Amit a perifériakapitalizmus gyalázatos kelet-európai verziója miatt joggal dühös néptömegekről írsz, az is teljesen indokolt. Ezekhez a problémákhoz képest a minapi nézeteltérésünk csakugyan másodlagos. Elgondolkoztattál, s remélem, hogy az olvasókat is.
Tamás Gáspár Miklós tekintély. Legalábbis jól behatárolt értelmiségi körben. Véleménye olykor sarkos, politikai nézetrendszere nemcsak írásaiban sorjázik, maga is tagja volt a rendszerváltó parlamentnek, s benne az azóta süllyesztőbe került liberális pártnak. Ezért is talányos, hogy miért választotta egykori ellenzéki szerepét, holott meggyőződéses baloldali gondolkodó. 
Utólag talán magyarázható ez abból a végkifejletből, amelyben a liberális értelmiség összeborult az egykori állampárt utódszervezetével, hogy aztán hiteltelenné tegyék beláthatatlan időre a liberális eszmét. Az az értelmiségi gőg futtatta őket zátonyra, amelyben nem tekintették egyenlő félnek politikai szövetségeseiket. Ugyanakkor nem tudtak kitörni a baloldali meghatározottságukból, hiszen ők a nyugat- európai ’68-as nemzedék sajátos adoptált változatai voltak, akik a baloldali gondolkodás revíziójára hajlandóak voltak, de annak kritikájára nem. Adottságként kezelték a fennálló rendszert, de idegen volt tőlük teljességgel a történelemi igazságtalanság, mint adottság. Az eszme elfödte az embert. Nem tudták vagy nem is akarták érteni a sajátos kelet-európai valóságot, a történelem nemzeti beágyazottságát. Ezt a kettős tévedést máig alig hajlandóak beismerni. Inkább a régi reflexek járnak vissza, jelzős szerkezetek (nacionalista, fasiszta, antiszemita, újabban: hűbéri, tekintélyelvű stb.), s ebben a gondolkodási térben csak a vagy-vagy szembenállásában hajlandók értelmezni a valóságot.
Ennek a kérlelhetetlen „idealizmusnak”, a zsigeri liberalizmusnak hangján hívta írásában a reálpolitikust egy olyasfajta elhatárolódásra (ha valakinek ismerős e fogalom valamely politikai térfélről!), amely a párbeszéd bármifajta lehetőségét zárta volna ki két parlamenti politikai formáció között.
A válasz nem késett. A politikus Schiffer nem (csak) reálpolitikusként válaszolt, ahogy néhány döntésében nem is úgy viselkedik, különben kiegyezett volna pártja önálló arculatának feladásával a biztos parlamenti helyért, hanem az eszmei köztest hajlandó kockáztatni, hogy megértsen egy társadalmi jelenséget: az ember kisemmizését önnön történelméből. És megértse ennek keserűségét, amelynek meghallására sem volt hajlandó a baloldali liberális értelmiség. Azaz, hogy nem egészen így áll a dolog: a tekintélyt félredobva, Tamás Gáspár Miklós hajlandó revideálni korábbi álláspontját. Engedni az érvek súlyának. Ezt a mozzanatot tartom e levélváltás legfontosabbikának: a dogmatizmus hajlandó feladni önmagát. A politikai párbeszéd változásának fontos mozzanata ez.
A választások lázából szabadulva jó lenne folytatni. Elgondolkodni, hogy miért van ma ilyen mérvű tere a jobboldalhoz való vonzódásnak? Avagy megfordítva, hogyan vesztett ennyire rövid idő alatt talajt a magyar baloldal? És revideálni a saját álláspontokat.
Nem lehetetlen: egy baloldali tekintély megtette az első lépést.
Hozzászólások