Mit lehet tenni? 1. A politikusok felelősen bánnak a kimondott szóval, a felkeltett érzelmekkel. 2. Nem hiszünk el mindent fenntartás nélkül. Nem hagyjuk, hogy felhasználjanak, manipuláljanak minket. Elgondolkodunk azon, hogy amit hallunk, igaz-e. Ki és miért mondta? Más mit gondol? Akiről azt állítják, hogy ezt és ezt mondta, az valóban mondta? Sorosnak semmiben sincs igaza? Orbánnak semmiben sincs igaza? Minden migráns terrorista és csecsemőgyilkos? Brüsszelben mindenki az ördög cimborája? Minden gazdag tolvaj? Az első feltételben csak reménykedhetünk. Az utóbbi rajtunk áll. Talán az őcsényi történések kijózanítóak. Nem, az nem lehet, hogy ennyire kiszolgáltassuk magunkat annak, amit próbálnak velünk elhitetni a hatalomért folyó harcban! Tegyük el azt a bicskát! Vegyük elő a józan eszünket!
Az én problémám is az, hogy bármi elhangzik, az pszeudó értelmet kap. Attól függően, hogy kit szeretünk, ki szimpatikus, kinek akarok jövőt szavazni. Hogy hámozzuk ki az eredeti értelmet? Akarjuk-e egyáltalán? Az mindig nehéz.
Ikrek voltak. Valahol Baranyában. Tito, az "imperialisták láncos kutyája" miatt kialakított határsávban. (Hivatalos nevén déli és nyugati határövezetet "csak" a nem "baráti" országokkal szemben hozták létre, azaz az osztrák (1952-ben) és a jugoszláv határ mentén (1950-ben; kb 15 km; Ez itt-ott még szélesebb is volt, ha csak a sávból lehetett elérni egy települést, akkor arra is kiterjedt. Beleestek nagyobb települések, városok és csak engedéllyel lehetett mozogni, belépni; tanulás, munka megnehezült, mint a mindennapi élet; temetés, esküvő ... bármi) Ekkor voltak kamaszok és készültek belépni az Élet nagy kapuján.
Szóval az ikrek valahogy felnőttek. Ugyanaz az apa és anya. Ugyanazok a hatások. Ugyanaz a nyomor, és tiltás és rendszer, légkör. Ott kellett boldogulniuk. Az egyik korán felismerte, ha valamire vinni akarja, akkor a rendszerhez kell igazodni. Ő pártosodott. Hatalommelléki lett. Lépdelt a létrán. Lett munka, házhely, építőanyag, prémium, a párttársakkal vadászat és vígasság. A másik a szülői, de inkább a nagyszülői mintát követte és egy ősibb hatalom mellé állt. Isten mellett voksolt, vagy az Isten kinézte magának a keservre, ezt ne én döntsem el. Templomba járt. Presbiter lett. A pártos jól haladt. Ő meg nem. Neki többet kellett dolgoznia. Ki kellett fizetnie a telket rendesen. A hiánygazdaságban nem volt építőanyag. Azt úgy kellett a romokból, régi házakból apránként gyűjtögetni. Fizetésnél, fizetésemelésnél hátul kullogott. Prémium nem volt. Utazási engedély kevésszer. Ikertestvérére sem számíthatott, mert ő nem kockáztathatta a "sikeres" életét érte. A pártos élt, hatalomban mozgott és valahogy a közélet, meg az imperialistákkal, a külső és belső ellenséggel való állandó árnyékharc kivette az erejét. Az ő napos oldalába nem fért bele a család. Néha egy-egy nő. A másik, az presbiter megnősült, gyermekekkel kínlódott. Majd belehaltak néha a hiányba, a nagy bezártságba, a nélkülözésbe. A gyerekek szakmát tanulhattak, de többre nem vihették. Hivatalosan. Mert ez így volt berendezve. Eljött a hatvanas évek vége, konszolidálódás. Majd a hetvenes évek. Végül a rendszerváltás előtti évtized. De addigra már nem jelentett annyi előnyt a pártoskodás. Míg a presbiternek mindig többet kellett teljesítenie, ezért tanulnia, érdeklődnie, figyelnie, vigyáznia, készülnie, ezért szépen kiokosodott már. A gyerekei is. A pártos, mivel készen kapta nagy részét az életnek, mikor minden kezdett szétesni, az ő készélete is. Az ő moduljai elavultak. Hiába volt annyi prémium, munkától való mentesség és gyűlésnek álcázott vigasság. A legfájóbb, nem volt társa sem. Néha volt valami kezdeményezés, de nem sikerült. Nem volt aki felkarolja, ápolja. Csak az idős szülei maradtak. Ők pedig, hát... nem örültek a karrierjének. Sok embert, falusit, a szülői barátot bántott élete során. Alkohol, és kétes egzisztencia. Ennyivel lépett be a rendszerváltozásba. A másik fiú nem volt túl jómódú, de boldogult. Szép kis család voltak. Egymást nem nagyon keresték. Először azért, mert a pártos féltette a saját életét. Később pedig talán lelkiismeret furdalása is lehetett, hogy így kiállt a családja mögül.
A szülők temetése kényszerítette őket ismét a találkozásra. Akkor keseredett el igazán, mikor testvére megölelte és rájött a veszteségre. A szülők elvesztése, és a testvér nélküliség megnyomorította. Annyit mondott csak, ha tehetné ma másképp döntene.
Lehet értelmezni az életet így is, úgy is. Lehet pártalapon is. De az élet végső soron az élet Gazdájáé. Aki adta és elveszi. Amit a Gazda mond az a valós, minden emberi manipulációval, féligazsággal, gonoszsággal szemben. Az ki fog teljesedni és emez pedig el fog hullani és múlni.
Dietrich Bonhoeffer német teológus azt írta: „Testvére vagyok a másik embernek azért, mert Jézus ezt tette értem; a másik ember azért lett a testvérem, mert Jézus érte is ezt tette.”
„Ha Isten a világot szerette, az egész elbukott teremtést szerette … Nem szerette kevésbé a legrosszabb ellenségemet, mint engem, Jézus Krisztus a saját és a mi ellenségeinkért halt meg. A legrosszabb farizeusok, Istennek és a keresztnek az ellenségei lennénk, ha magunkat az Isten különlegesen kedves gyermekeinek tartanánk. Miközben Isten a világot szerette, bennünket is szeretett. Ha nem akarunk ugyanazon szeretet által üdvözülni, amely az ellenségre nézve is érvényes, akkor már ki is zártuk magunkat az üdvösségből.”
Nagyobb hatalom kér majd számon bennünket a pártoskodásért. Azért a fel nem tett kérdésért is számot kell adnunk, hogy "akkor mit cselekedjem?". Pontosan azért, mert nem tettem fel.
link: https://egyetlenut.blogspot.hu/2010/04/mint-az-okori-romaban-6_30.html
Hozzászólások