Ugyanez igaz az egészségügy területére is. A családbarát ország logó sokkal több, mint egy kedves kis motívum, ez egy olyan szemléletet tükröz, amely az élet minden területére vonatkozik. Nemcsak a gyermekekről és az anyákról szól, hanem az apákról, a nagyszülőkről is. A lényege pedig az, hogy minden egyes szakpolitikai intézkedés kidolgozása és megvalósítása esetén az egyénre mint családtagra gondoljunk, aki nem szakítható ki – azaz nem jó, ha kiszakad – ebből a közösségből. Nemcsak az individuumot szólítjuk meg, hanem egy közösség tagjaként tekintünk rá. Erről szól a családbarát vállalat, szülészet, önkormányzat, turizmus, stb. (...) Emellett a családbarát ország, mint mozgalom a közeljövőben mindinkább erősödni fog, egy nagyon komoly fejlesztési forrást is előirányoztunk rá. Reményeink szerint általánossá válik az élet minden területén, egy olyan gyűjtőfogalommá, ami az azt üzeni: mi odafigyelünk rád, mint egy család tagjára.
Mi odafigyelünk rád, mint egy család tagjára -csalad.mandiner.hu
Akármilyen színezetű is lenne Novák Katalin, akármilyen kormány is találta volna ki, hogy a családoknak, „családügynek” legyen államtitkára, én támogatnám. Merthogy magát az elvet is támogatom, a családbarát országot, és lenne is néhány javaslatom Novák Katalinnak, hogyan lehetne még inkább a családokra koncentrálni.
Végigolvastam az államtitkár asszonnyal készült riportot, családapához méltatlan módon a családomtól lopva el az időt arra, hogy végére is érjek – kicsit hosszú volt, amolyan alákérdezős, frázisokat, paneleket ismétlős, na de üsse kavics, mégiscsak olyan fontos ügyről beszélünk, mint a család, a gyermekvállalás, a nők szerepe. Én azért mégiscsak előhozakodnék egy kis tapasztalattal, teljesen segítő szándékkal, ha már egyszer ennyire zászlónkra tűztük a családbarát ország logóját (amivel egyébként tényleg, tökéletesen egyetértek).
A történet friss, a tapasztalat pedig szomorú. Történt ugyanis, hogy barátaink nagyfia a közös, két ünnep közötti kikapcsolódáson elkapott valamit. Nyilván soha nem fogunk rájönni, hogy mi lehetett a baj okozója, tekintettel arra, hogy a mi gyerekeinkkel nem történt semmi, ám hősünk, a három éves fiatalember hazaérve olyan rosszul lett, hogy kórházba kellett vinni. Kiszáradás – volt a válasz az orvos részéről a sürgősségin, így természetesen a téli szünet elnyúlt, jöhetett a nemrég milliárdokból felépült gyermekrészleg meglátogatása, több napos, ott alvós teljes ellátással, all inclusive infúzióval. A kórház gyönyörű, a szobák szépek, a nővérek, orvosok kedvesek, lelkiismeretesek. A szobában két rácsos kiságy a betegeknek. A szülő pedig eldöntheti, hogy áll az ágy mellett, vagy leül a hokedlire, esetleg lefekszik a földre, mint egy hajléktalan. Hiába keresné ugyanis a hullafáradt anya az ágyat, ágy itt neki nem jár. Ez nem hotel, vagy hozol otthonról valami campingmatracot, vagy a hokedlire roskadva várhatod a gyógyulást, több napon keresztül. Persze maradt még egyetlen verzió, amelyet egyetlen ép eszű, normális szülő sem választana, hiszen a szocializmusban megismert teljesen életidegen és kegyetlen időknek vége. Ma már senki nem kéri azt tőled, hogy hagyd itt a beteg, bágyadt gyerekedet a kórházban, és bízd a nővérekre, az orvosra, ha hajnali kettőkor rémülten felsikít. Csak éppen találd ki, hol, hogyan, min fogsz aludni – hiszen a nulláról felépített épületben senki nem gondolt arra, hogy a beteg kisgyerek mellett a szülőkre is gondolni kell. Családbarát ország – csak éppen a szülőre nem gondoltak a gyerekosztályon, olyannyira nem, hogy szobába (régebben: kórterembe) nem is férnének el az ágyak. Ez tehát saját tapasztalat, hiszen én vittem be barátaimnak a matracot, amin aztán anya/apa átvészelte az éjszakákat.
A másik még személyesebb tapasztalat. Harmadik gyermekünk születése után hallásvizsgálatra mentünk. A helyszín ugyanaz, csak éppen a fül, orr, gége osztály. Szakrendelés a kórházban, nénik, bácsik, és persze szülők csecsemővel. A hallásvizsgálatra időpontot kaptunk, mint a többi szülő. Az orvos persze késett, az osztályon volt dolga – semmi gond ezzel. A probléma ott kezdődött, hogy a pár hetes csecsemők szépen, sorban megéheztek – és a gyönyörű, csodaszép épületben nem volt egyetlen helyiség, ahol az anyukák megszoptathatták volna a kisbabájukat, esetleg kicserélhették volna a pelenkát. A tervező elkészítette a terveket, azokat engedélyezték, a műellenőr láttamozta a kivitelezést, az épületet pedig átvették. Igaz, lapos tévé minden folyosóra és osztályra jutott, nézheted is, hogyan falja fel a leopárd az antilopot – ha éppen nem vetne szét az ideg az ordító, éhes újszülötteddel az öledben.
Ami tehát engem illet, egyetértek Novák Katalinnal. Ezzel együtt arra kérem, figyeljen oda, hogy a gyerekosztályokon a szülők ne a hokedlin töltsék az éjszakát, a kórházakban pedig legyenek olyan szobák, ahol egy szülő megetetheti a gyerekét. Ha már az IKEA-ban sikerül még a férfi WC-be is pelenkázót állítani (elvégre lehet, hogy apa jön a boltba a gyerekkel), talán egy méregdrágán épült kórházban is sikerül családbarát körülményeket kialakítani.
