munkát, a megélhetést. Mennek oda, ahol jobbat remélnek. Ahonnan elköltöznek minden felborul. De ott is felborul minden ahol megjelennek. De valószínűsítem ez az emberek sorsa.