Húsvét örömhíre az, hogy minden vallásosság nélkül, hitvalló hitetlenként is élvezhetjük. Zabálhatjuk a sonkát és a vele főtt tojást, és aztán keresgélhetjük a nyuszi csokitojásait sötétedésig anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan kellene vennünk az ősrégi, és amúgy is korhatáros horrormeséket. Kedves gyerekek, húsvéthoz nem kell Krisztus, csak életöröm. És hús. Meg csoki.
"A zsidó vallásban nagyjából ugyanilyen tájolású ünnep a pészach. Ilyenkor arról emlékeznek meg, hogy a barbár ókorban az akkor még szingli Isten – beszűkült tudatállapotában – tömegesen irtotta ki az egyiptomi fiúgyermekeket; de bezzeg a zsidókat nem, mert ők bekenték a ház ajtaját bárányvérrel. Megint mások pedig azt mondják, hogy ezt az egészet egyszerűen kitalálták, mint a Gyűrűk Urát, de ha esetleg igaz volna, akkor meg egyáltalán nem szép dolog minden évben ezen örömködni. Általában a népirtásokat illik tiszteletben tartani, nem letagadni, pláne nem ünnepelni."
Tóta W. Árpád egymagában magyarországi Charlie Hebdo, csak nem rajzol, viszont a saját dimenziójában kétségtelenül jól fest. Ateista emberként próbálja meg a húsvét értelmét megragadni. Nem sikerült neki. Ateistaként ateista módon sem sikerült jól.
Nem tudom kinek írja. Talán árulkodnak utolsó sorai, hogy inkább a gyerekek lehetnek a célközönség. Akik ha akarnak zabálhatnak sonkát és kereshetik a csoki tojást, mert a húsvéthoz csak életöröm kell, de Krisztus nem. Mint egy rossz mondat Sztálintól, Pol Pottól, Mao Ce-tungtól, II. Lipóttól, Nicolae Ceaușescutól, Hitlertől, Todzsó Hidekitől, vagy éppen Rákosi Mátyástól.
Nem kíméli a zsidó Pészachot sem. Végül is csak népirtásnak nevezi az utolsó csapást, amikor a nép bekeni az ajtófélfát egy bárány vérével, hogy az Úr öldöklő angyala oda ne térjen be. Ráadásul ezt még évenként meg is ünneplik?
A keresztyénséget sem kíméli. Nem esznek, böjtölnek, hogy aztán zabálhassanak. Húsvét jelentését így magyarázza. Hát igen. A magyar ateizmusnak messzire elér a keze. Etimológiailag jelentheti ezt. De a keresztyénségnek mégis a feltámadást jelenti. Amikor valaki meghalt és életre kelt. Erre nincs analógia. Ezért ezt egy ateista ember, ha akarja sem tudja megérteni.
Azon gondolkodom, hogy ez a részéről egy bullshit verbális művészeti ág nyomtatott kiadása? Vagy ennyire nem szenvedheti el az életet és azt, hogy rajta kívül még sokan élnek a földön. Sokan mások. Akik másképpen gondolkodnak. Másképpen néznek ki. Másképpen beszélnek.
Az elképzelésem szerint Árpád önmagát liberális demokratának vallja. Legalábbis ezt feltételezem. Lehet, hogy nincs így. (Ezért eleve elnézést kérek tőle.) Ez elviekben nagyjából azt jelenti, hogy azért küzd, hogy mindenkinek a nézetei, vallása, szólásszabadsága ne sérüljön, sőt kifejezhető legyen. Akkor is ha nem ért vele egyet. Ezt mindenkire érvényesnek tartja. Kivéve az Istent tisztelő embereket. Mindenkit tiszteletben tart tehát egészen addig, amíg az ő saját véleményével egyező véleményen vannak, vagy amíg az nem veszélyezteti a csoportjának gondolkodásmódját és uralkodó pozícióját.
Amúgy a hívő keresztyénséget illik ütni, ahogyan a vallásos zsidóságot is. Egyszerűen az identitásuk miatt. Mert van nekik.
Eljátszottam a gondolattal, (de csak gondolat, nem kívánság; ne történjen meg) hogy Árpád megfertőződik a járvány idején az új vírussal. Pont azzal a genetikai mutációjával, amely a súlyosabb tüneteket produkálja, és egészen a lélegeztető gépig viszi a beteget. Romlik az állapota és iszonyú magas hőmérséklettel próbál a szervezete védekezni. De még érzékeli a külvilágot, az orvosok beszélgetését. Hallja, hogy itt most lélegeztetésre lesz szükség. A többit ki tudja. Nem tudják mit fog történni. Sanszos a vég. Ekkor ebben a kiszolgáltatott és rossz helyzetben Árpád, az ateista, utolsó erejével felsóhajt. Pont, mint Déry Tibor a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című regényében, és az abból Adamis Anna szövegével, és Presser Gábor zenéjével kiadott lemezen a főhős, József.
„Tedd, ó, Istenem tedd meg,
Tedd, ó, még ezt az egyet, ó-ó-ó!
Add, ha százszor is nem vagy,
Add, ha százszor is nem vagy,…”
Mondjuk csak ennyit idézek. Felsóhajt. És meghallgatásra talál a reménytelenségben. Hirtelen jobban lesz. Meggyógyul. Nem szeretnék a helyébe lenni. Mert most mit is kellene mondani? Hívő ateista vagyok, akitől elvették a játékát?
De ez fikció. Ha ilyen helyzetbe kerülne, hálát adna. Mert csak ez az ember válasza. Addig is csak imát mondhatok érte, a nagyon szomorú, keserű emberért, akinek ez az összes öröme az életben, hogy másokat kigúnyoljon.
link: MILYEN A JÓ ATEISTA? 777blog tanács 6 pontban
Ateista humanizmus és posztmodern kultúra tavlatok.hu
Olivier Clément, aki ugyan előbb idézett könyveiben már a reménység hangját
pendítette meg, így jellemezte az Isten-ellenes lázadást (Les Visionnaires, 27–29):
„Az ember ellen elgondolt Istenből születik az Isten elleni ember állítása. A modern
lázadás megállapítja, hogy ’isten’ e világ dimenziójára zsugorodik: Marxnál az osztályharc
projekciója, Nietzschénél a gyengeség és az ellenérzés, Freudnál pedig a sikertelen
szexualitás kivetítődése. A politikában, az orvostudományban vagy a pszichológiában tudós
teóriák és technikák keletkeznek, hogy feloldják az alapvető szorongást, csökkentség a véletlen
és szükségszerűség romboló következményeit. H nincs más, mint ez a világ, törvényeinek
állítólagos teljes verifikálása igazolja a totalitárius rendszereket. Ha nincs más, min a
gyönyör, akkor ezt kell előállítani és fogyasztani, egészen a végső euthanáziáig. Szolzsenyicin
nem tréfált, amikor azt mondta, hogy az inflációnak nincs más oka, mint a bűn. (…)
Ma a nyugati racionalitás győzedelmeskedik. A technikák és ideológiák planetárissá
fokozzák ezt a racionalitást. Ez szétbomlasztja az ősi kultúrákat, amelyeknek emberei jólétet
és szabadságot várnak tőle. Mégis, Hitvalló Maximusz szavai szerint, mi a ’jólét’, amely nem
válhat ’öröklétté’? És mi annyi ’felszabadítás’ szabadsága, ha nem az ösztönökre és a
szenvedélyekre való hagyatkozás, hogy becsapják a szorongást? Hacsak a ’jólét’ és az
’öröklét’ közti szakadás, illetve az üres szabadság tévelygése nem váltja ki bennünk
állapotunk igazi tudatosítását? Nyugat a végső kérdések elé állítja az emberiséget. Ma az
ember teljes egészében kérdésessé válik.”
Hozzászólások